Fülszöveg:
Kinch Na Shannack kisebb vagyonnal tartozik a Szedők Céhének, amiért kiképezték a tolvajok mesterségére, vagyis a zárfeltörésre, késharcra, falmászásra, zuhanástompításra, hazugságszövésre és csapdaállításra, valamint pár apróbb varázstrükkre. Muszáj törlesztenie az adósságát, ezért elrejtőzött a régi erdei út mellett, hogy kirabolja az arra járó utazókat.
Ma azonban Kinch Na Shannack rossz célpontot választott.
Galva egy lovag, a kegyetlen goblinháborúk túlélője, és a halál istennőjének szolgálóleánya. A királynőjét keresi, aki eltűnt, miután az óriások lerohantak egy távoli, északi várost.
Kinch örülhet, hogy élve megúszta a sikertelen rablást, azonban a sorsa végzetesen összefonódik Galváéval. A tolvajt és a lovagot a közös ellenségek és a szokatlan veszélyek arra késztetik, hogy nagyszabású utazásra induljanak, amely során emberhúsra éhező goblinok és sötét vizekben vadászó krakenek várnak rájuk, a tisztesség pedig olyan fényűzés, amit kevesen engedhetnek meg maguknak.
Szerintem:
Amikor az első benyomás
megtéveszt. A kötet pillanatok alatt tett rám egy benyomást, az kellemes volt, de aztán folyamatosan át kellett értékelnem ezt.
Talán azért, mert a nyitány erős. Gyorsan megismerjük a szereplőket, harcban látjuk őket. Kinch megvillantja, milyen képességei vannak és közben a világát is magyarázza. Miért ilyen életet él, milyen adósságai vannak és mit várnak el tőle. Bár az is feltűnő, hogy mennyire alpári a szereplőnk nyelvezete, itt meg tudom érteni. Kinch múltjára és az életvitelére utal ezzel – egy adósságokkal teli tolvaj, aki a legalja munkát végzi a legrosszabb környezetben. Az lett volna a csoda, ha kiműveltebb a beszéde. Különben nem ostoba, ki tudja fejezni magát, csak a különféle stresszt nem éppen virágnyelven vezeti le.
Tetszett az is, hogy kezdettől keveri a kötet a humort és a kalandokat. Kinch narrációja is folyamatosan oldja a feszültséget és a cselekményben megbújó sötétséget. Egyes helyzetek is tudtak viccesek lenni. Még olyan szereplő is van, aki mosolyt csalt az arcomra – Csirkefogó tipikusan ilyen cica, és az őt megszálló feltűnései, ahogy ráijeszt hősünkre, az is belefér ebbe a kategóriába.
Ami viszont nem tetszett: az a road movie jelleg, ahogy Kinch és Galva elindulnak a küldetésre, és mint egy sorozatban, az szakítja meg az utat, hogy éppen mibe keverednek bele. Epizodikus és egy ponton már monotonnak is éreztem, ha a Norrigal és Kinch közti kapcsolat alakulása kissé meg is tudta színezni. Ahogy ebből kiépül egy epikus fantasy, az most még fura nekem. Az egyik percben csak mennek az országúton, a másikban meg már egy királynő felemelkedését és a Céh megbuktatását tervezik? Hirtelen valami más lesz az egész, nagyon megnőnek a tétek. Pedig én nem szeretem, amikor egy sorozatot túl sok kötetre szednek szét, de itt volt olyan érzésem, mintha két sztori lenne egybe összegyúrva.
Nagyot bővült pillanatok alatt a világa – talán túl nagyot is? Egy kis kaland, hogy Kinch a Céh parancsára Galva társául szegődik, egyik fejezetről a másikra jut oda, hogy történelmi kitekintést kapunk, meg politikai helyzetjelentést a Céh ténykedéséről. A tervek meg készülnek, hogy miképpen változtassák meg a világot.
Egy kalandot lezárt a szerző, de egyben nyitotta a folytatás lehetőségét is. Még sok mindent véghez kell vinni, az epikus kaland éppen csak megkezdődött. Kinch is éppen csak kezdi felfedezni, hogy magáról is mit nem tudott még.
A szereplőket megszerettette velem az író. Galva, a nagybetűs harcos csupa jellem és elv. Hűséges, erős, sok jó tulajdonsága van. Norrigal már játékosabb, ravaszabb – ezért is illik jobban Kinch mellé, akit feldob, hogy tolvaj, és nem egy fényes páncélú lovag.
Sok mindent tudtam szeretni benne, de azért sok minden akad is, ami fájdítja a fejem. Ha értem is, miért beszélnek egyes szereplők mocskosan, attól még nem szerettem. Az epikus és a kis kaland közti váltás zavart. Nincs egy kifejezetten gonosz személy, aki ellen harcolnának. Az, hogy a Céh hatalmát kell megtörni, célnak ok, de nem éppen nevesített ellenfél.
De érdekel, mi sül ki ebből. Egyelőre nálam ez a sorozat a ’van benne lehetőség’ kategóriába került.
Idézet:
– Mi a neved?
– Meggyilkoltam.
– Minek foglak nevezni?
– Sestának.
– Mármint ahogy a hatot mondják istreaiul?
– Jaj, milyen büszke lehetsz magadra! Ennyi idős voltam, amikor először öltem.
– Mit, egy bogarat?
– A húgomat.
– Anyád biztos nem örült.