Fülszöveg: 

A ​magas fallal körülvett kertben, elrejtve egy kicsiny, csendes ház mögé, a legkisebb kisvárosban van egy almafa, melyről az a hír járja, hogy különleges gyümölcsöt terem. Ebben a ragyogó első regényben Sarah Addison Allen erről az elvarázsolt fáról mesél, és azokról a rendkívüli emberekről, akik a kertet gondozzák…
A varázslatos Waverley-kert
A Waverley család tagjai mindig is különös emberek voltak. Sajátos képességeiknek köszönhetően még szülővárosukban, az Észak-Karolina állambeli Bascomban is idegenekként kezelik őket. Még a kertjük is messze földön híres makacs almafájáról, mely jövőbelátó almákat terem, és ehető virágairól, melyek különleges hatással vannak arra, aki elfogyasztja őket. A Waverley-k generációi gondozták már ezt a kertet. Múltjuk a földjébe ivódott. Ahogyan a jövőjük is.
Claire Waverley sikeres party-szerviz vállalkozást működtet: különleges növényeiből ételeket készít. Sarkantyúvirágból, ami segít megőrizni a titkokat, és árvácskából, ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, tátikából, amitől azt reméli, sikerül elterelnie magáról szerelmes szomszédja figyelmét. Megismerkedhetünk hajlott korú nénikéjével, Evanelle-lel is, aki arról híres, hogy meglepő ajándékokat osztogat mindenkinek, melyek később hátborzongatóan hasznosnak bizonyulnak. Ők a Waverley-k utolsó leszármazottai, és persze Claire rebellis húga, Sydney, aki az első adandó alkalommal elmenekült Bascomból, magára hagyva Claire-t, ahogyan anyjuk is tette évekkel korábban.
Amikor Sydney váratlanul hazatér saját kislányával, Claire csendes élete a feje tetejére áll – a védelmi vonallal együtt, melyet oly gondosan húzott meg sebezhető szíve körül. Amikor a két testvér ismét együtt él a házban, ahol felnőttek, Sydney számba veszi, mi mindent hagyott maga mögött, Claire pedig minden erejét megfeszítve próbálja begyógyítani a múlt sebeit. És a testvérek hamarosan rádöbbennek, hogy meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak az örökségükkel és egymással, ha valaha még otthon szeretnék érezni magukat Bascomban.

Szerintem: 

Magával sodró, a világába vesztő kötet

Allen ezen regénye. Nem először olvastam, de még mindig megvan a varázs. Ugyanúgy izgultam a szereplőket, noha pontosan tudtam, kivel mi és hogyan fog történni. De az egésznek a hangulata, a varázs, az berántott és nem eresztett.

A regény csodája, hogy egy kisváros és lakóinak hétköznapi története, elsőre. Egy tékozló lány hazatér, egy új tanár felkelti a különös vénlány érdeklődését, egy feleség féltékeny lesz. Nem éppen olyasmi, ami egy izgalmas cselekményű regény fő szálaiként szerepelni szokott. De, erre rájön a helyi környezet. Mert ez egy olyan világ, ahol mintha létezne a mágia. Nem direkt, nem is varázsolnak, és akár racionális magyarázatokat is lehet találni, de simán elképzelhető, hogy itt a valóság szövete kicsit felfeslik, és kivillan a csodák fonala.

Leírhatatlanul tetszett, ahogy a mágikus realizmus szabályainak megfelelően a varázs megbújik a valóság mögött. Nem csak hangulatos, de humort hoz, tele van ötlettel és mondhatni, kiemelt szereplővé teszi a Waverley-kert almafáját. Röhejes, hogy az egyik kedvenc szereplőm az a fa lett? Allen nem személyesítette meg, fa és ott áll egy helyben, de a maga módszereivel igyekszik terelni a szereplőket. Almát dob Tylernek, míg annak idején nem akarta hagyni, hogy a lányok anyja beleharapjon egybe. Az ágai közé fotókat rejt és megvannak a maga kis ügyei. Végtelenül jót akar, és szimpatikus lény. Egy fa, almafa. Anélkül, hogy ent lenne, simán el tudom fogadni szereplőnek.

Tetszett benne, hogy mennyire szerethető, megérthető és sokszínű szereplőt mozgat. Alapvetően nincs rossz személy benne – Sydney exe azért ráfér erre a listára –, de egyeseknek megvannak a maguk nagyon is emberi gyengeségei. Pl. a szexi feleség, aki megalázza egykori riválisát. Aki látszólag éli az áloméletét és boldog, ugyanakkor megnyomorítja az anyja állandó kontrollja és utasításai, és igazi félelem van minden boldogsága mögött. Mert fél, hogy elvesztheti, hogy a férje ráun és elhagyja. Vagyis, tesz rosszat és a partin ő a rossz, de megismerjük, és megérthetjük, miért ilyen. Így már kicsit áldozat is, és neki is lehet drukkolni. Nagyon sok és nagyon kedves alak tűnik fel benne. A nagynéni, Bay, Henry és Tyler. A hősnők, Sydney és Claire pedig összetett, mély alakok, akik mindketten fejlődnek és falakat bontanak le a történet során.

Bár a hangulata, a megvillanó kis varázs, amit kiemelek, azért van cselekménye és női regényes tartalma. Szerelmes regény is, és nagyon sokféle arca itt lesz a szerelemnek és a szeretetnek. Elsősorban a nők szemszögéből, de azért a mellettük álló férfiak is felvillanhatnak egy-egy részre.

Bájos, kedves, mágikus az egész. Pozitív az üzenete, mert az otthonról, a szeretetről és a bennünk rejlő képességekről, az önelfogadásról szól. Éppen annyira van dramedy jellege is, hogy ne legyen mesésen édes és rózsaszín.

Ragozhatnám még, de a lényeg nem változik: egy jól megírt, egyedi és remek könyv. Csak azt sajnálja az ember, hogy valójában nem élhetünk a világában.

Idézet: 

A szerelem mindig fáj. Ezt én tudom a legjobban – mondta Sydney. – De megéri. Ez az, amit te még nem tudsz. Egyelőre.