Fülszöveg: 

A ​neve Ariadna.

Négy évvel ezelőtt a rendőrök egy leégett házhoz érkeztek, tele halottakkal és megcsonkított holttestekkel. Ő volt az egyetlen túlélője a mészárlásnak. És az egyetlen dolog, amire emlékezett, az a neve.

Most a kamaszlányok átlagos életét éli. Örül fogadott családjának, és boldog a barátjával. Minden rendben van, minden úgy működik, ahogy kell. És mit számít, ha soha nem álmodik? Mit számít, hogy a bal szeme teljesen fekete, írisznek vagy pupillának nyoma sincs? Mindennapjai idillinek mondhatók.

Egészen addig, amíg a múlt vissza nem tér az életébe, hogy megkaparintsa őt.

Ari élete innentől fokozatos alászállás a pokol legmélyére, olyan utazás, amely a valóság másik, titkos világába vezet, az árnyékok és szörnyek kegyetlen birodalmába. A lánynak pedig szembe kell néznie a legrosszabbal: ő is ide tartozik, és minél előbb meg kell találnia elvesztett emlékeit, hogy ráleljen valódi identitására… De vajon van-e elég ereje, bátorsága szembenézni igazi önmagával, múltja legsötétebb titkaival? És mekkora árat kell fizetnie ezért?

Szerintem: 

A harmadik olvasásom a szerzőtől, és

egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem az én szájízem szerint való a munkássága. Vannak jó ötletei, de valahogy megragadt a cselekmény az ifjúsági és a felnőtt könyvek között, így egyikben sem az igazi.

Kezdjük azzal, hogy van egy érdekes világa. Egy olyan természetfeletti más világ, ahol fel van osztva a hatalom, házak és mindenféle szörnyek vetélkednek. Ahol az igaz hatalom kulcsa nem is az lesz, hogy ki milyen különleges vagy erős, hanem mennyire jó bábmester. Cotrina most is sok fajt és képességet mozgat, most is teremt egy olyan sötét világot, ami működik és amit érdemes felfedezni.

Csak éppen a szereplők, akiket mozgat benne, ott van a baj. A hősnő, Ariadna a sötét világ szülötte, de amnéziás és nem is akar emlékezni. A tragédiák majd kényszerpályára teszik, de közben is az agyamra tudott menni, ahogy kamaszlányosan búsong, keresi a helyét, vagy a szerelem miatt fáj a szíve. Az sem segített, hogy bírom az antihősöket és ebbe a sztoriba illenek a kemény szereplők: mint a másik Ari, akire Ariadna nem tud és nem is akar emlékezni. Ariadna folyamatosan küzd a másik lénye ellen, és neki kellene drukkolni, de én alig vártam a gonoszabb fele színre lépését. A szomorkodó kamaszlány nagyon nem tudott lekötni, a profi gyilkos és tolvaj annál jobban.

Ugyanezt el tudom mondani a lány szerelmi lehetőségeiről: a múltjában ott van Evan, aki szintén sötét figura és mondhatni a másik fele. Sötét és beteg vonás is bőven van a kapcsolatukban, de annak legalább vannak színei. Nem olyan lányregényes, unalmas legjobb barátok és szerelmesek történet, mint Ariadna és Marc között.
Mennyire vagyok attól gonosz, hogy Marc minden bátorsága és áldozata ellenére egy nagy vesztes volt csak a szememben? Szánnivaló és életképtelen abban a világban, amit az árnyak uralnak. Ez egyszerűen nem a jó fiúk története, hiába is van meg benne az a YA románc, ami annak a zsánernek a sajátja.

A kettősség ott van a stílusában is. Cotrina tud látványosabb sötét jeleneteket és halálokat írni, de ehhez képest meglepően sok az érzelgősség, szenvedés és lelkizés. Itt nagyon nem esett jól – a cselekményt is lassítja, és amennyire messze vagyunk egy teljes értékű horror regénytől, azért annyira vagyunk egy YA történettől is.

A végére jut csavar is, azon még merengek. Ül, de nem teljesen váratlan. Valahogy azt éreztem, hogy azért kellett, hogy innen folytatható legyen a történet. Cotrina sorozatokat ír, és Ariadna sem csak egy kötetre lépett színre.

Sötét szórakozást szerettem volna, de ez ahhoz túl is van írva, meg nagyon lányos is helyenként.

Idézet: 

Hiszen sosem tudhatjuk, mi vár ránk másnap. Az ember sosem tudhatja, mit talál, amikor befordul a következő sarkon.