Fülszöveg: 

A ​Dr. Pol állatklinikája című televíziós sorozat sztárja most az olvasókkal is megosztja őszinte, szívmelengető és időnként kacagtató történeteit, amelyeket négy évtizedes pályafutása során gyűjtött csokorba. Dr. Jan Pol nem hétköznapi állatorvos. A holland származású doki csaknem negyven éve gyógyítja az állatokat egy michigani kisvárosban és környékén. Több mint félmillió páciense között nem csupán kutyák és macskák akadnak: a fehéregerektől kezdve a teheneken és birkákon át egészen a lovakig mindent látott és kezelt már. Dr. Pol sok mai állatorvossal ellentétben nem bízza magát a legmodernebb, drága szerkezetekre, ha meg kell állapítania, hogy érzi magát, mitől szenved egy állat. Jobban bízik a hagyományos módszerekben, még ha ez sokszor meglehetősen kellemetlen helyzetekkel is jár.

Szerintem: 

Ami leginkább eszembe jut

erről a kötetről, az a szó az állatszeretet. Kicsit memoár, kicsit állatos történetek, kicsit vallomás arról, hogy dr. Pol milyennek éli meg a szakmáját és az életét. Plusz, nem is kell hozzá a sorozat ismerete, amit a cselekményben emlegetnek. Én nem néztem/ismertem eddig, és így is elvoltam a könyvvel.

Szerintem egy ilyen kötetnél fontos, hogy ez nagyon hiteles. Kisüt belőle, hogy dr. Pol valóban ezekben a dolgokban hisz és így él. Megvan benne a következetesség. Elég csak arra gondolni, ahogy az állatokról gondolkodik. Szereti őket, saját kutyái is vannak többek között. De nem személyesíti meg őket. Éles határvonalat húz az állat – ember fogalmak között. Ez azért érdekes kérdés szerintem, mert egy állatorvosnak egyes esetekben el kell altatnia az állatokat. (Más hasonló könyvben fejtegették is, hogy mennyi állatorvos lesz öngyilkos és mennyi köztük a depressziós. Sokan ezt nem bírják.) Ő azonban helyén kezeli, hogy egy állatnak is mit jelent a minőségi élet. Az nagyon tudott tetszeni, ahogy képes arról beszélni, hogy egy-egy eset mennyire meg tudja rázni emberileg, hogy siratott meg maga is állatot, de hogyan képes ezt elfogadni és miért.

Nem regény és nem is éreztem úgy, hogy lenne különösebben szerkezete. Az alap, hogy a sorozat sikeres, az embereket érdekli a doki, és felmerült, hogy írhatna is. Így elhelyezi a jelenében, és fel is vezeti azzal a történetét, hogy miért és hogyan lett belőle állatorvos. A családjáról is ír, bár nagyon visszafogva. Mivel a fia filmes, és nagyon benne van a sorozatukban is, ez volt itt is az alap. Azt meséli még el, hogyan ismerte meg a feleségét, mikor és miért költöztek át Amerikába. Különben, mint orvos áll előttünk, és nem mint férj/családapa vagy barát.
A nagyja a kötetnek pedig állatos történet. Milyen betegei voltak, hogyan kezelte őket és gyakran a gazdikat is hogyan kellett terelgetnie. Közben pedig vázolja, hogy ez a szakma is mennyit változott. Hogy már nem gazdaságok és nagybani állattartás van, ahogy kezdte. Nem véletlenül van annyi szarvasmarha történet benne, innen indult. De aztán változott a világ, és most kisállatokat tartunk és szeretünk barátként. Ilyen szempontból még szociális témája van, hogyan alakult az állattartás kultúrája. Elkalandoztam. A lényeg, a kötet nagyja állatorvosi esetek elbeszélése.

A stílusában van humor is. Ahogy vannak benne történetek, amelyeken lehet mosolyogni. Kicsit rá is van játszva arra, hogy mennyi kívülről nevetséges eset történt a dokival, amiken ő maga is tud vigyorogni. De mellette tárgyilagos, érthető, és ugyanolyan gondosan mondja el az olyan történeteket is, amelyek jellegzetesek, hétköznapiak, vagy éppen drámaiak.

Én díjaztam volna egy nyomon követhetőbb szerkezetet és nem kellett volna az állandó visszautalás a sorozatra. De ezt leszámítva szerethető kötet, és tényleg nem csak sorozatnézőknek. Inkább állatbarátoknak.

Idézet: 

Egy állat életének első pillanatai a világ gyönyörű csodáját jelentik.