Fülszöveg: 

A szerelem furcsa dolgokra képes. Néha a legjobbat, olykor pedig a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Agatha Christie, az emberi lélek páratlan ismerője e kötet novelláiban is mesterien fonja szerelmi bűnügyeinek szálait. Kedvenc detektíveinkkel meglepő helyszíneken találkozhatunk ? Mr. Satterthwaite az operába látogat Mr. Harley Quinnel, Parker Pyne hajókázik (de ez egy másik halál a Níluson!), Poirot vidéken időzik, és a darázsfészkek kiirtásának módjait tanulmányozza, Miss Marple egy falusi szerelmi gyilkosságot old meg, Tommy és Tuppence egy apróhirdetés nyomán bálba megy. Megtudhatjuk, miért fontos a bridzsben a treff király, hogy mit nem bocsát meg soha egy máskülönben elnéző feleség, és hogy mihez kezdhet a millióival egy életunt gazdag hölgy.
Ez a kötet csupa-csupa szerelem és szenvedély…
De a szerelem néha sötét, és nem mindig boldogít. És ezt a krimi királynőjénél senki sem tudta jobban.

Szerintem: 

Újabb tematikus kötet a

Helikontól Agatha Christie novelláiból. Ha nagyon-nagyon rövid akarnék lenni, annyi elég lenne, hogy hozza a szokott színvonalat.

De azért bővebben is.
Az egyik, hogy ezek a könyvek valóban szépek. Én már kétszer meggondolom, mit veszek meg papíron is, nem csupán e-bookban. Ennek a sorozatnak azonban van helye a polcomon – keménytáblás, hangulatos, és a sima kép nem adja vissza, hogy milyen nyomású a borító. Aranyozás, fényjáték – mutatós.

A mostani rész szerelmi történetekre koncentrál, és a szerkesztő valóban olyan történeteket választott be, melyekben kiemelten fontos ez az érzelem. Azért romantikus novelláknak nem lehet nevezni, Agatha Christie az Életem alapján nem szeretett románcokat írni. De azt belátta, hogy az olvasók igényelnek legalább romantikus szálakat, így a krimijeiben is rendszeresen volt egy-egy szerelmi szál a háttérben.
Elkalandoztam. Ezekben a novellákban mind van szerelmi szál, és kellemes meglepetés volt az is, hogy némelyik eltér a szokott krimi novellától és más, mint amit megszoktam a szerzőtől. Talán a Magnóliavirágban éreztem ezt legjobban, amiben gyilkosság nincs is, csak egy szerelmi háromszög egy erkölcstelen férjjel.

Azért természetesen benne vannak a szokott szereplők és az ő szokott stílusú nyomozásaik: Miss Marple, Poirot, Tommy és Tuppence, Mr. Harley Quin – bár őt nem lehet nyomozónak nevezni. Most különben a témához a Quin-novella passzol legjobban, maga a figura úgy kötődik a szerelmi ügyekhez, ahogy a hagyományos nyomozók nem tudnak.

Jó a kötet hangulata. Van benne valami baljós, és élveztem, hogy nem minden történet ér benne boldog véget. Ettől valahogy hitelesebb.

Novellánként nem szeretnék végigmenni, inkább csak kiemelném azt a hármat, ami legjobban megragadt bennem.
Helene arca – maga az alapgondolata jó. Az, hogy a szépség öntudatlanul is mennyi baj forrása lehet. Egy szép nő, többen szeretik és megy az ármány, egymás tönkretétele. Amiben a nő igazából vétlen, nem tehet arról, hogy mennyire a megszállottjai lesznek a férfiak. Így jön be Szép Heléna párhuzama – ő vajon tehetett arról, hogy mennyire kifordultak magukból érte?
Jó a csavar is, és nem kellett túlmagyarázni sem a történetet.

Halál a Níluson – az egyik, amiért ide írom, mert ennek a végén is van egy plusz poén, amit viccesnek találtam. Hogy a feleséget azért izgatta annyira, a férje vajon meg akarja-e mérgezni, hogy ő nyugodt szívvel elhagyhassa másért. Aztán az a másik volt a rosszakarója. Az egész helyzetben érzek valami tragikomédiát, amit most humorosnak találtam.
A másik, hogy nem tudom nem összevetni Poirot nílusi útjával. Nem néztem meg, melyik készült előbb, de késztetésem volt azonos elemeket keresni bennük.

Végül, a már emlegetett Magnóliavirág.
A keserédes hangulata, és a bátorság a végén, hogy nem szokványos. Hősnőnk nem megy el a szerelmével és lesz boldog, de a férjével sem marad. Az még költői is, ahogy megfogalmazza, hogy a bűneiért ő magánnyal fog fizetni.
Ebben is ül a csavar és nem is kell hozzá bűnügyet részletezni. Elég annyi is, hogy a férj olyan machinációkban volt benne, amiért lecsukhatnák.
Valamint, én szerettem a történeten végigvonuló virág motívumot.

Talán egy dolog, ami viszont bosszantott is. Ha már tematikus sorozat, akkor oda lehetne figyelni arra, hogy ne ugyanazokat a novellákat tegyék a kötetekbe. Ebben volt olyan, amit ugyanebben a sorozatban már olvastam. Nem is egy. Azért annál többet írt Agatha Christie, hogy mindig ugyanazokat vegyék elő tőle.