Fülszöveg: 

Egy rejtélyes emberrablás
Ismeretlen tettesek egy forró nyári estén elrabolják az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) egyik tudósát egy bevásárlóközpont parkolójából. A hatóságok hiába igyekeznek megmenteni: mintha köddé vált volna.

Egy pusztító robbanás
Egy hónappal később a napfényes vasárnap délután nyugalmának elsöprő erejű robbanás vet véget, amelyet néhány másodperc múlva újabb követ. Atlanta egyik legforgalmasabb és legfontosabb negyedét érte bombatámadás: azt a helyet, ahol az Emory Egyetem, két nagy kórház, az FBI főhadiszállása és a CDC központja működik.

Egy ördögi ellenség
Az orvos szakértő Sara Linton és Will Trent, a Georgiai Nyomozóiroda munkatársa azonnal a helyszínre siet – egyenesen a több ezer ártatlan ember életét fenyegető, gyilkos összeesküvés szívébe. Mikor a tettesek elrabolják Sarát, Will fedett akcióba kezd, hogy megmentse, és megelőzzön egy mészárlást. Az életét kockáztatja a hazájáért és a nőért, akit szeret…

Szerintem: 

Nem egy hagyományos

Slaughter-történet, aminek egyszerre örülök is, meg nem is. Kevésbé krimi, de azért az, csak jobban érzem benne a thriller színeit is. Rövidebb a cselekmény ideje, Sara a szokottnál jobban érintve van.

Vagyis, itt nagyon röviden arról van szó, hogy a doktornőt túszul ejtik, és Willnek nagyon hamar meg kell fejtenie mindent, hogy megmenthesse. Lesz itt szó szektákról, terrorizmusról és sokféle erőszakról.

Az jót tett neki, hogy mivel Sara-t minél előbb meg kell menteni, mindenki fel van pörögve. A szokottnál kevesebb benne az önmarcangolás és egyéni szenvedés. Nyomozni kell, terepre kell menni, életben kell maradni. Könnyebben is olvastam a kötetet, a cselekmény tudott húzni előre.
Ettől függetlenül megmaradt a lélektani vonal is, és szokás szerint ezek a szereplők nagyon rosszul tudják magukat érezni. Bűntudatuk van, bizonytalanok, kísérti őket a múltjuk. Will alapból sérült és komoly gyerekkori traumákat cipel, amit most súlyosbít, hogy Sara anyja nekiesik és őt vádolja a nő elrablása miatt. Vagyis, Will nem csak a munkáját kell, hogy végezze, de bizonyítania kell a Linton-családnak, hogy helye van Sara mellett. Kap is egy nagyon szép monológot, és szinte éreztem belőle azt is, hogy az olvasóknak is magyarázza, miért hozta egy univerzumba és össze a két szereplőt.

Ebben a kötetben is megvan az a komorság, amiért nehezen olvasok a szerzőtől. De talán kisebb adagban, amit a fentebb már említetteknek tulajdonítok: nem érnek rá saját nyomorukban szenvedni. A kibontakozó történet, a saját szenvedéseik így is itt vannak, és súlyosak, de most jobban meg tudtam emészteni.

A szereplők között a jók azonnal elkülöníthetők: ők azok, akik másokon segíteni akarnak, és a pozitív oldalon állnak. A másik oldal már bonyolultabb, mert a témából adódóan vannak olyanok, akik egyszerre tűnnek áldozatnak és elkövetőnek. Akiknek kimosták az agyát, vagy kényszerhelyzetben vannak. Ahhoz, hogy túléljenek, másokat kell bántaniuk.
Azt nem éreztem, hogy Sara vagy Will új színeket kapnának. Slaughter inkább a kapcsolatukat fejleszti – ebben a kötetben szerzik meg a barátok és a család áldását, és készülnek fel maguk is, hogy még komolyabban elkötelezzék magukat.

Slaughter önálló regényeit továbbra is jobban szeretem, de azért jól esett, hogy ez nem volt annyira skandináv krimit idéző, mint egyébként a sorozat kötetei.