Fülszöveg: 

Emlékszel Mikára, a kisegérre, aki Nikolasszal együtt indult útnak a Messzi Északra? Ha nem, sebaj, mert ez a könyv itt az ő nagy történetét meséli el. Csupa fontos dologról szól: a barátságról, a bátorságról, a különbözőség fontosságáról, önmagunk felvállalásáról.
Mika élete Koboldfalván tele van sajttal és finom illatokkal, de ami a legjobb, végre egérbarátra talált. Bátor Brittával nem mindenben értenek egyet, de mégiscsak hasonszőrű teremtmények. Amikor az egérlány belerángatja élete legőrültebb kalandjába, Mikának el kell gondolkodnia azon, hogy mit képes feláldozni a mennyei Urga-burga sajtért…
A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.

Szerintem: 

Kellemesen meglepett, hogy

ez a mese nem igényli, hogy ismerjem a korábbi köteteket. Röviden és Mika szemszögéből átveszi Nicholas történetét, így az is tökéletesen értheti, akinek pont ez a rész akadt először a kezébe.

Nagyon gyerekbarát az egész kötet. A fejezetek nagyon rövidek, gyakran van bennük egy kis horog, miközben akár fejezetenként is olvasható esténkéntre beosztva. A rajzok is könnyítik az olvasást és segítenek elképzelni a mesét a kisebbeknek.

Lineárisan van elbeszélve, és ha a cselekményben kicsit is bonyolultabb elem van, ami különben nem jellemző, azt el is magyarázza Haig. Viszont, bőven van benne kaland és azokat a rövid fejezeteket értelmesen meg tudta tölteni. Ez nem csak egy rókanyúzás, hogy a sikerkönyveknek legyen egy újabb része.

Aranyos, kedves és humoros az egész. A fekete humorommal én nem nevettem végig - csúnya tőlem, de Igazmondó Glimpi áll hozzám a legközelebb, hiába szeretném, ha Nicholas lenne a karakterem -, de így karácsony közeledtével nagyon jól esett a lelkemnek. Szerethető alakokkal van tele, nem túl veszélyes, de azért jól megfogott kalanddal és olyan mellékszereplőkkel, mint a repülő rénszarvasok. Igen, ők már belopták magukat a szívembe – ennyi előnye van, hogy olvastam Nicholas-kötetét.

Van karakterfejlődés, és imádtam, hogy nem fekete-fehér szereplőkkel dolgozik, bár mese. Igazmondó szeretett robbantgatni, Mika bele lesz keverve egy lopási történetbe és az ő Bátor Britta barátnője kifejezetten irritált. Mika viszont tanul, és tesz nagy felfedezést magáról is. Amit az olvasók is megtanulhatnak vele.
Hogy a dolgokat jóvá lehet tenni. Hogy veszélyes, ha nem magunkra és az értékrendszerünkre hallgatunk, hanem engedünk a befolyásolásnak. Hogy mennyire számít, minek látjuk magunkat és kivé válunk. Nem túl szájbarágós, de azért ki is vannak mondva a dolgok. Gyerekkönyv.

Ez a rész is simán vászonra kívánkozik, én simán megnézném a Netflixen animálva. Addig is, el lehet olvasni!

Idézet: 

Szükség van a rosszra, hogy tudd, mi a jó. Szükség van a sötétségre, hogy tudd, mi a fény.

Tudod, jobb, ha azért utálnak, ami vagy, mint ha azért szeretnének, ami nem vagy.

– Az az igazság, hogy soha nem leszel elégedett magaddal, ha folyton azon aggódsz, hogy mások mit gondolnak rólad. Én aztán tudom. A világ összes glimpije gyűlöl, mert megmondom az igazat. És a glimpik nem nagyon szeretik az igazságot. Tisztára kiborulnak tőle. A repülő glimpiknek néha még a szárnyuk is leesik miatta.
– Ejha! Nem is tudtam.
– Nem tudok hazudni, szóval nekem elhiheted. Nem én kértem ezt. Nem én kértem, hogy Igazmondó Glimpi legyek. Nem én kértem a nagynénémet kicsi koromban, hogy varázsoljon el, hogy örökké csak az igazat tudjam mondani. Nem mi kérjük azt, hogy kik legyünk. De ha már azok vagyunk, akik vagyunk, nem sok értelme van utálni azt, akik vagyunk. Mert egyszerűen csak azok vagyunk, AKIK VAGYUNK. Érted?
– Azt hiszem – felelte Mika.

A csillagok nem ragyognának, ha nem lenne körülöttük sötétség, ugye?