Fülszöveg: 

Az ​megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen!

Szerintem: 

Abszurd és elborult, de

jó értelemben. Ha rövidebb, most nagyon dicsérném is, de kb. két nyomozással több volt benne, mint ami nekem jól esett volna.

Tehát, miket is ötvözött össze Kőhalmi? Humor/paródia + skandináv krimi + posztmodern elemek. Ez utóbbit fogom meg legkönnyebben. A szereplők tisztában vannak vele, hogy létük regénybeli, és használnak is olyan elemeket, mint az időben előreugrás, könyvek között közlekednek, de a szerző még ennél is messzebb megy el. Az egyik történetben a gyilkos, akit meg kell állítani és meg is ölnek majd, az maga a regényíró. Vannak nagyon elborult ötletek benne, amelyek akár a posztmodern paródiájának is elmennének, miközben mégiscsak működnek. Mint az, hogy miért kell ebbe a regénybe 101 hulla. Szinte sajnálom, hogy az oldalszám mellett nincs egy számláló, hogy hány hullánál járunk. A Battle Royale anno vezetett hasonlót, és itt is nagyon működött volna.

A skandináv krimi az alap, amiből minden indul. A helyszín, a tipikus szereplők, még a nyomozások is és a hangulat. Csak éppen minden a paródián átnyomva – meg lehet nézni, hogy a skandináv krimik hangulatát pl. milyen jelzőkkel és leírásokkal sarkítják ki. Még a lemenő nap is olyan, mint egy megkéselt áldozat meg hasonlók.
Mindig emlegetem, hogy a skandináv krimikbe kell egy nagyon nyomorult nyomozó. Bjornsen felügyelő halmozottan hozza ezeket: a gyerekkora nem simán nyomasztó, hanem egyenesen életreszóló traumák alapja. Végig poénkodnak és utalnak is arra, hogy milyen borzalmas emlékei vannak, amiket nagyon el akar nyomni. Ami leginkább ivással megy neki. Rühelli az embereket, alig van barátja, és itt még azt is megkapjuk, hogy sorra veszti el a testrészeit, amit mű végtagokkal pótolnak, amibe pl. alkoholtartót meg kávétermoszt töltenek be. A sidekick nyomozója hozzá hasonlóan egy traumahalmaz: kamasz, aki egy szekrényben nőtt fel, csíkos pulóvereket hord, meg pl. lámpabúrát húz a fejébe, de van olyan fejezet is, ahol nem tud beszélni, így morzézza a szövegeit. Az meg nem hagyja nyugodni, hogy miért ölték meg a szüleit egy hókotróval.

A paródiát nem is boncolnám tovább, a fentiekben benne van. Minden tipikus elemet annyira felnagyít, hogy az már röhejes. Ennek jönnek hozzá olyan ötletek, hogy komolyan nem tudom, mit mondjak rájuk. Pl. van egy rendőrségi nyomozó, akinek kivették a fél agyát, hogy jobb agyféltekés rajzoló legyen belőle, az agya másik felét meg egy rendőrkutya kapta, aki jó nyomozó is lett, meg jelentést is tud írni.

Bravúros az is, ahogy minden nyomozást más elbeszélőnek ad, és tényleg érezni is a stílusbeli különbségeket. Így még más zsánereknek is oda tud szúrni egyet – az a vámpíros love story a szúnyognővel… Nem egyszer gondolkodtam azon, hogy ez valami nagyon zseniális, vagy nagyon beteg.

A paródia számomra nehéz műfaj, én legtöbbször kiakadok rajtuk. Ezt tudtam élvezni, csak nekem hosszúra sikerült a könyv. Alapvetően több nyomozást követünk végig, amit majd a hullák kötnek össze. De a végére már túl sok ilyen kaland volt, és nem csak az író meg a szereplők szenvedtek, hogy mikor lesz már vége, hanem sajnos én is.
De ezzel együtt is kellemes élmény volt, és kellemesen lepett meg a regény.