Fülszöveg: 
EGY HÉTKÖZNAPI ÉLET…
Leigh Collier keményen megdolgozott azért, hogy fölépítse látszólag teljesen szokványos életét. Védőügyvédként dolgozik, lánya jól teljesít az iskolában, még a válása is civilizáltan zajlott.
…BORZALMAS MÚLTAT REJT.
Csakhogy Leigh átlagos élete normálisnak távolról sem nevezhető gyerekkort leplez, amelyre titkok vetnek árnyékot, árulás nyomja rá a bélyegét, és amelyet végérvényesen tönkretett egy szörnyű, erőszakos cselekedet.
ÁM A MÚLT MOST FELÉLED…
Egy napon új ügy kerül Leigh asztalára: jómódú férfi kéri fel a védelmére, akit nemi erőszakkal vádolnak. A per mérföldkő lehet a pályáján, ha megnyeri. Amikor azonban találkozik a vádlottal, rádöbben, hogy ismeri a férfit, és az is ismeri őt. De ami még lényegesebb: az illető tudja, mi történt húsz évvel ezelőtt.
…ÉS FOGY AZ IDŐ!
Ha Leigh-nek nem sikerül felmentetnie az ügyfelét, nem csupán a pert veszíti el, hanem sokkal többet. Az egyetlen, aki a segítségére lehet: Callie, a húga, vele viszont nincs jó viszonyban. Ő az utolsó ember a földön, akitől valaha is szívességet kérne – csakhogy hirtelen úgy tűnik, nincs más választása.
Szerintem:
Lassú víz partot mos? A kötet elején
nagyon fogtam a fejem, hogy mi lesz ebből. A történet nagyon nem fogott meg, és bírósági tárgyalást vártam, ha már a főszereplőnk ügyvéd és egy pert kellene megnyernie a cselekmény alatt. De bírósági jelenet csak egy van, és máshol vannak a hangsúlyok.
Ez újfent lélektanilag megfogott történet. Leigh kényszerhelyzetbe van, és leginkább azzal telt meg a regény eleje, hogy mennyiféleképpen szorong és mennyi minden kínozza. Többszörös és sokfelé irányuló lelkiismeretfurdalás, mély szenvedés – a férje, a lánya, a húga és a mostani ügy is csak nyomja.
De aztán Slaughter elkezdi összerakni, hogy mi hogyan függ össze és milyen bűnök húzódnak meg a háttérben. A pedofíliától kezdve a családon belüli erőszakon át a sorozatgyilkosságig jutunk, miközben van függőség, drog és önkínzás. Igencsak alá lesz húzva, hogy Leigh miért érezheti annyira rosszul magát, amit az elején túl nyomasztónak éreztem.
Ahogy a kockák a helyükre kerülnek, úgy pörög fel a jelen történetszála is. Egyre több a cselekmény, és több szereplő is lépni kezd. Ha a körmöm nem is rágtam le izgalmamba, de a leírtak borzalma pótolta a cselekménybéli hiányérzeteim. Rettenetes történet bontakozott ki, és lélektanilag nagyon meg volt támogatva.
Miért nem lép ki valaki egy bántalmazó kapcsolatból? Slaughter nagyon alaposan belemegy a témába, és azt is meg tudta értetni, hogy miképpen csapja be magát egy bántalmazott, hogy valahogy túléljen. Callie tulajdonképpen hamisított még magának is emlékeket, mert különben szétesett volna. Így is mélyre zuhan, de itt van, hogy az a téveszme miképpen hagyott meg egy szilánkot, amibe kapaszkodhatott az őrület elől. Hatalmas pofon is, amikor szembesül azzal, hogy mi történt valójában egy videófelvétel által.
A szereplőket nagyon könnyen lehet két csoportra osztani. Vannak a gyilkosok és könyörtelenek, és vannak az áldozatok, akik próbálnak túlélni. Ezért lehet bűnöket is elnézni nekik – hány olyan regény van, amelyben simán bólogat az ember azon, hogy kamasz lányok felszeletelnek valakit és elrejtik a betonozáson a testrészeket? Arra kísérletet sem tesz, szerencsére, hogy a pedofil és a sorozatgyilkos elméjét megmutassa, de az áldozataik és a túlélési módok, a bűntudatuk itt van.
Attól viszont, hogy megértettem őket, nem szerettem meg a szereplőket. A nővéreket leginkább sajnálni tudtam, de az a plusz, amiért szorítottam volna nekik, nálam nem volt meg.
Nyomasztó, sötét és lélektanban nagyon összerakott könyv. Simán felférne olyan listákra, hogy 'regények, amelyek elborzasztottak'.
Idézet:
Mióta Leigh Bradley-nek dolgozott, megtanulta, hogy jobb gazdagnak és bűnösnek lenni, mint szegénynek és ártatlannak.
