Fülszöveg: 

Kendrához csak egy kérése van betegeskedő nagyanyjának: írja le a történetét, mielőtt az feledésbe merül…

A tizenhét éves Ella élete 1937-ben örökre megváltozik, amikor a családja elküldi, hogy a nyarat a gyönyörű Île de Rén töltse, és megismerkedik a karizmatikus, kreatív Christophe-fal. Együtt töltik a nyarat, felfedezve a sziget homokos tengerpartjait és kristálytiszta vizeit, és a lány életében először igazán szabadnak érzi magát.

Ám a háború kitörése megváltoztat mindent. Ellának haza kell térnie Skóciába, ahol önkéntesként részt vállal a háborús erőfeszítésekben, a vonzó Angus mellett. Ebben az új világban Ella úgy érzi, egyre távolabb sodródik attól, aki Île de Rén volt. Megtalálhatja valaha is a visszautat? És akarja-e ezt?

Szerintem: 

Egy példa arra, amikor

nem a szereplőkkel, a stílussal vagy bármi mással van bajom – hanem a cselekmény egy olyan szálával és olyan döntések sorával, ami miatt csak csóváltam a fejem és szenvedtem a regénnyel.

A kezdés kifejezetten tetszett – lányregényes, ahogy Ella anyja jó barátnőjénél és családjánál nyaral, ahogy az első szerelem mindent feléget maga körül. Szimpatikus pár, kedves fiatalok és nagy álmok. A környezet, a francia szigettel és Párizzsal egészen pazar. De Christophe odavész a háborúban, és Ella aktívan részt akar venni Franciaország segítésében. Így ismerkedik majd meg Angusszal, és én szerettem azt a szálat, ahogy a szíve beheged, új szerelemre és jövőre talál. Újra két fiatal, akik jók együtt és akiket lehet együtt szeretni.
DE! Christophe mégsem halott, de erre már nekik késő. Ella másnak a felesége és terhes. Innentől kezdve pedig egy merő kínszenvedés a regény. A kalandok, a báj helyét átveszi a fájdalom és a gyötrődés. Mindenki szenved, és utáltam, ahogy képtelenek tenni ez ellen. Miért nem beszél igazán Ella és Angus? Ella miért nem mer mindent hátrahagyni, igen, a gyereket is, ha kell? Mert ezzel csak szenvedésre ítélt mindenkit, amit majd csak Christophe halála old fel évekkel később. Nagyon rühelltem, ahogy ez a hármas kezelte a helyzetet, és ez nekem megmérgezte a könyvet.

Női, érzelmes regény, és Valpy szépen építi is a szereplők lelki életét. Elsősorban Ellát, de a két férfi, majd az unoka érzelmi élete is azért odakerült a lapokra. Érzékeny és szépen vezetett, értékes vonal, ahogy Ella unokája igyekszik jó anyja lenni autista gyermekének, és igyekszik egyben tartani a házasságát. Ez kapja a kisebb súlyt, de a végére sokkal szívesebben olvastam, mint a múltbeli szerelmi háromszöget. Igen, én nagyon utálom a szerelmi háromszögeket, így ez engem nagyon taszít, tény.
Hiába van jól megírva, és még Ella döntéseit is magyarázza, akkor is annyira nem értek velük egyet, hogy egyszerűen nekem kellemetlen volt a cselekmény alakulása.

Pedig még a stílusa is jó. Olvasmányos, kellemes, és nagyon jól elkap hangulatokat – vagyis, tetszett a fordítás ilyen oldalról. Ha annyira nem akadtam volna ki a háromszögön, élvezhettem volna.

Jó a művészeti szál, kalandos a háborús rész és tele van nagyon női témákkal, mint az anyaság, a házasság és a különféle szerelmek megélése.
Történelmi regénynek azért nem tudom igazán hívni, mert az mindig csak a háttér. Ella tevékenysége is azért fontos inkább, mert közben ismeri meg és szereti meg Angust. nem véletlenül ugorja át a háború éveit onnan, hogy a lány bevetése után párrá lettek a fiatalemberrel, és legközelebb már házasokként látjuk őket a háború után. De az is igaz, hogy a történelmi, viktoriánus romantikusoknál jobban használta a korszakot. Erre nem lehet azt írni, hogy bármikor játszódhatna.

A szereplők is szerethetők – talán ez is a bajom. Ha legalább utálnék valakit, nem idegesíteni annyira az alapkonfliktus és az a háromszög, ami a történet velejét adta.

Annyira lehetett volna ez jó, de így nekem bosszantó élmény maradt.