Fülszöveg: 
A népszerű Kristályszilánk hősei folytatják útjukat a legendás Mithril Csarnok felé, nyomukban Pook pasa bérgyilkosával, a mindenre kész Artemis Entrerivel. A négy fajból való kalandozócsapatnak azonban nem csak vele, de az Elfeledett Birodalmak ezernyi veszélyével is meg kell küzdenie …
Szerintem:
Előzetesen tartottam ettől a résztől. Tudtam, az előző részben
ki lett jelölve az irány, hogy most a csapat a törpök legendás régi honát fogja keresni. Milyen lesz ez a road fantasy? Salvatore ezt is nagyon korrekten megírta, és elszórakoztatott végig.
Egyrészt, most is tele van ötlettel. Az úton egyre másra éri hőseinket kaland: kelnek át halálos mocsáron, küzdenek sokféle szörnnyel, köztük pl. barbárokkal, Pegazussal, gyökérszörnyekkel. Egyik lény ismerősebb más mitológiából, de voltak egészen új ötletek is benne. Segítőkkel, de ellenségekkel is összeakadnak, miközben haladnak a céljuk felé. Vagyis, izgalmas is volt, változatos is. Nem csak harc, világépítés és a karakterek egy.egy lelki küzdelme is benne tudott lenni.
Ezt egészíti ki, hogy most sem csak Drizzt útját követjük. Salvatore megint behozott egy nagyon eltalált, jól működő karaktert. Úgy tűnik, nem csak hősöket, de ellenfeleket is nagyon tud írni. Artemis Entreri, a bérgyilkos van a félszerzet nyomában, és túszul ejti Catti-brie-t. Az ő kalandos útjukat is nyomon követi, hogy a nagy összecsapásra összeérjenek a szálak.
Szeretem, ahogy ez a világ egyre bővül és még az 5. rézben is rá tudok csodálkozni, hogy mennyi minden lehet még ebben a történetben. Most megint többet megtudunk mágusokról, hatalmi játszmákról, de az északi világ városairól is. Nagyon sok új lény van benne, és logikus, jól felépített az egész.
Bár alapvetően fekete-fehér a világképe, azért látok benne már átmeneteket. Regis, a félszerzet akár negatív karakter is lehetne. Nagyon önző, enyveskezű, és bajba tudja sodorni magát és a barátait is. Ugyanakkor vannak bátor pillanatai is, és tud helyesen is cselekedni. Entreri esetében is nyitva hagynám a kérdést, hogy ő fekete vagy fehér. Bár lehet, ő éppen attól annyira veszélyes, hogy nincs erkölcse, ő egy tiszta lap. A feladatát mérlegelés nélkül végzi el, és a lényeg neki az, hogy a szakmájában, az ölésben ő legyen a legjobb. Ok, ő Drizzt ellenképe, így negatív szereplő, de messze nem annyira az, mint az ármánykodó varázslók vagy Sydney.
Továbbra is olvasmányos, kalandos, érthető. Biztosan sodor a cselekmény is, de nem kellett fennakadnom azon, hogy értelmezzek egy kifejezést, leírást, bármit.
Egyre jobban megszeretem a szereplőit, és nagyon tud működni, hogy nem Drizzt a kizárólagos hős. Wulfgar méltó harcostárssá érett, Bruenor egyszerre mentor és barát, Catti-brie esetében is kezdem érteni, miért szeretik sokan a cselekményben annyira azt a lányt. Működnek csapatként, szívesen olvasom az egyéni kalandjaikat is.
Ha valamibe bele tudok kötni, akkor az lesz az, hogy ennyire még nem éreztem Tolkien örökségét, mint ebben a részben. Össze tudnám írni, mi idézte fel bennem Khazad Dum tárnáit és az ott történteket, vagy éppen mesélhetném, hogy Smaug és Tölgyfapajzsos Thorin alakja miképpen jelent meg ebben a történetben. Ettől még élveztem és szerettem, de bizony nagyon volt olyan érzésem, hogy ez tiszta Tolkien, csak kicsit másképp.
Lényeg, összességében ez a rész is kellemesen meglepett és továbbra is szeretem a sorozatot. Lehet olvasni tovább!
