Fülszöveg: 

1321. ​Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem hunyhat ki…

Szerintem: 

Így utólag valóban

látszik, hogy mennyire nagy vállalkozásba fogott ezzel a sorozattal a szerző. A két nagy Anjou uralkodását fogja át, és most Károly Róberttel indulunk neki a kalandnak. Pontosabban az egyik vitézével.

Mert Bíró Szabolcsa a történelmi regények egy kényelmes formáját választotta: főszereplője a történelmet formáló személy hű embere. Ő maga nem történelmi hős, így szabad kezet kap a cselekményben, de ott van a fontos eseményeknél és ismeri azokat, akik formálták a korszakot.
Így egyszerre tudott a történet történelmi és kalandregény is lenni. Követjük, hogyan szilárdítja meg hatalmát Károly király, és hódítja vissza a Felvidéket. Bátor Attila az ő kapitánya, aki ott van a csatákban, ostromokban. A történelmet egy egyéni kalanddal fonta össze. Néha talán kissé leíró és krónikát idéz, de az sem tetszett volna jobban, ha fejezet hosszan taglalja a várak ostromát vagy hasonlók. Mindenhol a szereplők sem lehetnek ott, de így össze van foglalva, hogy a hadjáratban mi esett meg.

A történelmi színeknél nekem jobban tetszett, ahogy az emberek alakja jelenik meg. Károly király, aki tetterős, határozott uralkodó, de férfiként folyamatos gyászban van. Feleségeket, gyermeket veszít el, és meg is van örökítve, ahogy egy újabb gyermek elvesztése töri meg. Méltó párt kapott Erzsébet királyné személyében, aki korához képest meglehetősen erős egyéniség. Rá nagyon találó, hogy férfinak születve királyok királya lehetett volna, így viszont királyok anyja lehet. Szimpatikus, erős személy mindkettő.

Bátor Attila annyival gyengébben van megfogva, hogy nem a tetteiből látom a fejlődését, milyen ember, hanem a szájába van adva. Azt láttuk, mennyire szereti a feleségét, a fiát és mennyire vágyik haza a csatákból is. A végére viszont bevallja templomos múltját, és megfogalmazza, hogy többé maga előtt sem tagadja le, hogy a háború az élete, ő ízig-vérig katona.
Különben családregényként is működött nekem a történet: Ágnes, Attila felesége pozitív hősnő, aki idilli családanya és feleség, de felnőtt a nemes feleség szerepére is. Szilárd, a fiuk egyelőre még csak lehetőség, egy jó gyerek, akiből majd kiderül, mi lehet még. Az ő sorsuk is kalandos, és nyitva is marad a történet, mi lesz velük a továbbiakban.

Kényelmes a regény, engedi elképzelni a dolgokat. De szerencsére annyira haladnak az események, hogy ne ülepedjen le és váljon unalmassá. Fel tudták dobni az olyan betétek is, mint az egykori vitéz lesüllyedése és az út, lelkiekben is, ahogy elzüllik.

A nyelvezetben vannak történelmi elemek, régies kifejezések, és nem is törekszik arra, hogy teljesen mai köznyelvi legyen. Ezzel is hangulatot teremt. Néha a stílusa, ahogy már említettem, a kódexekre emlékeztetett és leíróbb, de a cselekmény ezeken túl tudott vinni.

Határozottan jó kezdet, engem érdekel is, hogyan alakul tovább Károly Róbert uralkodása és a Bátor család sorsa. (Beszédes név, jegyzem meg zárásul.)