Fülszöveg: 

E könyv Agatha Christie utolsó Miss Marple regénye. A kedves, idős, kotnyeles hölgy búcsúzóul is kitesz magáért: nem mindennapi pszichológiai érzékkel derít fényt egy olyan bűntényre, amelynek létéről nincs is tudomása senkinek.
Gwenda Reed esküvője után házat keres, ahol férjével nyugodt boldogságban élhetne. És megtalálja azt a villát, amelyről álmodott. Azt a házat, amelyet keresett…
De az öröm, ami a költözködéssel és berendezkedéssel jár, hamar szertefoszlik. Gwendát nyugtalan, furcsa rémképek gyötrik, de nem talál rájuk magyarázatot.
A hihetetlen és véletlen események egybeesése Miss Marple figyelmét is felkelti, s kitartó szívóssággal addig nyomoz, amíg fény nem derül a dél-angol udvarház rejtélyeire.

Szerintem: 

Egy jó cím fontos, és

sokat tud adni a történetnek. Ebben a krimiben, sajnos vagy sem, az egyik legjobb szerintem a címe. Hangzatos és felkelti a figyelmet: mégis, milyen egy szunnyadó gyilkosság?

A történetből kiderül, maga miss Marple fogalmazza meg. Bár, ha teljesen tényszerűek akarunk lenni, akkor azért a Szunnyadó gyilkos igazabb lenne. Csak éppen az nem hangzana ennyire jól.
Anélkül, hogy a történetet vagy bármit elárulnék, nem bírom ki, hogy ne írjak le annyit, hogy bírtam az alapfeltevést. Hogy, ha egy régi esetet megpiszkálsz, és fájó pontot találsz, akkor egy, a gyilkosságot megúszó alak visszatérhet és megint 'munkába' kezdhet. Ez is egy ilyen történet.

Kicsit talán zavart is, hogy sokáig tart, amíg tényleg beindulnak az események. Sokáig teljes a bizonytalanság, csak az új házba költöző Gwenda zavaros érzései vannak. Azok persze majd értelmet nyernek, és felébred a gyilkos is, hogy megpörgesse az eseményeket, de addig el kell jutni.
Gwenda fiatalsága és dinamizmusa különben jó párrá tette miss Marple mellett, aki idősebb, megfontoltabb és lassabb. Egymás mellé került az eszes meg a cselekvő, és az tud is működni.

A befejezésre állt össze minden, és a végére betett klasszikus jelenet, amikor mindent elmagyaráznak és minden történet teljes egészében érthető lett, az tetszett talán leginkább. Az egy kicsit bulváros, kicsit beteges, de jó sztori. Ahogy eljutnak addig a pontig, kevésbé kötött le. Vagyis, a végéről nézve jobb a benyomásom, mint volt közben olvasás közben.

Most is áll, hogy Agatha Chistie a felső középosztály krónikása. Itt is meg lehet figyelni, hogy milyen történeteket mond el az angolokról. Az olyan tipikus elem, hogy a katona férfi vitte Ázsiába magával a családját és ahogy az életüket szervezték. De ott van az is, ahogy az ausztrál párt fogadják maguk között.

A stílus is szokott. Sok a párbeszéd, a leírások a lényeget emelik ki. Nem spórol a szavakkal, de meg van gondolva, mi került papírra.

Nem a legjobb AC-könyv, de olvasható. A címét szeretem is, ahogy kezdtem is.