Fülszöveg:
Először olvashatjuk teljes egészében annak döbbenetes történetét, hogy 1945 áprilisában a német lágerekből hogyan gyűjtötték össze és szállították az olasz Alpokba a nácik legértékesebb foglyait, hogy Hitler alku tárgyaként használhassa őket a világháború utolsó napjaiban zajló kockázatos végjáték során.
„Egy amerikai katona a szövetségesek arcvonalán az egyik bokor mögül kémlelte a Brenta folyó völgyét – a hegyek fák borította lábainál szétszórt tanyák festői látványa tárult elé. A dombvidék tele volt német ejtőernyősökkel. Az ellenséges vonalak felől többen is egyenesen az amerikai közlegény felé tartottak: fél tucat partizán, fegyverrel a kezében, egy jobban öltözött, fegyvertelennek tűnő civil, valamint egy szikár alak kopott, szürkéskék egyenruhában. Mindenki, aki ébren volt az amerikai frontvonalon, árgus szemmel figyelte, ahogy ezek az emberek előbukkannak a német hadállások közül és leereszkednek a lankán a völgybe. El sem tudták képzelni, mindez mit jelenthet.”
Először olvashatjuk teljes egészében annak döbbenetes történetét, hogy 1945 áprilisában a német lágerekből hogyan gyűjtötték össze és szállították az olasz Alpokba a nácik legértékesebb foglyait, hogy Hitler alku tárgyaként használhassa őket a világháború utolsó napjaiban zajló kockázatos végjáték során.
Az SS-nek kiadták a parancsot: amint a katonai helyzet romlik, végezzék ki mind a százharminckilenc túszt – európai államfőket és tábornokokat, náciellenes összeesküvőket és családtagjaikat, brit titkos ügynököket, a „nagy szökés miatt” híressé vált angol tiszteket, pilótákat, időseket és gyermekeket.
Feszültséggel teli dráma kezdődött. Az őrök egyre kiszámíthatatlanabbá váltak, és a rabok sorsát az SS és a Wehrmacht közti súlyos konfliktus is beárnyékolta, míg végül az amerikai hadsereg kétségbeesett mentőakciót indított a kiszabadításukra.
Szerintem:
Nagyon nem ezt
vártam. Rendben, lejött a fülszövegből, hogy túszok életben maradása és átszállítása a téma, de komolyan azt hittem, lesz benne szökés, valami akció. Háborús kalandregényt vártam, ha dokumentált formában is.
Ehhez képest elolvastam, és nem értem, mi volt ebben a pláne. Hogy azt tervezte Hitler és a vezetőség, hogy tárgyalási alapnak használják a legértékesebb túszaikat? Hogy próbálták őket biztonságba vinni, ha meg nem jönne össze, kiadták a halálparancsot? Hát, olyan vezetőkről beszélünk, akik milliókat küldtek a gázba és égették el a testeket. Ezen kellene meglepődni?
Annyira vártam kalandot, izgalmat, de ebben a könyvben nem volt. Még azt is leírom, hogy én unalmasnak találtam. A nagy szabadulás is a végén – semmilyen. Odaérnek az amerikaiak és mindenki boldog. Szuper.
Viszont, világháborús tényirodalomként nagyon korrekt.
Érezhető, mennyi kutatómunka van benne és mennyire alaposak a szerzők. Lineárisan követik az eseményeket, igyekeznek mindenkit megmutatni a történet kapcsán, és még a foglyok felett döntők döntései mögötti indokokat is feltárják. Érezhetően sok rész alapul interjún, és tárgyi bizonyítékokon.
Nagyon alapos, nagyon részletes.
De miért olyan unalmas?
A stílusa az ismeretterjesztő irodalomé. Azért nem lexikon, de száraz és nem cél az olvasmányosság. Jó túlzok kicsit, mert igyekeztek fogyaszthatóvá tenni. Csak annyival regényesebbet vártam, hogy én most a csalódásom szűrűjén át nézem.
Vannak kiemelt szereplői, akiket többet látunk másoknál. Így legalább az illúzió megvan, hogy van főszereplő, mert igazából nincs. Sok ember sorsa ez, nem csak 4-5 főé. De mindenkit eleve nem lehetett közel hozni.
Egyszer, más elvárásokkal talán jobban fog tetszeni. Most korrekt tényirodalomnak tartom, de olvasni nekem csalódás volt.
