Fülszöveg: 

Te milyen történetet mesélnél el, ha attól függene az életed? Képes lennél pusztán szavakkal megnyerni egy nálad nagyobb erő jóindulatát, hogy ne tűnj el az örök semmiben?
Ezekre a kérdésekre nincs egyértelmű felelet, de a kötetben található nyolc novella külön-külön és együtt is egy-egy lehetséges válasz.
Mi lenne a te történeted?

Szerintem: 

Több szempontból szimpatikus

kiadvánnyal van dolgunk. Ezek közül csak az egyik, hogy származási helytől függően jelképes összegért megvehetjük. (Én pl. cc. 90 forintért jutottam hozzá.)

Antológia, és azokat szeretem. Azt is gyorsan meg lehet fejteni, mi a közös a történetekben. A műfaj. Sci-fi történetek sorát kapjuk itt meg, amelyek több típust lefednek a sci-fi berkein belül. Van benne időutazás, mesterséges intelligencia, űrlények. Az egyik elmélkedősebb, a másikban pörögnek az események. A többséget egy-egy szerző jegyzi, de egy van benne, ami kétkezes munka, passzolgatják egymásnak a történetet a szerzők.
De, itt van egy plusz ötlet is. Amivel olyan elődök sorába lép a kötet, mint a Dekameron. Vagyis, egy kerettörténetbe vannak beágyazva a novellák.. A Föld elpusztul, és egy menekülőhajón írók kérnek menedéket az űrlényektől. De be kell mutatniuk, mit tudnak, mit jelent írónak lenni. Így történeteket mondanak.
Még humort is látok abban, ahogy érzelmekről magyaráznak az ufó vezérnek, aki kb. olyan, mint Spock. Vagyis, racionalitás a végsőkig.

Bár a novellákat kellene kifejteni, de ez a keret, amit igazán megszerettem benne. Nem is a történetért, hanem az önreflexió lehetőségéért. A szerzők elmondhatják, miről szólt a történetük és miközben a cselekményben az ufónak magyaráznak, az olvasónak emelik ki, hogy a sci-fi kereten túl mi a történeteik lényege. Volt is olyan élményem, hogy ez a plusz másfelé vitte el számomra a történetet, mint egyébként.
Arról nem is beszélve, hogy a Spock mentalitással ki lett emelve egy csomó 'hiba' a cselekményben, amit persze űrlényünk mindig el is mondott. Ez a trollkodás ebben a formában volt annyira humoros, hogy én külön élveztem.

Stílusában is mások a történetek, hiszen a szerzők is mind mások. Vannak szikárabb, lényegre törőbb és mesélősebb történetek. Vannak, ahol a tudomány a lényeg, máshol meg szinte szerelmi betéteket kaptunk. (Ok, a romantikus jelzőt el kell felejteni, de pl. a Felhővadászokban a főszereplőnő egyik fő hajtóereje, hogy jövőt akar magának és a párjának, a nagy álma egy család.)

8 novella és egy epilógus van a kötetben. Nem akarom őket elemezni, arra ott van a történet kerete, az sokkal frappánsabban megoldotta ezt, mint ahogy én tudnám. Inkább egy-egy gondolatot emelek csak ki.
A Tűznézőben bírtam, ahogy el vannak rejtve a nyomok, hogy a törzs új tagjai egy más civilizáció gyermekei. A végére minden kimondásra is kerül, és egy új, külső nézettel többé is válik a történet, de addig szerettem benne, ahogy a modern és a posztapokaliptikus világban visszafejlődött kultúra találkozik. Van egy film, amiben a viking korba kerül vissza egy jövőbeli ember – a sárkányvadászatot leszámítva az jutott eszembe, ha ez azért nem is pontosan ugyanaz a történet.
A Felhővadászokban az átverések sorát bírtam. Ahogy van egy látszólag életképes társadalom, amelynek küszködnek, de megvannak. Aztán jönnek az igazságok, és nagy hazugságok lepleződnek le. Az kifejezetten durva, ahogy a gyerekeket megöli a vezetés, hogy ne kelljen őket etetni. Hosszú távon nem is értem, hogy akarnak fennmaradni, mint faj, ha nincsenek gyerekek és általános fogamzásgátlás van. De itt jó ötlet az is, hogy a főszereplők bázisugrók. Nem sűrűn találkozom velük történetekben.
Van virtuális valóságos történet, azok a gyengéim között vannak. Most azért kicsit sajnáltam, hogy olvastam hasonlót mostanában. Abban is, ebben is egy vírus miatt kell nullázni a virtuális valóságot, és többen gyászolják, akiket így elvesztettek.
Egy másikról meg a Szárnyas fejvadász rémlett fel. Hogy vannak olyanok, akik saját fajukat vadásszák le az uralkodó réteg számára. Talán ez volt a Kopó. Bár itt az áruló tudta magáról, micsoda, míg az androidok ezzel nem feltétlenül voltak tisztában.

Kellemesen elszórakoztam a kötettel – talán csak annyi megjegyzés, hogy az is megér egy misét, milyen szerzői neveket választanak egyes írók. Pl. rákerestem Dalmore nevére, és gasztronómiánál lyukadtam ki. Vagy, miért választanak egyesek olyan nevet, amiről messze látszik, hogy felvett írói álnév? De ez a kötet szempontjából mindegy is.