Fülszöveg: 

Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba. Az anyja, akitől rég elhidegült, férjhez készül menni karácsonykor.

Lily, bár megfogadta, hogy többet be sem teszi a lábát az országba, mégis elutazik az esküvőre. Úgy gondolja, azt a pár napot könnyedén átvészeli, de hiba csúszik a számításába. Ráadásul mindjárt kettő.

Raffaele, a szemtelenül szexi mostohabátyja.
És egy vérbe fagyott holttest a sípályán.

Szerintem: 

Szórakoztató romantikus kriminek korrekt – inkább

éreztem könnyednek és romantikusnak, mint kriminek, de egynek elment.

A történet, mivel amúgy is rövid a könyv, gyorsan halad. Éppen több, mint egy novella. Ezzel együtt jár, hogy több eleme is hihetetlen számomra. Hogy a nyaraló, nagyon máshol dolgozó rendőrt így engedik benézni egy aktív nyomozásba. Ahogy a gyilkos lebukik és ami az indítéka. De nem győzöm írni, hogy szórakoztatni akar, romantikus történet, és nem krimiként kell elsősorban tekinteni rá.

Az még tetszett is benne, hogy végig ott a szerelmi téma – a mostohatestvérek, Raffaele és Lily egyre jobban vonzódnak egymáshoz –, de nem ment át a történet szerelmi vallomásokba vagy erotikába. Az viszont benne van, hogy egy esetleges folytatásban főleg az utóbbi nagyon is benne lesz.

Hiába írom, hogy nem krimiként kell értékelni, azért kikívánkozik belőlem, hogy a zsáner alapeszközeit azért szépen használja. Vannak bizonyítékok, vannak elbeszélgetések – csak éppen a végjátékot érzem gyorsnak és összecsapottnak, de ez a terjedelem miatt is van. Itt nem lehet azt írni, hogy túl lenne írva a regény.
Romantikusnak jobban működött nálam – ahogy a szereplők újra megismerik egymást, a jelen énjük kezd el vonzódni, nem a kamasz. Ahogy fokozatosan mutatják meg, milyen lelki sebeket hordoznak és hogyan érti ezt meg a másik. Anélkül, hogy ágyba zuhannának és a szex lenne az egyetlen közös nevező.

A két főszereplő kapja a kiemelt figyelmet: Lily és Raffaele vannak a középpontban, és őket nagyon szimpatikusra is igyekezett írni a szerző. Lily ugyan makacsnak és sértettnek tűnik az elején, de így nála van személyiségfejlődés. Most lesz képes megérteni az anyját, megbocsátani neki és felnőttként küzdeni a családért, amit kamaszként megtagadott. Lelkiismeretes, bátor nő. Raffaele meg a tipikus férfi hős – jóképű, nagylelkű, bátor és éppen annyira sérült a múltja miatt, hogy Lily gyógyítgathassa a sebeket. Túl jó, hogy igaz legyen. Azt különben észrevettem, hogy van, amiben hasonlít a szerző másik sorozatának hőséhez, és Meyrin vonzódhat a tetovált férfiakhoz. Hunter nyomozó, most Raffaele visel mintákat a bőrén.

A többi szereplő csak asszisztál, őket nem is igen tudnám jellemezni. Nincs értelme jó oldal – rossz oldal felállásnak sem. Mi több, még a gyilkos is olyan indítékot kap, hogy őt is inkább sajnálni lehet, mint rossznak bélyegezni és utálni.

A stílusa helyenként nekem lejjebb van, mint amit szívesen olvasok. De tudom, az egyik agybajom, hogy a káromkodások és a pejoratív kifejezések taszítanak. Itt valahogy az volt a benyomásom, hogy az élőbeszédet követi, írásban magasabb nívót várnék.

De szórakoztató, végigviszi a kezdett szálakat és könny elképzelni a folytatást. Nyitánynak korrekt.