Fülszöveg: 

Easton Royalnak mindene megvan: vonzó külső, sok pénz, éles ész. Életének egyetlen célja, hogy a lehető legjobban szórakozzon. Sosem gondol a következményekre, mert nem kell miattuk aggódnia.

Egészen addig, amíg fel nem tűnik Hartley Wright, és fel nem forgatja egyszerű életét. Ő az egyetlen lány, aki nemet mond neki, hiába vonzódik a fiúhoz. Easton képtelen megfejteni, és ez csak még ellenállhatatlanabbá teszi a számára.

Hartley-nak nincs rá szüksége. Szerinte Eastonnak előbb fel kell nőnie.

Lehet, hogy igaza van.

Ellenségek. Szabályok. Megbánások. Eastonnak életében most először nem elég a Royal-korona. Kénytelen megtanulni, hogy minél magasabbról indul valaki, annál nagyobbat bukhat.

Szerintem: 

Kezdhetném azzal, hogy annyira fájt a

történet alaphelyzete, hogy az valami borzalmas. Romantika terén annyira klisé, meg el se hiszem az egészet, hogy most egy oldalon át panaszkodhatnék erre a regényre.

Mert tulajdonképpen mi lesz ennek a kapcsolatnak az alapja? Easton érdekesnek találja, hogy Hartley nem olvad el tőle, mint mindenki más, így kitalálja, hogy megfekteti. De a lány ellenáll, így azt mondja, beéri, ha csak a barátja lehet. De ki veszi ezt be? Szerintem még Hartley sem, nemhogy bárki más. De az sem egy kellemes nyitány, hogy 17-18 éves főszereplőnk kezdésnek az osztályteremben fekszik le a matematika tanárnőjével. Ok, a Royal-fiúk az előzőekben is keveredtek össze idősebb nőkkel, de a szünetben a tanárral? Hát…

Szóval, megvan az alaphang, amin húztam a szám.
Csak éppen Erin Watt stílusát bírom, és annak ellenére érdekelt mi lesz, hogy a mostani páros messze nem annyira szimpatikus, mint Ella és Reed voltak. De megvan a guilty pleasure élmény, és annyira szemétkednek egymással az iskolában, hogy az nekem eladta. Itt romlottak, ártanak egymásnak, és minél gazdagabbak, annál mocskosabb dolgokat engednek meg maguknak.

Easton személyében is azt találtam érdekesnek, hogy mennyire romlott és rémes figura, de mégis szerethetővé lehetett írni. Saját bevallása szerint is túl nagy csajmágnes, nem mintha ezt bajnak látná. Túl sokat iszik, gyógyszereket szed, meg zűrökbe keveredik. Vannak olyan húzásai, hogy nem akartam elhinni – amikor le akarja fizetni Hartley apját, az valami külön szint, de bőven van más is. Ugyanakkor védelmező, és az a pár ember, aki tényleg számít neki, értük küzd. Az aranyos, ahogy kijön belőle a bunkó énje, észre se veszi, hogy beletapos Ella lelkébe, de észbe kap és máris javítja ki magát. Még talán harmadik alkalommal is vicces volt, de azért negyedikre már nem.
Hartley nekem egyelőre színtelen, bár azt értem, a személyiségében mi vonzza majd Easton-t. Annyira kevés körötte a jó ember, hogy Hartley tartása újdonságnak hat. Hasonlót tudott Ella is Reed mellett, csak Ellának karmai is voltak, Hartley hozzá képest nebáncsvirág.

Ők a kiemelt szereplők, nagyon rajtuk van a fókusz, de legalább a korábbi szereplők is feltűnnek mellettük. Ha nem is hívnám aktív jelenlétnek, de legalább nem kétszemélyes így a jelenetek nagyja.

Sűrűn eszembe jutott, hogy én nem bánnám, ha pörgősebb lenne a cselekmény, de az iskolai szemétkedések és a végén ledobott bomba azért betalált. Van egy olyan felfedett titok a végén, hogy az egy pofonnal felér. Easton mondhatni duplán nagybácsi lesz, ha Elláéknak a jövőben gyereke lenne – mert Reed csak a féltestvére, ahogy megtudja majd most, és Ella is az.

Az is az előnyére válik, hogy bár olvasható folytatásnak, azért önálló történet is. Az is tudja érteni, aki az előző részekkel nem találkozott még. Szorosabb a kapocs a folytatással, mint az előzményekkel. Azokban Easton mellékszereplő volt, itt ő a főhős, a saját történetében. Hartley meg itt jelenik meg, mint új lány – vagyis, kettejüknek semmilyen előzménye nincs korábbról.

Annyira nyitott a vége, hogy folytatásért kiált. Van is neki, vagyis majd folytathatom.