Fülszöveg: 

Christina ​húgai, Nella és Leona is megváltoztak az évek során. Nella huszonkét éves felnőtt nő lett, és komoly munkát kap a Sorores Lányneveldében, de öt év elteltével is magát hibáztatja a nővére pokoljárásáért. Ezért magára vállal egy veszélyes feladatot, amikor kiderül, hogy az eltűnt férj, signore Costello és a véresre vert lány, Carmela ügye összefügghet. Szívén viseli a bántalmazott nő sorsát, saját múltbéli fájdalmait látja rajta, ezért jelentkezik a mulatóba szórakoztató hölgynek, ahol Carmela is szolgált…
Christina félti ugyan, de beleegyezik húga vállalkozásába, hisz Nella tökéletesen alkalmas erre a szerepre, ráadásul az eltelt öt évben megtanulta, hogyan használja a szépségét és az eszét.
A titokzatos mulatóban eleinte könnyedén veszi az akadályokat, és hamar a tulajdonos és úri körének kedvencévé válik. Csakhogy a szerelem és a múltja utoléri, ezzel nem csak az éltét, hanem a feladatát, mi több, Christinát is veszélybe sodorja…
Christina és Marco mindent megtesz, hogy kiderítse, hová tűnt Costello, és egyre több furcsa, rejtélyes dologra jönnek rá. A szálak ijesztő irányba futnak, az ésszerűség határán túlra…
Közös nyomozásuk során egymás iránti érzelmeik is komoly próbát állnak ki, kemény harcot vívnak azért, hogy ne csak Nellát, hanem szerelmüket is megmentsék.
Képes lesz-e Nella felülemelkedni múltbéli sérelmein és hidegvérrel véghezvinni a feladatát?
Lehetséges-e belelátni egy beteg elmébe, és megtalálni a megoldást egy valójában egyszerűnek induló bűnügyre?

Szerintem: 

Az egyik szemem sír, a másik

nevet helyzet. Ez másabb, mint a korábbi részek, és még nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire tetszett.

Ami biztos, hogy a cselekmény kellően mozgalmas. Van benne nyomozás, fogolyszöktetés, kémkedés, románc, gyilkosság. Végig lekötött, csak éppen nem egyszer éreztem szappanoperásnak a történéseket. Ez leginkább a múltbéli történetre, vagyis Marcetti báró múltjára igaz. Tiltott szerelem, elrejtett gyermek… Nem mintha R. Kelényi köteteit komoly történelmi regényként olvasnám, de ez romantikus regényesebb volt, mint ami ebben a történetben most jól esett volna.

Ugyanolyan olvasmányos, szórakoztató, mint amit az írónő tud. A cselekmény visz előre, nincs túlírva. Sok a párbeszéd, a leírás meg pont annyi, hogy el tudjam képzelni a helyszínt és a szereplőket. Abban különben megmutatkozik a női szerző, hogy pl. Nella ruhái, szépsége kapja a legtöbb leírást. Sokkal mesélősebb, érzelmesebb, mint amit pl. egy férfi szerző írna. De ez nem baj, az írónő munkáiban fontosak a szerelmi szálak, inkább érzem őket női regénynek, mint kriminek, ha van is bűnügyi eset benne.

De, akkor nézzük azt, amivel megosztóbbnak érzem ezt a kötetet.
Továbbra is fontos szerepe van Christinának és Marcónak, akik a regény abszolút pozitív párosa. Szépek, szerelmesek, eleget bűnhődtek már a múltbéli hibákért is, és valami jót tesznek most. Marco különben elég egysíkú lett a korábbiakhoz képest, mert az ő személye már túl van mindenen. Lelkiismeretesen dolgozik, hű a szerelméhez és kész megállapodni minden tekintetben. Ő a jófiú a történetben, de így elég unalmas is. Christina legalább kapott egy dilemmát: szembe kell néznie azzal, hogy nem tud teljes kontroll alatt tartani mindent. A húgai nagyon mások, mint ő, és nem arra van szükségük, ami szerinte a legjobb lenne nekik. Christina szembe kell nézzen az önáltatásaival, és azzal, milyen ifjú hölgy lett Leona.

Leona különben pozitív fejlemény. R. Kelényi kibontja, hogy miképpen válik a fiatal lány 19. századi, női Dexterré. Igaz, én szeretem a sorozatgyilkosos szálakat, és itt fejtegetve van, hogy milyen gyilkos késztetései vannak Leonának, és miképpen igyekszik a pusztító ösztöneit valami jó szolgálatába állítani. Azzal nem feltétlenül értek egyet, amilyen sors neki jutott, de különösebben nem is bántott.

Ezzel elértünk a harmadik Riva-nővérhez. Nella. Aki sok tekintetben a legmodernebb a testvérek között. A szépségére árucikként tekint, egy kényelmesebb és fényűzőbb életre vágyik. Van benne gátlástalanság, van benne egy sötétebb szín. Ő az önző testvér, és hiába ismerjük meg részletesen, ezért már milyen árat kellett fizetnie, nagyon el van kapva, ahogy most is szomjazza a bókokat, a vagyont, a luxust. Az a jelenet, amikor magában viaskodik a karkötő visszaküldésével, nagyon elkapja a jellemét. Most talán ő kapja a lányok közül a legnagyobb szerepet, és ez az, ami nem feltétlenül tetszett. Nem eléggé sötét, hogy antihős legyen, de nem is olyan pozitív hős, mint Christina volt.
Mellé érkezik Laurentino Marcetti – aki hasonló cipőben jár. Neki is vannak sötét foltjai, nem egy makulátlan hős, de nem is egy gonosztevő. Azt alá tudom írni, hogy jó a párosuk és a jeleneteiken is jókat mosolyogtam, csak valahogy… mégsem az igazi. Azt hiszem, már annyira megszoktam az írónőtől a fekete-fehér szereplőket, hogy ezzel a két figurával most viaskodom.

Történelem ebben a történetben sem sok van, inkább csak a korszak külsőségei jelennek meg. Mivel, ahogy már írtam, ezt inkább női szórakoztató regénynek olvasom, annyira nem zavart, ha szívesebben is venném, ha tényleg lenne benne valami történelmi.

Van még két kiegészítő novella hozzá, arra kíváncsi is vagyok, azok mit tudnak ehhez hozzátenni. Azokkal folytatom.

Idézet: 

Tisztelet nélkül a szeretet csupán üres frázis. Nincs mélysége.

Csakhogy a szépséget táplálni kell, mert a szépség, ha nem kap bókok formájában táplálékot, úgy elhervad, akár a virág, amit nem locsolnak.