Fülszöveg: 

A lánynevelde című regényekben feltűnik egy gyönyörű, fiatal lány fotográfiája, akiről csak annyit tudunk, a neve Doria… Fiore és Rizzo próbál rájönni a szépség kilétére, de nem sok eredménnyel. Senki nem tudja, ki ő, kinek a családjához tartozik, és miért őrizget egy képet róla Paolo Aldioni a széfben. A Doria című novella minden kérdésre választ ad…

Szerintem: 

Amit egy kiegészítő novellában várok – nem egy új történet, de van saját története és valamennyire előbbre viszi a cselekményt is. Azt ugyan nem tudom, a végére beígért folytatásból lesz-e valami, ez minden esetre megágyaz neki.

Kicsit később játszódik, mint

A lánynevelde vége. Nagyjából párhuzamos lehet a Rizzo idősíkjával. De ez más szereplőket tesz középpontba: a bárót, Francescát és Reginát. Egy feszült pontot emel ki, amikor Marcetti végre elindulhat a lányáért, akit elszakítottak tőle.
Bár csak pár oldal, van benne komoly konfliktus, dráma és csavar is.

Bár alig pár jelenet, jól elkapja a szereplők jellemét. Több nagyon emberi, apró vonás van benne, amit kifejezetten tudtam szeretni. Ahogy Regina igyekszik visszatalálni a régi magához, és egy-egy pillanatra már fel tud bukkanni a bakfis, akinek lennie kellene. Ahogy Francesca féltékenységi rohamot kap, és az önzősége sok-sok módon megnyilvánul. Az a pont, amikor Marcetti felméri, hogy mégiscsak többet akar egy kapcsolattól, mint egy szép nőt az ágyába.

Még a két beletett levél is jól állt neki, noha nem szeretem a regényekbe ékelt leveleket. Ezek is kissé szentimentálisabbak, műviek a regény nyelvezetéhez képest, de az a bűnbánat, dráma, ami benne van, azért eladta.
Olvasmányos, kellemes női olvasmány különben, gyorsan lehetett haladni vele.

Abszolút olyan, hogy az ember nyúlna a következő részért, hogy megtudjuk, Marcetti indul-e Bécsbe, vagy esetleg Nella tér haza. (De azt sem tartanám kizártnak, hogy Doria és Regina életében tűnne fel egy fiatalember…)