Fülszöveg: 
Egy nő, aki dacol a korszellemmel
Anglia egyetlen orvosnője, dr. Garrett Gibson épp olyan merész és független, mint bármelyik férfi – miért ne hajszolhatná az élvezeteket is épp úgy, akár egy férfi?
Eddig azonban még sosem érzett kísértést arra, hogy viszonyt kezdjen bárkivel. Ethan Ransom, a Scotland Yard hajdani nyomozója éppoly lovagias, mint amennyire titkolózó férfi – azt rebesgetik, hogy orgyilkos, akiről nem tudni, kihez lojális. Egyetlen vérpezsdítő éjszakára engednek ellenállhatatlan vonzalmuknak, hogy aztán végleg elváljanak.
Egy férfi, aki megszeg minden szabályt
Ravenel gróf el nem ismert, törvénytelen fiát, Ethant hidegen hagyja a társasági élet, a vakmerő és gyönyörű Garrett azonban rabul ejti. Bár megállapodnak abban, hogy egy varázslatos éjszakát követően nem találkoznak többé, a nő hamarosan belekeveredik a férfi mindezidáig legveszélyesebb kalandjába. Amikor a küldetés szerencsétlen véget ér, Garrettnek minden tudására és minden bátorságára szüksége lesz ahhoz, hogy megmentse a férfit. Egy áruló kormányzati összeesküvés felgöngyölítése során Ethan bármiféle kockázatot hajlandó vállalni annak a rendkívüli nőnek a szerelméért, akihez foghatóval még sosem találkozott.
Szerintem:
Amikor bajban vagyok azzal, hogy fejben elkülönítsem a családokat… Kleypas képes
annyira átjátszani a szereplőket egyik sorozatából a másikba, hogy aztán elég visszaidéznem, hogy ki kinek és hogyan rokona, melyik szerelmi szál volt az övé.
Most a Ravenel-család egy újabb tagja került sorra, és az utalásokból próbáltam összerakni, akkor melyik szereplő honnan is ismerős. Az sem segített túlzottan, hogy vannak kifejezetten hasonló elemek is az egyes sorozatokban: pl. ebben is, a Wallflowers szériában is van gazdag vállalkozó/gyáros, aki elveszi a nemes lányt. Őket hajlamos is vagyok keverni.
De, ez végre egy olyan történet, ahol annyira markáns a főszereplő páros, hogy nem lesz később sem gondom azzal, hogy ők melyikek a családtagok között. Eleve az, hogy Garrett az egyik legmodernebb Kleypas-hősnő a viktoriánus regényei között. Nem csupán férfi szakmát űz sikeresen, de mellette ő aztán nem várja egy férfitól sem, hogy megmentse. Nagyon önálló, gondoskodik magáról, és pl. önvédelmet is tanult, hogy a nyomornegyedekben is biztonságosan közlekedhessen, amikor beteghez megy. Kleypas azzal is eljátszik finoman, hogy ennek milyen ára volt: ugyan Garrett egy szép nő, de esélye sincs felvállalható kapcsolatra vagy társadalmi elismerésre, mint nő. Mivel annyira a szakmája megszállottja, nem is zavarja, hogy inkább orvos, és nem nő. Ethan majd változtat ezen, és így lesz ebből romantikus regény.
Erről jut eszembe – most akkor dolgozhatott férjezett nő a korban, vagy sem? A Victoriában azért kellett az egyik szobalánynak felmondani, mert férjhez ment és úgy már nem vállalhat állást. Itt viszont fel sem merült, hogy Garrett felhagyna az orvoslással és a klinikával, csak mert Ethan elveszi. A férfi sem kéri, és másban sem merül fel, hogy háziasszonynak és családanyának kellene csak lennie, noha több gyereket is terveznek. Akkor hol az igazság?
De rendben, ez inkább romantikus, mint történelmi regény. Igazából az sem derül ki, mikor játszódik pontosan a cselekmény. Ugyan van Ethan indiai szolgálatára utalás, de ebből nem lehet belőni. Akkoriban brit gyarmat volt. Azt meg furának is tartom, hogy Ethan simán elmesélte Garrettnek, hogy ott kitől és mit tanult a szexpózokról – avagy Kámaszútra a viktoriánus korban. Ok, Garrett modern nő, de ennyire?
Vissza, eredeti gondolat: megjegyezhető szereplők. Ethan a fattyú Ravenel, ez már megjegyezteti. Különben meg álompasi alapanyag: jó a szakmájában (nyomozó/kém), hűséges és gondoskodó, jóképű, és még az is kiderül róla, hogy titokban remek feltaláló, több szabadalommal, és már vagyona van széfek és zárak tervezéséből. Vagyis, még kifejezetten intelligens is.
Jók külön, jók együtt. Túl jók is, hogy igaziak legyenek, de romantikus regényben inkább az ilyen hősöket szeretem, mint a szomszéd lány típusokat.
A szerelmi szál mellett akad némi kémkedéssel kapcsolatos történetszál is, ami éppen annyi, hogy színezze a cselekményt. A magam részéről Ethan és a Ravenel-család közeledését érdekesebbnek találtam, de a drámát a kémkedés és az abból fakadó veszély hozta.
Azon túl, hogy bírtam a főszereplőket, van egy új Ravenel-rokon is, akinek a saját története is érdekelne. A jelenlegi gróf öccse – van is célozgatás, hogy el kellene nyernie egy nő bocsánatát. Direkt nem néztem meg, neki lesz-e saját kötete. Szimpatikus, fejlődő fiatalember, engem érdekelne.
A stílusával nem mindig voltam barátságos, néha nem tűnt természetesnek, ahogy beszélnek. Ha már a történelmi környezet dísz, nem zavar, ha a beszédükbe sem tesznek régies elemet. Itt néha éreztem, hogy másként beszélnek, ami nem feltétlenül tetszett.
De a történet jó, a páros is, és ez a páros hihetően egymásra talál. Amikor nem csak fizikai vonzalom van, ha gyorsabban is haladnak, mint ami hiteles. De az a zsáner sajátja. Benne is vannak a tipikus Kleypas-elemek, mint a szex felfedezése a házasság előtt, de ezt már megszoktam.
Ez a sorozat jobban is tetszik, mint a Wallflowers, ebből van is még részem vissza. Könnyen lehet, hogy most előbb kézbe is veszem a következő részt, mint ahogy erre sort kerítettem.
