Fülszöveg: 

1939. A Gestapo Zakopanéban alakítja ki a kémek kiképzőbázisát lengyel személyzettel. Ewa a Gestapo elől menekül Magyarországra, mert a fasiszták mindentől megfosztották, ami az életet jelentette számára. Nagyanyja szülőfalujában, az eldugott Derenken keres menedéket, aminek határában medvetámadás éri. András és fia találnak rá, befogadják és pártfogásukba veszik. A csírázó békét és nyugalmat azonban a nagypolitika zavarja meg: a Horthy-kormány elrendeli a község áttelepítését, miközben András lassanként kiszabadítja Ewát a múlt emlékeinek gyötrelmei közül. Vajon mennyit ér ez a szabadulás? Nem rejtenek-e nagyobb veszélyt a jelen árnyai? És ki a valódi ellenség? Derenk végnapjaiban Ewa emberséget talál az embertelenségben András, Józsi és Rózsa személyében.

Szerintem: 

Az első tanács:

ne hajnalba olvasd, félig még álomba munkába menet! Én ezzel próbálkoztam, és hamar rá kellett jönnöm, hogy ahhoz kell az agykapacitásom, hogy az idősíkokat összerakjam.

Most érthetőbben. Nem lineárisan elbeszélt a regény. Több szereplőt követ és több idősíkban. A fejezetek elejére van kiírva, hogy mikor és hol járunk. (A cselekményből meg kiderül, ki van a fókuszban.) Oda kell rá figyelni, illesztgetni fejben, hogy mi történt melyik esemény után. Ha nagyon alternatív akarok lenni, akár szereplőnként is végig lehetne olvasni sorban, de nem úgy van megírva.
Okkal.
Vannak kapcsolódások, amelyek úgy adják ki magukat, ha a megadott sorban olvassuk a regényt. Csak, igen, nem félálomba reggel a vonaton, mert akkor nehezebb.

Alapvetően szimpatikus hősöket írt B. Czakó Andrea, akik borzalmakon mennek keresztül. Egy nagyon feszült, kemény történelmi korszakban élnek, és súlyos témák érintik őket. Van a történetben kényszerkitelepítésen át zsidók pusztításán át orosz erőszak is bőven. Gyötrődtem is azzal, hogy nagyon tudtam sajnálni a történet hőseit. Nincs köztük egy sem, aki viszonylag épen túlélné a háborút. Mindenféle sérüléseket szenvednek el – fizikait, lelkit, többen meg is halnak.
Talán Annát/Ewát érzem a főszereplőnek, ő az, akin keresztül minden szereplő kapcsolódik. Túlélő, nagyon lehet benne becsülni, ahogy az újabb és újabb csapások után mindig feláll és küzd tovább. De akiket leginkább kedveltem, az András és Józsi voltak. A komor apa és a környék bohóca fia, akikben sokkal több rejlett, mint amit elsőre lehetett látni bennük.

Tetszett a kötetben, hogy nem csak a hagyományos háborús témákat mutatja be. Az áttelepítésre váró falu és az, ahogy ezt az emberek megélik, nekem egy új szín volt. Benne van az is, mit tettek a zsidókkal. Benne van az is, hogy a győzedelmes seregek mit tesznek a legyőzöttekkel. Vagyis, megjelennek benne a szokott tartalmak, amilyet már olvastam többet is, de az a más, az a plusz szín velem olvastatta.

Szépen össze vannak rakva az érzelmi részei is. Ahogy Anna és András szívsebei lassan gyógyulnak, és egymásban megtalálnak valamit, amit örökre elveszettnek hittek. Ahogy a túlélők keresik az új otthonuk, és Ewa bátyja képes az egész családját Kanadáig vinni, mert hiába költöztek már Európa másik felébe, ott is olyan gyűlölettel találkoztak, aminél jobbat akar a gyerekeinek, maguknak is. De sorolhatnám tovább is.
Ahogy egy-egy nagyon eltalált jelenet, egy-egy érzelmi húr is szíven tud döfni és szinte fáj. Ez a kötet erőssége, engem érzelmileg meg tudott érinteni.

Tetszett így is, de a cselekményben az idősíkok miatt néha elvesztem kicsit. Vagyis, biztosan újra fogom olvasni, de ezúttal nem félálomba. Szerintem akkor helyére kerül, ami miatt most kis rossz érzésem volt.

Idézet: 

Mindannyian átutazók vagyunk. Kölcsönbe kapjuk az emberi testet, a földi létet, a tárgyakat, a természetet, az életünket.
Az egyetlen, amit bárhová magunkkal vihetünk, az a szeretet.

A boldogság helye az emberben belül van, aki kívül keresi, nem fogja megtalálni.