Fülszöveg:
A múlt nem ereszt.
Évekkel ezelőtt, Saxon Falls városából eltűnt egy fiatal lány, Kelsey Willard, akit azóta halottnak hisznek. A tragédia sajgó űrt hagyott a lány családjában: az anyja gyógyszerekkel próbálja tompítani a fájdalmat, az apját lassan legyűrik a titkos démonai, mindeközben a húga szeretné végre maga mögött hagyni a múltat. De most egy újabb lány tűnt el a környékről. Az eset feltépi a Willard-család sebeit, visszarántja őket a múltba, és olyan események láncolatát indítja el, amire egyikük sincs felkészülve.
Mark Foster különleges ügynök kísérteties párhuzamokat fedez fel a két lány elrablásának körülményei között, így esélyt kap arra, hogy elfogjon egy sorozatgyilkost. De ehhez fényt kell derítenie a Willard-család féltve őrzött titkaira, és közben rájön, hogy az igazság sötétebb lehet, mint valaha képzelte volna. Ahhoz, hogy megtalálja az újonnan elrabolt lányt, előbb meg kell oldania egy régi rejtélyt: Kelsey Willardét.
Élve vagy holtan, a lány az egyetlen reménye, hogy megoldja az ügyet.
Szerintem:
Elsőre talán azt emelném ki, hogy
tetszett a koncepció. Figyelemfelkeltő. Ahogy a táncos ki van emelve a címben. Ahogy az avarban ott fekszenek az elhagyott cipők. Van benne valami baljós, ami már ekkor sejteti, hogy ez thriller, és nem valaki romantikus – erotikus táncoslányos történet.
Összességében a cselekmény is tetszett. Jó húzás, hogy váltogatja a kiemelt szereplőt, így az eseményeket több nézőpontból is megismerhetjük. A nyomozó, az egyik eltűnt lány testvére és anyja, egy most eltűnt fiatal. Mindegyik más, de egy történet része, így minden szépen össze áll és együtt adnak ki egy történetet. A kedvencem talán Whitney szála volt, aki küzdött, és 14 évesen korát meghazudtoló érettséggel kezelte a helyzetet. Nem csak életben maradt, de aktívan dolgozott a menekülésén. Az különösen jól eltalált rész, hogy megtalálja Kelsey naplóját, és a végén meg is köszöni közvetetten a lány családjának. Kelsey adott neki erőt és reményt. Szép gesztus a másik lánynak.
Van benne izgalom, feszültség és Foster szálán a nyomozást is követhetjük. De nem ezek voltak a számomra emlékezetes részek, hanem a pszichés megtámogatás. Amit Janie tesz, ahogy megerősödik. Whitney harca, nem csak az elrablójával, hanem magával is, hogy kitartson és küzdjön tovább. Claire gyásza, amely mindent felfal körötte. Foster bűntudata a családja miatt, miközben a munkáját sem képes feladni.
Életre keltette és elhitette a szereplőit a problémáikkal.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki szimpatikus lett volna. Küzdötten azzal, hogy Claire milyen számomra. Brant mélységeiben megmutatja, mit tett vele az idősebb lánya elvesztése. Átérezteti a gyászt, amiben megrekedt. Ugyanakkor nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen vétkei voltak: ott volt Janie, akinek szintén kellett volna az anyja. Így nagyon úgy nézett ki, hogy nagy különbséget tesz a lányai között, és Janie még annyira sem fontos neki, hogy miatta próbáljon jobban lenni. Ahelyett, hogy belekapaszkodott volna abba, ami ott volt neki, csak gyászolt és ivott, minden téren gyenge volt. Lehet sajnálni, de kétgyerekes anya volt, nem egy, hiába viselkedett úgy.
Nem is igazán konfliktusok vannak ebben a regényben, hanem titkok. A dinamikája része, hogy fokozatosan fedi fel, ki mit titkol és miért érzi rosszul magát. Több van benne egy bűnügynél, annak megoldásán – szenvedő emberek vannak, akik rejtik a titkaik. A rejtély része ezek felfedése is, nem csak az emberrabló megtalálása.
Kellően olvasmányos is. Az érzelmek és a gondolatvilág kiemelten fontos benne, és szinte szórakoztatóan tud komoly lelki fájdalmakat megragadni. A pszicho-rész emlékezetesebb is, mint a thriller – bár jól működött Janie akciója a fotóssal is, vagy az emberrablásban történtek is.
Talán a megoldás volt kissé gyors, és magából a gyerekrabló gyilkosból kaptunk keveset, de azért kiderül, mit és miért csinált pontosan. Így csak minimális hiányérzetem volt a végére, valami nagyobbat vártam volna finálénak.
Nem tetszett minden egyformán benne, de a regény összességében igen. Emberrablós thrillernek korrekt.
