Fülszöveg: 

Ha ​egy magándetektív kikapcsolódásra vágyva, egy csendes vidéki szállodába utazik, akkor valószínű, hogy sem csendes, sem nyugalmas napok nem várnak rá…

Természetesen Asbjörn Krag magándetektívvel is ez történik, amikor első szállodai sétáján a hotelt övező csöndes erdőben két hamis külsejű alakba botlik, akik egy csinos, fiatal hölgyet inzultálnak az elhagyatott erdei ösvényen. A detektív a fiatal hölgy segítségére siet, aki az izgalomtól Krag karjaiba omlik. Ám lehet, hogy az elgyöngülés nem valódi, és a hölgy kedvessége tévútra vezeti derék detektívünket. Később a hölgyről furcsa dolgok kerülnek elő, és Krag detektív többször botlik az erdei furcsa alakok útjába, alkalmanként hullák társaságában. A történetet tovább bonyolítja, hogy a csinos hölgy férjét, a koppenhágai földhitel bank igazgatóját egy rejtélyes telefonhívás elcsalja felesége mellől, aki így egyedül marad a magányos erdei lakban…

Szerintem: 

Ilyesmi se mostanában

akadt a kezembe. Egy olyan skandináv krimi, ami az előtt született, hogy Larsson, Nesbo és a többiek saját ízlésük szerint átszabták a zsánert. Nincs is benne semmi olyasmi, amivel ma azonosítok egy ilyen krimit. Se nyomorult nyomozó, se hangulati sötétség, se társadalmi problémák. Ha nagyon mérni akarom valamihez, Maigret felügyelő ugrik inkább be.

Krag magánnyomozó, és ő a történet kutakodó hőse. Mondjuk, nagyon nem kell nyomoznia, neki úgy összeállnak az események a szinte semmiből, mint Poirot szürke agysejtjeiben szokás. Van rendőrtiszt is, a reménytelen szerelmes Helmersen, de ő legfeljebb attól nyomorult, hogy egy olyan nőért rajong, aki férjnél van. Van is abban valami a lovagkorból, ahogy tökéletesen boldog tud lenni attól, hogy beszélhet a nővel és Szonja rámosolyog. Nulla jövője a kapcsolatnak, és nem is éreztem azt, hogy ezen Helmersen változtatni tudna vagy akarna. Nincs is igazából kapcsolat, ez legfeljebb ismertség.

Az eset meg az, hogy Szonja fél valamitől és titkolózik. A férjét majdnem megölik, és feltűnik egy vágott fülű férfi, akitől a nő fél. Ennél többet nem akarok mesélni róla, bár igazából csak akkor állnak össze a dolgok, amikor Elvestad egy légtérbe helyezi az összes szereplőt, és a brit krimik hagyományait követve Krag mindent elmagyaráz és levezet.

Rövid történet, szűkre is van szabva. Ha már Maigret nevét emlegetem, Elvestad is próbálkozik azzal a minimalizmussal, amit Simenon tudott, csak neki lélektanban annyira nem erős a története. Nem is annyira hiteles/emberi a történet, van benne egészen szappanoperás elem is. Biztosan közrejátszik az is, hogy egy egészen más korszellemet tükröz, mint amiben mi élünk. Ahogy a nihilisták titkos társaságba rendeződnek, meg lopkodtak és féltek tőlük – olyan ódivatúnak érződött. Az emberi jellem nem változik, így Simenon élő ma is, de nehéz abba beleélni magam, hogy féljek a nihilistáktól.

Ha már korszellem – a szövegben is volt egy olyan elem, amit nem tudtam értelmezni. A férfi, akitől Szonja fél, állandó jelzőket kap: vágott fülű, kék selyemsálas és az apacs. Itt nekem valami nagyon kimaradt, mert el nem tudom képzelni, miért apacs. Nem indián, ő egy szláv férfi – kell, hogy legyen egy olyan jelentésrétege a szónak, amit nem ismerek, és ez többször meg is akasztott olvasás közben.

Nem állt össze nekem a történet. Vagy inkább úgy írom, nem tetszett ez a regény. Már eleve becsapva éreztem magam a modern borítótól – amikor rájöttem, hogy messze nem mai ez a történet, mondhatni, retró krimi, átverve éreztem magam attól a képtől, ami egy egészen más korszakot és történetet ígért. De maga a sztori sem kötött le igazán, és a szereplők sem fogtak meg.

Létezik még Krag-krimi magyarul, de semmi kedvet nem kaptam elolvasni őket.