Fülszöveg: 

Olof ​Hagström hirtelen ötlettől vezérelve kitérőt tesz a kisvárosba, ahol felnőtt, és ahová húsz éve be sem tette a lábát. Elhanyagolt gyermekkori otthonához érve azonban rossz érzés fogja el: rábukkan az apjára, akit több mint két évtizede nem látott. Az idős férfit megölték.
Eira Sjödin nyomozó nemrég költözött vissza Stockholmból gyermekkori otthonába, hogy idős, demens édesanyját ápolja. A gyanús körülmények között elhunyt idős férfi halálának kivizsgálása során felderengenek előtte gyermekkori rémálmai. Eira mindössze kilencéves volt, amikor a tizenéves Olof Hagström beismerte egy helybéli lány, Lina Stavred meggyilkolását és a holttest eltüntetését. Az eset mély nyomot hagyott a település kollektív emlékezetében és félelemmel töltötte meg Eira gyermekkorát. Olofot soha többé nem látták a városban. Egészen mostanáig.
Vajon Olof ölte meg az apját, Svent? Eira Sjödin hozzáfog Sven Hagström gyilkosának felkutatásához, amely óhatatlanul visszavezeti az évtizedekkel korábbi Lina-ügyhöz. Amire pedig a nyomozás során bukkan, az a települést és a saját családját egyaránt megrendíti.

Szerintem: 

Az Eira Sjödin sorozat nyitókötete – ahhoz

eléggé ült, hogy a folytatást beszerezzem, de még nem sorolnám a kedvenc skandináv krimik közé. Van benne lehetőség, majd meglátjuk, hogy folytatódik.

A Gyökerestül kitépve egymásba fonódó ügyek története. Az alap, hogy egy idős férfit szíven szúrnak az otthonában, zuhanyzáskor. Mi hozza a bonyodalmakat? A nemi erőszakért és gyilkosságért megbélyegzett fia éppen otthon volt. De valami azzal a régi, 30 éves üggyel sem stimmel. Eira, a munkájának élő rendőr olyan szálakat talál, amelyek miatt nem tudja elhinni, hogy 14 évesen Olof elkövette mindazt, amit bevallott. És piszkálni kezdi azt az ügyet, újra előveszi a környékbélieket, és kiderül, hogy mások is csontvázakat ástak el a kertben. A saját szülei is – olyan titkot hordoztak, ami átértékeli a nő gyerekkorát is.

Minden szépen elkezd összeállni, és minél többet tudunk meg, annál gyomorforgatóbb, amit Eira meglel a történet végére. Több bűnügy van benne, gyerek- és kamasz elkövetőkkel, a hatalmukkal visszaélő rendőrökkel, problémás szülőkkel. Nekem az is adta el a könyvet, ahogy a sokféle történet majd egy láncon sorba áll, és logikát kap, mi miből és hogyan következik.

Építkező regény – lassan indul be, bemutatja a szereplőket és a helyzetet. Éppen csak annyi dolog történik a nyitányban, hogy az ember ne aludjon el. De egyre gyorsul, és a végére minden téren felpörögnek az események.

Skandináv krimis, hogy mennyire sötét a hangulata. Az egészet belengi, hogy mennyire sebzettek sokan, és mit rejthet egy ember múltja, amit ránézésre még csak sejteni sem lehet. Szenvednek, dühöngenek, nyomorultul érzik magukat. Ha csak azt nézem, Sven szíven szúrása önmagában nem bestiális és elborzasztó eset. Mégis, ahogy ezt és ami jön belőle, a szerző megfogja, rettenetessé válik. Sötétebb, nyomasztóbb, mint egy nyugati krimi szokott lenni.

A szereplők is boldogtalan, szerencsétlen teremtések. Eira magányos, ápolnia kell a mindent elfeledő, beteg anyját és akkor ott van új, jóképű kolléga. Az egy dolog, hogy August kb. 9 évvel fiatalabb, és nem olyan férfinak tűnik, akinek egy idősebb nőt kellene befűznie. Viszont, az már zavart, hogy August barátnővel is rendelkezik, és nekik természetes, hogy másokkal kavarnak. Nyitott kapcsolat, amivel Eira se tud mit kezdeni, de belesodródik. Még valami, ami a folytatásban érdekel – ki tud keveredni ebből, vagy ő lesz a +1? Kétlem, hogy az neki működne, ahhoz túl fura neki és szégyelli, amit művelnek. A többieknek meg ott vannak a komoly titkok, a bűneik. Van, akiből ez folyamatos vezeklést vált ki, mások tombolni kezdenek. Ez így rendben is, emberi. Mindenki másképpen reagál.

Nem szórakoztató, ez nyomasztó. A téma is, ami visszatér. Bűnök és bűnhődés, vezeklés. Nem egyszer eszembe jutott, hogy mi az a pont, ahol meg lehet bocsátani. Van megbocsáthatatlan bűn? Miért nem egyformán kezeljük a bűnösöket attól függően, hogy nekünk mit jelentenek? Ahogy a családtagnak elnéznek komoly dolgokat, míg mást kevesebbért kivetik és bántják. Az egészben van valami igazságtalan, de sajnos emberi is.

Látszik, miért díjnyertes kötet: szépen összeáll a történet, mélyíti a szereplőit és megvan benne az a skandináv krimi hangulat, amitől az ember eret vágna magán. De azért még egy kis plusz nekem kellene – annyira szeretnék egy szerethetőbb figurát benne! Ezt a sok szenvedőt inkább sajnálni tudom, nem kedvelni.