Fülszöveg: 

Az ​eset egyszerűnek tűnik: a Stockholmhoz közeli erdőben brutálisan agyonvernek egy focibírót egy ifjúsági meccs után. A rendőrség azonnal gyanúsítottra lel az egyik játékos nagyhangú, alkoholista apja személyében, aki összeszólalkozott az afgán származású bíróval, Dzsamál Kabírral – gyilkosság hirtelen felindulásból. Costa azonban nem hajlandó vallomást tenni, így egy ismerősét, Micaela Vargas rendőrjárőrt és a neves, ám finoman fogalmazva is excentrikus pszichológus professzort, Hans Rekkét is bevonják, hátha sikerül megtörniük a férfit.
Az ügy ennek ellenére összeomlik, Costát szabadlábra helyezik. Rekkét és Vargast azonban nem hagyja nyugodni az eset, és a furcsa páros nyomozásba fog – immár saját szakállukra. Rövidesen kiderül, hogy az első látásra makulátlannak tűnő áldozat múltjában bőven akadnak sötét foltok. A szálak Afganisztán véres múltjába vezetnek, ám sokan szeretnék mindenáron elfedni az igazságot – köztük az afganisztáni atrocitásokban nyakig sáros CIA is…

Szerintem: 

Lagercrantz nevéhez egyre inkább azt kötöm magamban, hogy

popcorn skandináv krimi szerző. Vagyis, a zsánerhez képest könnyedebb, szórakoztatóbb regényeket ír, de azért nem egy új Nesbo. Se annyi fantázia, se annyi vér nincs a történeteiben.

Az Obscuritas számomra egy kísérlet arra, hogy megteremtsen egy nyomozópárost, akiknek a történetét és nyomozásait hosszan mesélheti. Hans Rekke esetében különösen érzem, hogy egy olyan hőst akar írni, aki már a nevével felidézi magát, annyira jellegzetes. Mint Sherlock Holmes vagy Hercule Poirot. Rekke következtető képessége, ahogy ránézésre köpi az adatokat és az igazságokat, különben nagyon Holmes.

De ki is Rekke? Koncertzongoristának indult, pszichológus sztár lett belőle. Előkelő család, biztos vagyoni háttér, és egy törékeny személyiség. Rekke bipoláris, mániás és depressziós epizódok váltják egymást az életében, és a gyógyszer nem mindig elég. Látjuk a történetben nagyon pörögni, de olyan is van, hogy Vargas akadályozza meg, hogy végezzen magával. Vagyis, megvan benne a zseni és az egyedi elem is, amivel jellegzetes visszatérő krimi alak lehet. De valahogy még nem fogott meg igazán, nem tudom megmondani miért, de nekem még hiányérzetem van vele kapcsolatban.
Mellé Micaela Vargas kerül, a fiatal rendőrnő, teljesen más háttérrel. Bevándorló családból, rossz környékről származik. Mély kötelességtudat vezeti, de különben nekem még üres személyiség. Az lejött, hogy mennyire kötődik a családjához, és jó rendőr akar lenni, de mást nem nagyon tudok még róla elmondani. Ő a józan ellensúly, aki egyenesben tudja és próbálja tartani Rekkét. Az különben nem tetszett, ahogy a végére duóvá alakulnak a rendőrségen belül. Nem elég, hogy Rekke nem rendőr, nincs is rendőrséi megbízása, a nő egyszerű rendőr. Magától hogy oszthatna meg mindent és vonhatna be civilt az ügyekbe? A végén meg konkrétan úgy ülnek egymás mellett és fogadnak ügyfelet, hogy arról az Elementary Sherlocka és Watsona jutott eszembe, nem egy rendőrös krimi.
Azért viszont jár a pont, hogy fix alakokat tesz melléjük, és nem csak egy Rekke – Vargas történetet kapunk. Van rendőrségi munka és politika munkatársakkal, felettessel és felsőbb elvárásokkal. Ott van a Rekke család több taggal. Ahogy Micaela is erős családi hátteret kap, egy egyelőre nehezebben megítélhető báttyal.

Talán nem véletlen, hogy a krimi, amiről nehezen állok neki írni. Mert nagyon kisszerű esetnek érzem. Egy ifjúsági meccsen az egyik apa nekiesik a bírónak, megfenyegeti. Majd a bírót holtan találják. Nehezen értettem meg, miért rugóznak ezen az eseten annyira, olyan semmilyen az egyéb krimikben leírtakhoz képest.
Lagercrantz majd elkezdi bővíteni, és egészen vad irányba elviszi. Terroristák, menekültek, a közel-keleti helyzet, a CIA ténykedése. Talán a Netflixen láttam arról egy dokumentumfilmet, hogy a kínzások miért nem hatásos eszközök a terroristákkal szemben. Nos, itt ugyanezt elmondja Rekke. Értem, ezzel kerül a történetbe az a plusz, az a társadalmi és súlyosabb téma, amit egy skandináv krimibe várunk. De valahogy kevés, jellegtelen így is. Olyan érzésem volt, hogy meg kellett volna döbbennem és sokkolódnom, hogy mik vannak, de nincs olyan súlya a leírtaknak, hogy valóban kiváltsa ezeket belőlem.

A stílusa a könnyedebb és popcorn thrillereké. Nem nyomaszt, nem vág belém, inkább szórakoztató jellegű. Könnyű is olvasni, és vannak egészen filmszerű részei is. Ezért is írtam, hogy popcorn skandináv krimi.

Vagyis, egyelőre nem vagyok meggyőzve. Látok lehetőséget ebben a párosban, de kellene nekik valami igazán jó ügy. Mivel sorozatnyitány, majd kiderül, merre viszi őket tovább a szerző.

Idézet: 

Mindannyian ellentmondásos személyiségek vagyunk. Ettől leszünk érdekesek.