Fülszöveg:
Dr. Richard Shepherd, a nagyszerű igazságügyi patológus több mint 23000 boncolást végzett. A maga módján detektív, furcsa, gyakran megmagyarázhatatlannak látszó halálesetek rejtélyeit kell megoldania…
Az igazságot kutatva sorozatgyilkosokat buktatott le, természeti katasztrófák következményeit vizsgálta, „tökéletes gyilkosságokról” rántotta le a leplet, szokatlan vagy valószínűtlen balesetek körülményeit derítette fel. Az általa szolgáltatott bizonyítékok gyilkosokat juttattak rács mögé, ártatlanok szabadságát adták vissza, kézenfekvőnek tűnő megoldási kísérleteket döntöttek romba. Tette mindezt nem kis személyes áldozatok árán.
A Holtak vallatója nem pusztán a számára legtöbb vívódást okozó holttestekről és esetekről szóló beszámolók gyűjteménye; azt is bemutatja, milyen egy élet, amelynek minden pillanatában jelen van a halál.
Szerintem:
A krimikben külön zsánert kaptak a patológusok főszereplésével készült történetek. Van abban
valami perverzen szórakoztató, ahogy a test vezet nyomra. Mondjuk, ezekben a történetekben az orvos kikerül a hullaházból, és a nyomozásokba is belefolyik.
Ehhez képest dr. Richard Shepherd most elmeséli, hogy milyen az igazi patológus élete. Mit tehet meg, és mi nem a hatásköre már. Még azzal is ki van emelve ez a téma, hogy Shepherd egy olyan példaképet követve választotta ezt a pályát, aki ezt a nyomozó korboncnok figurát hozta. Aztán a valóság szembesítette azzal, hogy mit tehet meg és mit nem. Van annyi humora a szerzőnek, hogy meg tudja úgy fogalmazni, hogy a rendőrség nem szereti, ha a doki Sherlock Holmes-t játszik.
De előre szaladtam. A kötet nem simán a doktor eseteiből válogat ki egy csokorral. Memoárként halad az életén – megismerjük a szüleit, a testvérét, az anyja elvesztését és a családi légkört. Hogy választott szakmát, hogy lett szerelmes a kórházban és lett családapa, miközben haladt a szakképesítés felé. Elmeséli az első boncolás történetét, amit megnézhetett. Az elsőt, amit elvégezhetett. Mondanom se kell, ezek nem bűnügyiek voltak.
Mert ebből a történetből az is kiderül, hogy elég sok lépcsőt meg kellett mászni, hogy törvényszéki patológus legyen belőle. De elmeséli, hogy mi mindent tanult meg korábban is. Érdekessé tudja tenni annak a leírását is, hogy egy bűneset nélküli boncolás milyen izgalmakat rejt. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy a rejtély van kihangsúlyozva mindenben, az egyszerű esetekben is. Mert a test árulja el, hogy mi történt a személlyel. Hol a vérrög, kihűlt-e, holtan született-e a baba.
Mesélős, anekdotákkal teli, és közben ismeretterjesztő elemei is vannak. Pl. az egyik fejezetben sorra veszi a halállal kapcsolatos téveszméket, és elmeséli a mögöttük levő valóságot. Mint azt, hogy miért nem igaz, hogy a szem megőrzi az utoljára látott képet.
Egy orvosi pálya minden állomásán végighaladhatunk a doktorral, és nagyon változatos is a paletta, amit megmutat. Az úgymond egyszerű esetek, a gyilkosságok áldozatai, vagy éppen tömegszerencsétlenségek áldozatainak boncolása is benne van. Vonat-és hajókatasztrófa elhunytjain is dolgozott, és kerülnek elő elég meredek történetek. De olyan híres/hírhedt történetek is elmond, mint a 9/11-i támadás angol áldozatainak azonosítása és hazaszállítása, boncolása. Benne van Lady Di halála és az elméletek, a boncolás eredményei. Azt különben nem dr. Shepherd végezte, de mesél erről is.
Mindezek mellett ott van a memoár elem – Shepherd munkamániás volt, a nyugdíjból is visszament dolgozni. Ez egész életében megvolt, és látjuk, hogy alakult mellette a házassága, mi lett a gyerekeiből. kívülről könnyű okosnak lenni, de ahogy olvastam, hogyan élnek Jenn-nel, a feleségével, én sokkal korábbi válást jósoltam volna. Nem érzelmeket feszeget vagy magyaráz, inkább objektíven elmeséli, mi és hogyan volt, legfeljebb értelmezni próbál.
Ez különben is nagyon igaz a szerző személyiségére – objektív megfigyelő, aki részletekbe menően megfigyel és megért, de érzelmileg igyekszik távol maradni.
A története olvasmányos, de nem lehet gyorsan olvasni. Jobban bele lehet mélyedni, és helyenként van egy-egy megakasztó rész is. Nekem a jelentésekből bekerült nyers és szakmai szövegek voltak. Értem, miért kellenek bele, de azokat nem volt élmény olvasni. A konyhanyelv, az anekdota jobban tetszett, mint a szakmaibb szöveg.
Nem krimi, ez egy krimis elemeket is használó memoár. Aki szeretné megismerni, milyen egy patológus élete, nem csak a bűnügyek érdeklik, izgalmas olvasmányra lel benne.
Idézet:
A halál rohadt jó érzéstelenítőszer.
A látóhatár különös barát: mindig jelen van, ott csillog ég és föld között, de megközelíthetetlen, megérinthetetlen.