Fülszöveg: 

Fredrik Fröding Európa legszörnyűbb hajókatasztrófájának, a M/S Estonia komp 1994-es tragédiájának túlélője, akinek egész további életére árnyékot vet, hogy szüleivel együtt öccsét, Niklast is elvesztette a hajószerencsétlenségben. Felelősnek érzi magát, mert képtelen volt megakadályozni, hogy egy hullám elragadja a fiút, ám a lelke mélyén úgy érzi, testvére mégis túlélte a katasztrófát. Felnőtt életét végigkíséri ez a trauma. Folyamatos, gyógyszeres pszichiátriai kezelésben részesül, kevés sikerrel – bár rendőrtisztnek készült, csak adminisztrátorként kap munkát, és időnként „megpillantja” Stockholm forgatagában a testvérét. A történet is egy ilyen találkozással indul. Az utcán meglátja Niklast, amint a híres Ceder szállodalánc tulajdonosával, Adammal tárgyal, majd eltűnik a szállodában. Fredrik Ceder nyomába ered, egészen Ulvö szigetére követi, majd egyre nagyobb bajba keveredik. A szálak egy régi gyilkossághoz, a sziget sötét múltjába vezetnek.

Szerintem: 

Újabb skandináv krimi, ami

annyira lehangoló, hogy utána az ember rosszul érzi magát. Okozott is elég kellemetlen percet a könyv, de ezzel jár, ha ennyi boldogtalan és balsorsú ember helyzetébe kell beleképzelni magam.

De először talán a krimit nézzük – közepes. Párhuzamosan olvashatjuk, ahogy Adam meggyilkolása miatt Sofia beleássa magát az ügybe és ahogy Fredrik is ezen dolgozik saját szakállára – mert emlékszik, hogy összetűzésbe keveredett a férfival, nála van a táskája, de arra nem, mi is történt közöttük. Igazán egyik vonalon se kötött le, és nem is látványosan értek össze. Legfeljebb akkor volt benne feszültség, amikor Sofia rájön arra, hogy Fredrik miképpen kapcsolódik az esethez.
Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy nem volt okos és meglepő a krimi szál. Még a csavarral együtt sem, ami azért elég meredek. Nem mindennapi gyilkos szedi ebben a történetben az áldozatokat.

A szereplők még csak szimpatikusak, bár van, akibe bele tudok kötni. De skandináv krimi szereplők, nem meglepő, hogy hoznak rossz döntéseket. Fredrik jót akar, még a testvére elvesztése miatt törtsége is szimpatikussá teszi. Intelligens, és a sebzettsége miatt drukkoltam, hogy találjon kiútra.
Sofia sok jó tulajdonsággal rendelkezik, de a magánélete egy katasztrófa. Nagyon nem bírtam, ahogy a nős Kajjal, aki ráadásul jóval idősebb is nála, viszonyt folytat. Az meg különösen tud zavarni, mondjuk itt legalább a nőt is, amikor pár nap különbséggel volt Kajjal és Fredrikkel. Aminek különben olyan eredménye lesz, hogy annak a válaszára nem bánnék egy 2. részt sem. Szenved ő is, ez közös benne Fredrikkel.
Mozognak köröttük más emberek is, de annyira egyik sem lett emlékezetes, hogy a nevét megjegyezzem. Legfeljebb Kaj, de rá kifejezetten haragudni tudok.

A cselekmény pörgetve van, és Areklew nem merül bele hosszas leírásokba. A szereplői lelki gyötrelmei jobban érdekelték, mint a sziget, vagy a helyszínek, ahova elviszi őket. Ő a szereplői kínjaival nyomaszt, nem a stílusával.

Érdekes, ahogy a vallási fanatizmus és a fogyatékosság kérdéséhez nyúl. Nem egy szokványos megoldást választ – az, akit a háttere alapján áldozatnak gondolnék, sorozatgyilkossá növi ki magát. Vallási meggyőződés bosszúvággyal kombonálva elég halálos tud lenni.
Miközben egy-egy ponton érzékenyít, mégsem igazán a betegek helyzetébe gondoltat be bennünket. Pedig Fredrik kapcsán is foglalkozik ezzel, akit szintén gyötörnek olyan tünetek, ami miatt PTSD, pszichés betegség merülhetne fel.

Egynek elment, de nem az igazi. Egy-egy szereplőt, helyzetet jól megfog, de sem elég izgalmasnak, sem elég rettenetesnek nem találtam. Skandináv krimitől többet várok, ez sokkal lazább/könnyebb, mint amit a zsánerben olvasni szoktam.