Fülszöveg: 

Dita ​14 éves, amikor a prágai Terezín gettóból családjával együtt Auschwitzba hurcolják. Amikor a gyerekbarakk zsidó parancsnoka, Fredy Hirsch megkérdezi, vállalná-e az őrök háta mögött becsempészett nyolc könyv őrzését, a lány igent mond. Így lesz Dita a világ legkisebb könyvtárának könyvtárosa Auschwitzban.

A könyvek azonban veszélyes holmik. És sehol máshol nem annyira veszélyesek, mint Auschwitzban, és azon belül is éppen a 31. számú barakkban, a gyerekbarakkban, ahol a legkisebb szabályszegésért is kivégzés járhat…

Dita Kraus, egykori auschwitzi fogoly valós történetén alapuló Az auschwitzi könyvtáros hihetetlen és feledhetetlen regény egy fiatal lányról, aki nap mint nap az életét kockáztatja azért, hogy az embertelen mészárlás kellős közepén, az auschwitzi „családi tábor” gyerekbarakkjában megőrizze rabtársai számára egy jobb világ reményét.

Szerintem: 

A sok-sok Auschwitz-történet között van benne valami, ami

miatt más, mint amit eddig olvastam: ez a történet ugyanis a családi táborban játszódik. Vagyis, azon a kirakat helyen, amit a nácik a Vöröskeresztnek mutogattak, és ezért élhetőbb helyszín volt, mint a tábor egyéb részei.

Félreértés ne legyen, itt sem volt könnyű az élet, és fel is lett számolva ez a rész. Az itt élőknek sem jutott több happy end, mint a máshol lakó zsidóknak a táborban. Iturbe elegánsan megtalálta a módját, hogy a családi táborból bemutassa Auschwitz működésének egészét. A mellékszereplők között ott vannak az őrök, azok, akiknek rálátásuk van a tábor egyéb részeire. Vannak köztük, akik a krematóriumokban dolgoznak, és első kézből mesélik, mi folyik Auschwitzban. Vannak, akik az ellenállásba csatakoznak be. Rendszeresen felbukkan Mengele is, és az ő kísérleteiről is van szó. Vagyis, miközben a családi tábor működéséről fest képet, amivel ritkábban találkozom az ilyen könyvekben, megvannak azok a történetek is, amit sokkal többször elmeséltek már.

A kiemelt szereplő Dita, egy 14 éves, cserfes kislány, aki Csehországból került ide a szüleivel. Nevezhető főszereplőnek, bár nekem szimpatikusabb úgy, hogy a családi táboré a főszerep, több szereplőt mozgat kiemelten, de Dita az, aki összefogja ezt az egészet.
Egy nem mindennapi feladatot kap a lány. A nácik tiltották a könyveket. A családi táborban sem lehetett tanítani a gyerekeket. Titokban mégis iskolát szerveztek nekik, és volt pár könyvük is. 7-8, nem több, és elég rossz állapotban. Dita lett ezeknek az őre, a cím szerint a könyvtáros. Vagyis, neki kellett vigyázni rájuk és elrejteni a nácik elől.
Ettől könyves könyv is, mert témává emelődik, hogy a könyvek és az oktatás miért olyan fontosak. Az felemeli az embert. Egy párbeszéd van benne, ami meg is ragadott: abban arról volt szó, hogy a könyvek tesznek emberré, gondolkodni tanítanak. Nélkülük az ember nem több állatnál.

Életképek soraként olvastam a kötetet. A hétköznapok tulajdonképpen egyhangúak, küzdelem a túlélésért. Egy-egy szál van, ami átívelésként összeköti őket: egy-egy szerelmespár sorsa, vagy az ellenállásé, akik terveket szőnek a nácik akadályoztatására.
A cselekmény tehát nem éppen izgalmas, de nem is az a célja. Emberséget mutat az embertelenség tengerében. Egy gyalázatos gyakorlatról, a haláltáborokról szól, de közben az emberség és a kultúra ünneplése is.

A kiemelt szereplők szimpatikusak, törekvőek. Ez nem jelenti azt, hogy hibátlanok vagy hősiesek lennének. De pont az kell bele, hogy ne is meseszereplők legyenek, hanem mindennapi emberek, akiknek az a fő bűnük, hogy zsidók. Mellette megvan a maguk küzdelme: van itt, aki mindennél jobban titkolja, hogy homoszexuális. Van a szerelméért mindent kockára tevő fiatalember, akit ez többé tesz magánál.
Konfliktusról nem nagyon érdemes itt beszélni, annyira megvan alapból a két oldal: a haláltáborba zártak és akik oda zárták őket.

Iturbe kényelmesen, mesélősen mondja el a történetet. Szépen megfogalmazott gondolat több is akad benne. Talán kevésbé regényes, ahogy írtam, nekem inkább életképek sorozataként működött, de azt igényesen teszi.

Az is ad neki egy pluszt, hogy igaz történet az alapja. Mert ezeket a történeteket el kell mesélni.

Idézet: 

A könyvek végtelenül veszélyes dolgok: gondolkodásra késztetik az embereket.

Az élet, bármilyen élet legyen is, mindig túl rövid. De ha az ember képes akár csak egy pillanatig is boldog lenni, az mindent megér.