Fülszöveg:

A százhúsz éves Saint Ambrose mindmáig főleg az előkelő családok fiúgyermekeit készítette fel egyetemi tanulmányaikra, az új tanévtől kezdődően azonban már lány tanulókat is kész befogadni. A campuson lakó diákok legtöbbje a világ szinte összes kiváltságát élvezheti, mégis sokan közülük lelkileg sérültek, családi gondokkal küzdenek, magányosak. Ilyen feszült légkörben pedig a legkisebb szikra is könnyen tomboló tűzvészt okozhat.
Az iskolai halloween-parti másnapján egy diáklány súlyos sérülésekkel és veszélyes mennyiségű alkohollal a vérében kórházba kerül. Csak az a maroknyi diák, aki ott volt, amikor megtámadták, tudja, mi történt, ők azonban szorosan összezárnak. Ám a Saint Ambrose-ban senki sem menekülhet el a következmények elől. Tantestület és média, szülők és diákok a rendőrséggel karöltve próbálják kideríteni az igazságot.
A dráma kibontakozása közben az érintettek válaszúthoz érkeznek. El kell dönteniük – a saját erkölcsi iránytűjükre hagyatkozva –, hogy az igazságot vagy a hazugságot, a könnyű vagy a helyes utat választják.

Szerintem:

Ez egy olyan téma, amiből egy Jodi Picoult valami

nagyot tudna írni, Danielle Steel-nek annyira nem megy.

Kezdjük azzal, hogy ehhez a történethez nem passzolt az írónő stílusa. Ami száraz, tényleíró és messze nem az a magát olvastató bestseller. Nem is igen tud érzelmekről beszámolni, vagy átéltetni, egyszerűen hozzánk vágja a tényeket. Egy olyan történetben, ahol ennyire érzelmek játszanak nagy szerepet, ez nem elég.
Nem csak azt lehetett volna kibontani, hogy az erőszakot elszenvedő Vivienne min megy keresztül, hogyan tud továbblépni, de ott van az erőszakoló. Ott vannak a 17 éves, szépreményű fiúk, akik belekeverednek ebbe az egészbe, és magukat is mentenék, a lánynak is segítenének, meg a baráti fogadalom is szorítja őket. Bőven van itt olyan lelki dilemma, ami izgalmas lehetne, de ebből Steel nem írt meg semmit. Az ő hősei hoznak egy döntést, ezt kimondják, majd eszerint cselekednek. Maga a folyamat, a lélektan, az teljesen kimarad.

Van benne bírósági kérdés is, hiszen az állam vádat emel mind a 6 fiú ellen. Készülnek a tárgyalásra, különféle stratégiák vannak, és az ítélethozatal is része a cselekménynek. Ehhez képest olyan semmilyen lett ez is.
Steel csak arra használja a bírónőt, hogy vele mondassa ki az ítéletet az ügyről. Általa derül ki, hogy mi az erkölcsi iránytű, ami a címbe is bekerült. Hogy a törvényt hogyan lehet ésszel is használni, nem csak a szabályokat abszolút követni. Hogy mennyire fontos, hogy nekik, a fiúknak, mindenkinek jó irányba álljon ez az iránytű.

Ahhoz képest, hogy mennyire nincs lélektan, durva, hogy cselekmény se nagyon akad. Minden simán és gyorsan zajlik, feszültséget is csak az kelt, hogy mi lesz a fiúk ítélete. Azt meg nem is részletezem, mit szólok ahhoz, hogy olyan mellékszálak kerülnek a történetbe, hogy az egyik fiú, Chase szülei – akik különben világsztár színészek – éppen válnak a férfi csalfasága miatt, de az eset miatt elkezdenek visszatalálni egymáshoz.
Érezni, hogy Steel inkább romantikus szerző, mert nem a szülőké az egyetlen ilyen szál. A rendőrök, akik különben alig szerepelnek, és nyomozás aztán nem a regény zsánere, is kapnak ilyen vonalat.

Pedig lenne ötlet a regényben, és vannak olyan elemei, amelyeket szerethettem volna. Az ilyen magániskolák zárt világa. Az áldozathibáztatás, a társadalom felső rétegében levők kiváltságos helyzete. Ha néha egy-egy jelenet meg is piszkál ilyesmit, aztán nem kezd vele semmit.

Ami azonban valamennyire olvastatta velem, az maguk a fiuk. Amit megkapunk abból, hogy mit és miért csinálnak. Chase, Jamie vannak leginkább kiemelve, bár azt nem mondanám, hogy Steel alaposan felépítette őket. Ők azok, akik elsőként látják be, mit hibáztak és vállalják a felelősséget. Ők a leg-fiuk különben, a legjobb tanulók között a leghelyesebbek és még gazdag családjuk is van. Az is megérne egy misét, de Steel nem foglalkozott azzal, hogy Rick, aki elkövette az erőszakot, mégis, mit gondolt, miért volt olyan szenvtelen. Mert az le van írva, hogy az 5 fiú, akik részeg balhéjukban csak későn vették észre, hogy Rick mit művel mellettük, bánták a dolgot és megviselte őket az eset. A nemi erőszakoló meg passzívan lézeng csak a cselekményben és a bíróságon is.

Azt hiszem, marad az a végszóm, hogy Picoult-nak kellene ilyen témákkal foglalkoznia, nem második esélyekkel meg párhuzamos életekkel. Neki ez jól állt. Steelnek nem.

Idézet:

Mindnyájan elkövetünk hibákat, néha rettenetesen nagyokat, mint akkor Chase, de a jó emberek kijavítják a hibáikat.