Fülszöveg: 

Aya ​Chakos, a fiatal FBI ügynöknő szülővárosába utazik, hogy első önálló ügyét felgöngyölítse.
Niceville Florida állam apró gyöngyszeme, ahol a lakók boldogok és gazdagok, édes cukormázba burkolva élik életüket. Ám nyugalmas mindennapjaikat szörnyű esemény rázza meg: két kisfiút elrabolnak, majd egyiküket holtan találják meg.
Az FBI és a rendőrség idegtépő hajszát indít a gyermekgyilkos után. Aya kénytelen együttműködni a jóképű helyi hackerrel, Theóval, miközben a kisváros elit lakóinak életéből egyre több sötét titok kerül napvilágra.
Aya saját érzelmei elől a sorozatgyilkos üldözésébe menekül. Hideg fejjel kell gondolkodnia, kizárólag a nyomozásra koncentrálhat; a siker záloga, ha minden mást kizár. Egy váratlanul jött szerelem szóba sem jöhet!

Aya meg tudja tartani önmagának tett ígéretét?
Vagy Theo áttöri a lány köré épített tűzfalat?
Ki képes gyermekeket gyilkolni?

Szerintem: 

Az a helyzet, hogy van benne

pár olyan elem, ami annyira tud zavarni, hogy azért nagyon neki tudok menni a történetnek. Pedig olvasva ki voltam békülve a történettel, még szórakoztatónak is nevezném. De utólag inkább az maradt meg, amit nem szerettem benne.

Kezdve azzal, hogy ez csajos krimi. Fontosabbnak érzem a szerelmi és a női vonalat, mint az ügyben való nyomozást. Hiszen azért kell a gyerekrablási esetnek pillanatokon belül gyilkossági üggyé alakulnia, hogy Aya nagyobb felelősséget kapjon és bizonyíthasson ügynökként. Azért kell informatikust bevonni, hogy megismerje Theót és vele érkezzen a szerelmi szál. Ügynöktársa, Ned is inkább legjobb barátként, volt szeretőként és baráti tanácsadóként van jelen, nem FBI ügynökként. Vagyis, a csajos vonal nagyon lenyomta a krimit.

Ez nem is egyszer a logika és ésszerűség rovására ment. Nem hiszem el, hogy nem adnának rögtön Aya mellé valaki tapasztaltat, legalább a háttérben, amint megvan a fordulat. Megjegyzem, már akkor gyilkossági történetté alakul, mielőtt Aya átvenné az ügyet. Így aztán nem kerülne semmibe a kezdő helyett valaki mást odaküldeni. Hiába vannak jó jelenetek, és megvan a logikája, ahogy Aya halad a gyanúsítottakon és keresi az indítékot, végig olyan érzésem volt, hogy ez azért nem így nézne ki igazából. Még egy komolyabb tévés krimiben sem. Ez a csajos verzió.

Ehhez jön hozzá, hogy ahogy Dylen mélyíteni akarja a hősnőjét, nekem úgy tette ellenszenvesebbé. Már eleve zavaros, hogy miért fél annyira a kapcsolatoktól és menekül már a kezdetük előtt. De azzal még együtt tudtam érezni, hogy karrierista és mindent ennek rendel alá. De aztán jönnek a sztorik, hogy mindenki mennyire beleszeret, hogy nem csak osztályelső volt, de szépségkirálynő is, meg sorolhatnám. Olyan szupernőt kerekít belőle a szerző, hogy az nekem már fájt.
Mondjuk, hasonlót megcsinált Theo alakjával is, de mivel ő nem kapott olyan lelki és hosszan olvastatott lelki gyötrődéseket, mint a nő, azt jobban viseltem. Ha nehezem is hiszem el, hogy valaki inkább választja a tolószéket, mint a pótvégtagot. De szíve joga, indoka is van rá, működik.

A konfliktusrendszer egyszerű: vannak a gyilkost elkapni akarók és a gyilkos egymás ellen. A családok őriznek titkokat, ezeket Aya szépen sorra megtudja, de ezzel irányt nem váltanak. Legfeljebb egyeseket még rosszabbnak láttat, mint amilyennek addig gondoltuk őket. És persze hoz vele még több csajos szappant: mert bizony kiderül olyasmi is, hogy az egyik gyerek viszonyból született, mert a családot alapítani akaró feleség nem merte elmondani a férjének, hogy meddő. Inkább viszonyt kezdett a család barátjával, akinek le sem esett, hogy a nő mindkét fia tőle van. Mondjuk, a meddő férjnek sem.

Majdnem inkább strandkönyvnek ajánlanám, mint kriminek. Olvasva ok, de később belegondolni már nem annyira. A stílusa is ezeké a könnyed, csajos könyveké. Nekem egy-egy része lentebbi régió is, mint ami jól esett volna, de mondjuk azzal is voltak gondjaim, hogy Aya és Theo szexuális élete is nagyobb és alpári teret kap, mint szerettem volna.

Nem fájt elolvasni, sőt, egy Ned főszereplésével megírt új esetet még el is olvasnék. De Aya és Theo nekem így elég volt.

Idézet:

Minden család egy autonóm kis állam, saját szabályokkal és értékrendekkel. Egy közös van bennük, hogy mind különböző.