Fülszöveg: 

Francis Gleeson és Brian Stanhope, a két újonc New York-i rendőr egy kedves külvárosban, egymás szomszédságában telepedik le családjával.

A két ház zárt ajtaja mögött zajló események – Francis feleségének, Lenának a magányossága, illetve Brian feleségének, Anne-nek az instabilitása – teremtik meg a lehetőségét a két család közt kirobbanó tragédiának és annak évtizedeken át ható következményeinek.
Francis és Lena lánya, Kate, valamint Brian és Anne fia, Peter között mély barátság, majd abból kibontakozó szerelem szövődik. A történések elszakítják őket, ám a gyerekkori emlékek óhatatlanul sodorják vissza őket egymás felé. Szerelmüket újra és újra próbára teszi a családtagok rosszallása, a mindennapok nehézségei és a múlt árnyai. Vajon a szeretet, a törődés és a hűség elegendő ahhoz, hogy megszabadítsa őket az örökölt és szerzett terhektől?

Szerintem: 

Annyira más volt, mint

amire számítottam, hogy még nem is tudom hova tenni. Mivel 2 generációról szól, és mindkettőben rendőrök vannak, én valami krimisebbet vártam. Ehhez képest teljesen érdektelen, hogy mi a családi szakma. Lehetnének szakácsok, orvosok vagy fodrászok is, ugyanígy tudna zajlani a történet.

Mert ez dráma, bár az már más kérdés, kié. Egyrészt a családé, mert az egyik családnak fel kell dolgoznia a családfő súlyos sérülését, a másiknak meg az, hogy mentális beteg van közöttük, és ez miképpen szaggat szét mindent. Szerelmi is, mert Peter és Kate vonzódása kezdettől tiltottnak minősült, mivel a szülők azt tették egymással, amit. Nehezen is fogadja el mindkét család, hogy fejre állhatnak, ezek ketten akkor is együtt maradnak és családot alapítanak. Karakterdráma is, mert Peter halmozottan kapja a gondokat: az anyja betegsége, az alkoholizmus, ami a házasságát is veszélybe sodorja. Ő egy olyan ponton van, ahonnan szinte csak bukni lehet, és terheket cipel, kétségeket. Sokkal kritikusabb a helyzete, mint Kate esete. A szeretett lány vagy a lenézett vő érezheti rosszabbul magát a családban? Nem is kérdés. De Peter anyját is lehetne említeni, aki egész életében fizethet majd azért, hogy elsütötte a fegyvert. Elveszti a szabadságát, a családját, és nem tűnik úgy, hogy bárki is képes lenne, vagy legalább próbálna neki megbocsátani.

Meglepően kevés a cselekmény, és a szereplői lelkét boncolja. Abban részletes és mellette minden más felsorolásnak tud hatni. Mivel én a cselekményt szeretem jobban, nem is tudtam szeretni a történetet.

Volt egy olyan érzésem is, hogy túl van tolva az egész helyzet. Peter anyját jobban kinézik és kirekesztik, vele a családját is, mintha a nőből tényleg gyilkos lett volna. Ok, trauma volt és vesztett mindenki – és a hangsúly a mindenkin van, de az áldozat családja erről olyan könnyen megfeledkezik. A maguk veszteségét érzik, és a másik családét nem. Ezért volt bajom a konfliktusokkal – aránytalannak éreztem a súlyozást.

A szereplőket nem kedveltem meg. A szülők kifejezetten ellenszenvesek voltak a maguk sérelmeikkel és döntéseikkel. Kate és Peter meg annyira ki van arra hegyezve, hogy az alkoholizmussal szembenéző pár legyenek, hogy a szüleik kapcsolata miatt aggódjanak, hogy ők maguk valahogy elvesznek. Kedves, jó, hétköznapi emberek súlyos gondokkal.
Hosszú, túlírt és lélektanilag úgy elemezget, ami nekem nem tetszett. Azzal is akadt bajom, amikor krónikaszerűen éveket fogott össze pár mondatban.

Bizonyára közrejátszik az is, hogy nagyon mást vártam, de drámaként sem kötött le a regény. Néhol untam, máshol nagyon túl van írva. Ez most egy csalódás.

Idézet: 

A történelem volt a kedvence, mert olyan volt, mint egy hosszú, lenyűgöző történet, tele fordulatokkal.