Fülszöveg: 

Egy ​huszonnyolc éves fiatalember áll a kivégzőosztag előtt. Ő a stanleyville-i belga konzul, túsztárgyaló. Az ékesszólásán eddig több mint ezer belga állampolgár élete múlott, akiket a kongói fegyveres lázadók tartanak fogva. Most tizenkét katona fegyvere szegeződik rá. Vajon a halála előtti másodpercekben lepereg előtte az élete?
A gyermekkora, amikor fiatalon özvegyen maradt édesanyja helyett, akinek szeretetére hiába sóvárgott, a nagyanyja nevelte. Bársonyruhába, csipkegalléros selyemingbe öltöztette, tejben-vajban fürösztötte. Míg tábornok nagyapja úgy nem találta, hogy a fiúcska puhány, meg kell edződnie. Elküldte hát apai nagyapjához, az Ardennek sűrű erdeiben megbúvó, hajdan pompázatos, mostanra már szépségét vesztett, huzatos kastélyba, hogy kijárja az élet iskoláját. És Patrick, a nagymama dédelgetett kis kedvence, egy vad, féktelen gyerekbandába kerülve megtapasztalja a nélkülözést, a túlélésért meg az elfogadásért való küzdelmet. És a néha káoszba forduló, ám határtalan szabadságot, amely egy életre megjelöli…

Szerintem: 

Másodszor vett meg kilóra az írónő. Nem gondoltam volna, hogy az

apja életének szentelt kötet ennyire találó tud lenni, de az.

Az első, hogy egészen más, mint amit a borító sugallt. Adott egy 28 éves, belga diplomata, akit visznek kivégezni. Az utolsó perceiben visszagondol az életére. És a regény nagy csavarja az, hogy a hangsúly, a regény nagyja nem a felnőtt Patrick életén van. Nothomb sokkal inkább a gyermekkort ábrázolta, egy kisfiú belső világába enged be, mint egy konzul életébe vagy az európai Afrika-politikába.

A kötet kicsi, vékony, a cselekményt akár könnyen és gyorsan össze is tudom foglalni. Mégis, annyira tartalmas közben, hogy nem lenne elég pár szóval elintézni. Mert lehetne azt is írni csak, hogy a kisfiú kénytelen az apai rokonoknál nyaralni. De annyival több van ebben: az anyja egész jelleme, az apa utáni vágyakozás, álmokban élő és nagyon is földön járó nagyapa, a kis kalandok, amelyek a kisfiú életét formálják.

Vagy, inkább azt kellene írnom, hogy nem is a cselekmény, a szereplők adják el ezt a történetet. Egész történeteket, jellemeket mesél el kis jellemzőkből is. Szinte akárkit ki lehetne választani és hosszan elemezni, miért lett belőle az, aki. Sokan koruk gyermekei, Nothomb jellemezheti velük a társadalmi osztályukat is, de akkor is egészen életre kelő jellemek. A báró, aki ócska verseket ír, romantikus és gyakorlati érzék nélkül, aki csapat vadócként neveli számos gyermekét. A katona nagyapa, aki elnézi a felesége anyáskodását, de azért keménységet is akar adni az unokájának. A fiatalasszony, aki beletemetkezik a gyászba, és abból farag társasági eseményt. A kisfiú, aki annyira szomjazza a szülői szeretetet, aki ott szedi a morzsákat, ahol tudja. Még akár a rokonoknál is, ahol kutyául bánnak vele és mondhatni, éhezik.

Jó érzékkel vannak megválasztva az élettörténet azon pontjai, amelyek a jellemet formálták vagy mutatják meg. A gyerekkor meghatározó eseményei, az első szerelem és árulás, majd a kiállás a nagyapai tekintély ellen, amikor unokája választását nem találja elég jónak a családjába. Azért az kemény, amikor a látogatóba érkező jegyespárnak, pontosabban az unokájának képes azt mondani, hogy helyes lány, de nem a családba való, tartsa meg szeretőnek, de ne vegye el.

Érdekes, milyen úton és hova halad az életpálya. Még akkor is, ha tudjuk a választ, hiszen a nyitányban már egy 28 éves fiatalembert látunk, munkavégzés közben és életveszélyben. A borítón megörökített helyzetben.

A kötet erényeit sokasítja a szövege is. Általában szenvedek a versbetétekkel, itt helyük van és több tőle. Gördülékeny, finom a szöveg. De nem túlírt vagy nagyon érzelgős. Jó volt olvasni, önmagában is.

Kis hiányérzeteim maradtak csak legfeljebb, de semmi komoly. Elsősorban az, hogy még olvastam volna tovább is, kivel mi lesz. Ez egy jól sikerült kisregény.