Fülszöveg: 

Dalinar Kholin alethi seregei győzelmet arattak, de az rettenetes árral járt: az ellenséges parshendik megidézték a tomboló Örökvihart, ami elhaladtában ráébreszti az egykor békés és alázatos parshikat, hogy évezredek óta az emberek rabszolgái.
Míg Viharáldott Kaladin kétségbeesetten repül át a kontinensen, hogy figyelmeztesse családját a fenyegetésre, meg kell birkóznia azzal a lehetőséggel, hogy a parshik újonnan felszított dühe talán teljesen jogos.
A viharok fölé érő hegyek között, Urithiru toronyvárosában Shallan Davar a Tündöklő Lovagok ősi erődítményének csodáit kutatja, és sötét titkokra derít fényt, melyek addig a mélyben rejtőztek.
Dalinar pedig rájön, hogy szülőföldje, Alethkar egyesítésének szent küldetése túlságosan kis léptékű terv. Ha Roshar nemzetei képtelenek félretenni az ő véres múltját, hogy összefogjanak – és ha Dalinar sem tud szembenézni vele –, akkor még a Tündöklő Lovagok sem állíthatják meg az emberiség bukását.

Szerintem: 

Brandon Sanderson az egyik legjobb

világépítő, akit a fantasy világból említeni tudok. Ez a sorozata is olyan elképesztő terjedelmű, változatos, hogy minden egyes kötettel kapkodom csak a fejem, mennyi mindent tud még mesélni.

Az Eskühozó a változatosság kedvéért nem Kaladin története. Ő is fontos szereplő, az egyik Tündöklő, nem is lehetne másképpen. De, akin most a legnagyobb teher van és mindent meghatározó döntést kell hoznia, az Dalinar Kholin.

Párhuzamosan van elbeszélve, hogy miképpen készülnek a nagy viharra, keresik a herceg gyilkosát – bár nem túl lelkesen, igazából senki nem bánja, hogy azzal az áruló főúrral végeztek. Az előző részből tudjuk ki, a végére meg is teszi a vallomását és túllépünk ezen, de addig bőven van mit olvasni. Egy háború előkészületeit, majd egy hatalmas csatát végjátékként. Közben pedig megyünk vissza a múltba – azt tudjuk, ki most Dalinar. Milyen ember, kit szeret, és mennyire ott van, ahova tartozik. De ő nagyon más személyiség volt ifjúként, és most kapjuk sorra az emlékeit. Eleinte le is döbbentem, hogy milyen volt korábban – abban a harcos, vérszomjas férfiban nem ismertem rá arra a vezetőre, akit eddig bemutatott Sanderson. És nagyon jól ki van találva, hogyan és miért, mikor változott. Még annak is íve van, hogy mindez hogy vezet el ahhoz a döntéshez, amit most meg kell hoznia.

A kedvenc szereplőm meg Adolin kezd lenni. Volt is gyomorgörcsöm a végére, hogy a csatát is megnyerjék, a sérüléseket is túlélje, meg a magánélete is rendben legyen. Shallan kapott egy nagyon jó monológot arról, hogy miért lehet őt szeretni. Hát igen – hős alkat, de messze nem ő a legerősebb a csapatban. Érte jobban kell izgulni. Mellette meg van benne hiúság, és kicsit ő kezdi felvenni az osztály bohóca szerepet. Vagyis, a mosolygós jelenetek nagy részében Adolin a főszereplő. Abszolút pozitív szereplő, aki képes nehéz döntéseket meghozni, és nem csak egy bátor lovag, színesebb egyéniség annál. Talán ezért kezdtem el jobban kedvelni Kaladinnál, aki a nagybetűs hős, árnyak nélkül. Dalinar és Adolin közelebb tudnak állni hozzám azzal, hogy ők esendők.

Sanderson nagyon sok szereplőt mozgat, és az idősíkokat is tudja váltani. Azt még mindig nem tudom állítani, hogy a másik sík, más lények történetét igazán értem, de most már valami kezd felsejleni. Érik, hogy csak ezeket a betéteket újraolvasom, és megerőltetem az agyam, hogy a mostani történethez miképpen illeszkednek.

Ki van itt találva annyi minden – a szereplők lelki útja, a cselekménybe tett csavarok és árulások, a nagy drámák és a humor. A mágia, mennyire sokszínű kezd lenni, és ki mire tudja használni az erejét. Olyan egyszerűnek tűnt korábban a szilánkokkal, mennyit haladtunk…

Jó olvasni, gördülékeny, és a terjedelme ellenére csak olvasná tovább is az ember. Filmszerű, szórakoztató, de megvannak a maga mélységei. Amilyen dilemma elé kerül most Dalinar, amivel át akarják állítani – hányan lennének képesek arra nemet mondani? De hát ő ettől hős.

Maradjunk annyiban, hogy már alig várom a következő részt, szeretem ezt a sorozatot.

Idézet: 

Az élet a lendületről szól. Válassz egy irányt, és ne hagyd, hogy bármi is – legyen az férfi vagy vihar – eltántorítson!

– Hogy érzed magad?
– Van fogalmad róla, mennyire szerettem ezt a kabátot?
– Jaj, Adolin!
– De komolyan, Shallan. A seborvosoknak jobban kéne ügyelniük a ruhára, amit szétvágnak. Ha az ember életben marad, akkor szüksége lesz arra az ingre. És ha meghal… hát, az a legkevesebb, hogy legyen jól öltözött a halálos ágyán.