Fülszöveg: 

Miután belefáradt az évtizedes hadakozásba, Viv, az ork barbár egy utolsó nagy balhé után maga mögött hagyja a harcosok életét, és szögre akasztja hű fegyvereit. Egy elfeledett legenda, egy mesés varázstárgy és vérmes reményei Fövenypart városába szólítják, terve pedig nem kevesebb, mint megnyitni ott a környék első kávézóját.

Ám egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz megvalósítani álmát, hogy a kardját kávéfőzőre cserélje, ugyanis nem csupán egy néhai barátból lett ellenség, hanem a város bűnöző alvilága is egyaránt kész keresztbe tenni az egykori harcosnőnek. Ahhoz, hogy végre valami maradandót építhessen nyugalomból és fincsi tejhabból, Vivnek új társakra, új megoldásokra, de legfőképpen új gondolkodásmódra lesz szüksége…

Szerintem: 

Bár tudtam, hogy ennek a történetnek akkora

sikere volt, hogy magánkiadásból jutott jelentős kiadóhoz, némi kétkedéssel vettem kézbe. Egy harcos orknő, aki kávézót nyit? Eztán azt vettem észre, hogy kávét főzök, lattévá keverem tejjel és egyik fejezetet olvasom a másik után, miközben iszogatok.

Rendkívül ötletes ez a könyv, és megidézi pont azokat a játékokat, amikért egyetemista koromban bolondultam. Tudjátok, amikor van egy éttermed, felszolgálsz, és egyre bővíted a menüt meg a helyet. Itt megkaptam ugyanazt az élményt, és közben még kaland is jutott bele.
Hiszen csak a történet fele szól arról, hogy Viv letelepszik, kávézót nyit, társakra talál és egyre jobban megy az üzlet. Mellette van itt mágia, fenyegető volt társak, és helyi bűnbanda is, amely védelmi pénzt akar szedni.

Teljesen jól működne a kávézós vonal fantasy nélkül is – én kifejezetten vártam, mikor mivel bővítik a menüt és honnan jön az ötlet. A jeges kávé, az utazó bögrék és egy csomó minden más is sorra kerül. Alkotói folyamat van, egyre bővül az egész üzlet. Szó van reklámról, szórakoztatásról, hasznos háziállatról meg sok minden másról. Simán meg lehetett volna írni úgy is, hogy mondjuk a nagyvárosi bankár költözik ki védékre és nyit kávézót.
De! Ez fantasy, és tényleg az. Jelentősége van annak, hogy mennyiféle lény mozog benne. Viv harcos ork, aki a saját természete ellen is küzd, hogy más életet építsen magának. Tandri szukkubusz, akinek eddig folyton menekülnie kellett, mert nem láttak benne mást, mint egy kéjdémont. A kávézót mágikus helyen nyitják, és van is egy varázslótanuló, aki védelmi mágiát tesz rá, meg rendszeresen visszajár az erővonalakat tanulmányozni. A konfliktust is a mágia okozza – Viv egy mágikus kővel igyekszik a szerencsét bevonzani, és a mágikus eszközt sokan magukénak akarják.

Szerethető, mert jópofa szereplőket mozgat. Nem bonyolult jellem senki, de szerethetők. Viv és Tandri, akik tényleg jó páros lesznek. Mindkettőnek megvannak a maga démonai, de most valami többet építenek, és maguk is többé válnak. Gyűszű, a sütőzseni, aki különben egy csendes, szerény egerentyű. Kal, a hob, aki minden építészeti dologra talál valami megoldást. De lehetne írni a Madrigált is, aki sokkal több, mint egy kisvárosi bűnvezér. Bár Viv a főszereplő, de érdemben mozgatja körötte a mellékszereplőket, és alakulnak a kapcsolatai az orknak a többiekkel.

Hangulata van a könyvnek, amiben benne van egy karriertörténet, egy játék dinamikája és fantasy színezet. Nem humoros, nem viccesnek van megírva, de valahogy jól esett olvasni. Az ilyesmit hívom napsugarasnak, ha most nehezebb is megmagyarázni, mitől léleksimogató. Talán az, ahogy egy álom megvalósul és egy végtelenül magányos lény társakra talál.

Magát a szöveget is szerettem, bírtam, amit a fordító kezdett vele. Egyszerre hozza a fantasyban megszokott színeket és hangulatokat, meg modern és mai az üzletvezetéssel, étteremmel kapcsolatosan. Ugyan elsőre felszökött a szemöldököm, amikor egy ork főszereplésű fantasyban baristát emlegettek, de itt remekül működik ez a két réteg egymás mellett. Különben is olvasmányos, gördülékeny a szöveg.

Pozitív értékek mellett állnak ki a szereplői, fantasy és modern is, játékos és kalandos, könnyű olvasni is. Nekem nagyon kellemes meglepetés volt, szerettem ezt a regényt.

Idézet: 

Egyetlen történetnek sem kell úgy végződnie, mint ahogy kezdődött.

A legtöbb ember általában nem veszi észre, mi van az orra előtt, csak amikor már majdnem nekimegy.

Ha ki akarod mutatni a fogad fehérjét, rendben, de akkor előbb rakd rendbe, hogy tudj harapni, amikor kell.