Fülszöveg: 

Az ifjú zsoldos, Viv nem egészen így képzelte a katonalétet, amikor beállt Rackam Rétisasai közé.

Legalábbis azt semmiképp sem tervezte, hogy egy hatalmas nekromanta levadászása közben olyan szörnyű sérülést szenved, hogy egy gyógyító kezére adják a világ legunalmasabb kisvárosában, Borongóban, olyan messzire az izgalmaktól és társaitól, hogy már-már attól fél, soha nem jönnek vissza érte.

Mivel ütheti el idejét egy lenyomorodott ork harcos?

Álmában sem hitte volna, hogy a sors egy viharvert könyvesboltba vezeti – azt pedig főleg elképzelni sem tudta volna, hogy a mocskosszájú tulaj és az ódon kötetek milyen változások magját ültetik majd el a lelkében.

Minden nyugalom ellenére a kaland azonban nem kerüli el. Egy rejtélyes, szürke idegen, egy izgága gnóm, egy nem várt szerelem és egynél jóval több csontváz sokkal eseménydúsabbá teszi Borongót, mint Viv valaha hitte volna.

Szerintem: 

Baldree előző kötete a kávézót nyitó orkkal annyira tetszett tavaly, hogy azért féltem kicsit, hogy ez a történet vajon felér-e ahhoz. Pláne azért is, mert a szerző eltért a szokott móditól, és nem folytatást írt, hanem

előzményt. Igaz, nem is tudom elképzelni, hogyan lehetett volna a kávézó/cukrászda történetét folytatni.

A meglepetés meg az, hogy Baldree nem azt a történetet mesélte el, amit vártam. Nem azt, hogy Viv miképpen találja ki a kávézót és hogyan szerzi meg a varázskövet. Sokkal régebbre megy vissza, még fiatal zsoldos korába, amikor egy sérülés alatt egy eldugott kisvárosban gyógyulgat. Baldree pedig kitalálta itt is neki, hogy legyen meg a történetnek az üzletfejlesztő alapja, amit már az előző kötetben is annyira szerettem.

Hiszen a sérült ork unatkozik, betéved egy könyvesboltba, és a tulaj elkezd olvasót nevelni belőle. Viv rákap a történetekre, és el vagyunk kényeztetve azzal, hogy beleleshetünk olvasmányai cselekményébe is. Megvan az a hangulat, ahogy egy addig nem olvasó felfedezi a fiktív történetek erejét és megérti, mi a könyvvarázs. Igen, nagyon könyvmoly könyvet kaptunk most. Aztán a könyvesbolti látogatások elkezdenek abba az irányba menni, hogy miképpen lehetne a boltot felfuttatni. Természetesen, ha már harcos orkunk van, nem maradnak el az izgalmak sem. A környéken garázdálkodik egy nekromanta, és vajon ki fog vele leszámolni?

Így aztán változatos is lett a cselekmény. Viv mindennapi kalandjai, a nekromanta elleni harc, az olvasások és az új barátok történetei, nem feledve a boltfejlesztést sem. Megint megvan az építős játékok hangulata, amikor egyik elem kipipálása után megyünk a következőre. Akár rá is foghatnám, hogy ebben nagyon hasonlít a Legendás Lattékra, csak éppen annyira más a körítés, annyira más ötletek vannak, hogy nem zavart a hasonló tematika. Inkább érdeklődve vártam, hogyan lesz a bolt feldobva és miképpen alakul a forgalom, ki talál majd új olvasnivalókra.

Baldree története megint nagyon játékos, izgalmas is tud lenni. Olvasmányos, érthető és tele van ötletes cselekményelemmel, amit humorosan tud elbeszélni. Sokat vigyorogtam ezen a könyvön, miközben mélyebb idézetekkel is tele van. Most főleg könyves témában, de nem kizárólagosan. Alapvetően szórakoztató történet, úgy is van megírva, de ezek miatt úgy éreztem, hogy többet kapok egy sima szórakoztató fantasy történetnél.

A szereplőket pedig még nem is említettem. Bennük is megvan a humoros elem, és Baldree vette a fáradtságot, hogy ne érje be ennyivel. Elkezdi kibontani őket, történetet ad nekik, és ténylegesen felépíti őket. Komolyan bajban lennék, ha kedvencet kellene választanom, annyira jól meg vannak írva. Ok, azért egy alak van, akin annyit mosolyogtam, hogy kicsit jobban kedveltem. Hátizsák. Kb. minden feltűnésén szakadtam és nagyon ötletes színfoltja a történetnek. Egy csontváz, akiből szintén könyvmoly lesz - nem sok történetben találni hasonlót. (De ott van Pörkölt is, szintén hatalmas figura. Ahogy kajával igyekeznek lekenyerezni...)
Megjegyzés: kifejezetten szerettem a fordítást. Főleg a neveket. A humort. Működött.

Már kiáradoztam magam, így azért megjegyzem azt is, ami bántotta a szemem. Helyenként trágár a szöveg, és egyszerűen rosszul esett a történetben ((baszd meg))-elő megszólalásokat olvasni. Ha Páfrányt ezzel akarták árnyalni, hogy nem csak egy ártatlan egerentyű, nálam nem működött. Annyira zavart, hogy képes volt kizökkenteni a történetből is.

De az összkép így is bőven pozitív, és kifejezetten jól szórakoztam a történeten. Baldree továbbra is a szerzők listáján, akikre érdemes figyelnem.

Idézet: 

Soha ne bízz meg egy olyan íróban, akiknek nincs több könyve, mint amennyit el tud olvasni. Vagy egy olyan olvasóban, ha már itt tartunk.

Egyébként mit számít, hogy lelakott, vagy sem? Végeredményben minden könyvben ugyanúgy szavak vannak, nem?