Fülszöveg: 

1910, Fiume – A Magyar Királyság egyetlen kikötője.
Az Adriai-tenger partján virágzik a kereskedelem, ezért a híres pesti cukrász, Gerbeaud Emil megvásárolja a fiumei csokoládégyárat, és üzletet nyit az abbáziai luxusvillák és fényűző szállodák szomszédságában. Így kerül a fiumei gyorsvonattal a belvárosi cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka kisasszony egyenesen a híres tengerparti sétaútra – a kalapos kisasszonyok és sétapálcás urak legelőkelőbb üdülőhelyének szívébe.
A Gerbeaud-kisasszony útjába egy tengerészt sodor a bóra nevű szél, akivel csupán abban egyeznek, hogy mindkettőjüknek igen határozott víziója van arról, hogyan is képzelik el a jövőt.
Az emberek csupán véletlenül találkoznak életük során, vagy a sors rendeli így?
Vajon a szerelem fordít a sorsunkon vagy éppen beleteljesíti azt?

Szerintem: 

Bőven akad benne olyasmi, amit

tudok dicsérni. A hangulat, az odafigyelés, a cukrászat fellendítése mind tetszett benne. Mégis, igazán magával nem ragadott most a történet. Lehet, jobban nyárra kellett volna hagyni. Most nehezen éltem bele magam, milyen lehet az Adria partján.

A történet egyik erőssége, hogy ez nem csak egy romantikus történet. Igen, Blanka és Ármin a kapcsolatukkal van a középpontban, de ennél többet tud a kötet. Ha a mai korban játszódna, chick lit besorolást adnék rá, mert tulajdonképpen azt hozza, csak nem a mai, modern korban. Blanka ugyanis érvényesülni igyekszik, és az élete több egy férj megtalálásánál. Szereti a munkáját, a történet része a cukrászda története is. Van mögötte család – nagymama, nagynéni, egy szégyellhető apa. Ők is alakítják az életét. Saját helyet akar a világban, és nem elsődleges a fontossági sorrendjében, hogy férjhez menjen. Igen, Ármin megjelenése hozza a szerelmet és az én-képének lassú alakítását, de Blanka nem egy olyan nemes kisasszony, akinek szerelemmel és könnyedséggel lenne tele a feje.

Karády Anna igyekszik sorsokat megragadni, olyan fiatalok útkeresését, akik egy céllal törnek előre, és családi terheket cipelnek. Mindkét főszereplő életében az apa a kritikus pont: a lányé hanyag és becstelen, a férfié túlzott elvárásokat támaszt. Mindketten saját utat keresnek. Nem is véletlenül szeretnek egymásba – megvan a közös alap, közös tapasztalat. Ráadásul Ármin esetében ki is van hangsúlyozva, hogy Blanka szép és tetszik neki, de más miatt is szereti. Nem csak meglátják és megszeretik egymást, itt van idejük ismerkedni is.

Mindez a XX. század elejére van helyezve, és hangulatos a nyaralóváros bemutatása. A kikötővel, flottával, a cukrászattal. Kapunk egy keveset Gerbeaud sikereiből és a miliőből. Blanka Fiumében rájön, hogy a nyaraló nem ugyanazt akarja pihenés közben, mint otthon. Így egy színfolt, számomra tetszetős rész lett, hogy miképpen alakítja a kínálatot és hogyan igyekszik becsábítani a vevőket.

A történelem vészcsengőit itt még nem hallani, de sorozatnyitány, így érdekel is, hogy időben meddig megyünk majd el. Ármin tulajdonképpen katona, és a világháború előestéjén játszódik a cselekmény. Ez még a boldog, kellemes Monarchia kora, a boldog békeidők. Még csak nem is éreztem ki belőle, hogy változóban lennének a dolgok. Annyira kedélyes, könnyed az egész, hogy nehéz elképzelni is, hogy változik majd minden a történelem során.

Az írói eszköztár részét képezi, hogy a korszak a regény nyelvezetében is visszaköszön. Karády Anna éppen azon a mezsgyén van, ahol a maitól eltérő forma nem zavar, hanem az élmény részét képezi. Talán azért, mert annyira erős a történet atmoszférája, hogy abba simán beleillik: más kor, másképpen beszélnek. Nem erőltetett, hanem egy plusz színfolt, hogy milyen is lehetett akkoriban.

Maga a történet a romantikus románcok kliséjét követi, de ízléssel. Van a boldogság küszöbén felmerülő probléma, megvan a nagy gesztus és az a zárás, ami a románcok sajátja. Csak azok a plusz, túlírt és mesei elemek maradnak el, amelyek miatt húzni szoktam a szám. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy azt hozza, amit az ilyen regénytől vár az ember, csak igényesen.

Túl sok szereplőt nem mozgat, de vannak mellékszereplők. Munkatársak és családtagok, udvarló és szerető. Kevés vonással jellemzettek, típusok – inkább az a fontos belőlük, hogy a főszereplőkkel milyen kapcsolatban állnak. Ez is jellemző a románcokra: a pár van a középpontban.

Már csak azt kellene megmagyaráznom, mi az, ami miatt kicsit idegenkedem a kötettől. Igazából logikusan magyarázható oka nincs, egyszerűen most nem hatott rám annyira.

Idézet: 

Az eleje mindennek édesebb, mint az utolja!