Fülszöveg: 

Ez a középkorban játszódó fantasy történet, a királynő lányáról szól, akinek egyetlen bűne, hogy egy titántól született. Bár a királynő álmában fogant, a király soha nem tudott neki megbocsájtani, amiért ki is végeztette. Hogy miért nem akkor, míg a lány meg sem született? Mert félt a titán haragjától.
Így aztán amikor csak tehette kínozta és gyötörte őt. Egy napon, a lány egy kiadós verés után, úgy dönt, végleg elhagyja a várat. Elfut. A város, mocskos piacterén túl sem jut, amikor összetalálkozik egy mocsári boszorkánnyal. Mint kiderül, az igazi apja küldte, azért, hogy átadjon neki egy ajándékot, egy olyan gyűrűt, ami földöntúli hatalommal ruházza fel. Hogy mit is kezd ezzel a hatalommal? A bosszú vagy a megbocsájtás útját választja?

Szerintem: 

Legrövidebben mesének mondanám. Minimálisan van

benne olyan elem, ami miatt inkább fantasy novella, de tényleg kis változtatással elférne egy tündérmeséket tartalmazó gyűjteménybe is.

A cselekmény tömör, gyorsan elmesélt és lineáris. Fordulat talán kettő akad benne, de azokat is előkészíti a cselekmény. Hiszen mi másért jósolnák már a kezdetekkor azt a hercegnőnek, hogy a szerelem törheti meg egyedül a gyűrű hatalmát, ha ez nem vetítené előre, hogy éppen az utolsó ellensége lesz,akibe beleszeret és akit így nem lesz képes elpusztítani?

Tetszett benne, hogy nem kapott happy endet a hercegnő. Megváltást szerezhetett, de azok után, amit tett, nem lett volna fair, ha egy teljesen boldog véget kap. Belátja a hibáját, elengedi a gyűrűt és a mágiát, a leigázott népeket engedi felszabadítani. A halála meg szerintem azért kell, mert az ártatlan kisöccsét is legyilkolta. Így lesz meg a párhuzam azzal, hogy az életét adja a saját fia megszületéséért – egy gyereket megölt, a sajátjáért meg kell halnia. Ez a bátrabb vég feledteti, hogy különben mennyire kiszámítható.

Ami a történetben esetlegesen zavar, azt rá tudom kenni arra, hogy meseként olvastam. Abban megy csak el az olyan első látásra és végzetes szerelem, mint ami ebben van. Majdnem ugyanaz, mint a Hamupipőke, csak dark fantasy köntösben.

A stílusa ennyiből nem igazán megfogható. Természetesnek nem éreztem, kicsit szépelgő, az életben nem beszélnek ennyire színpadiasan a szereplők. De ezt is rá fogom nyomni arra, hogy meseként elmegy. Mivel rövid, érzelmeket és leírásokat nem tartalmaz hosszan. A lényeget megragadja, próbál filmszerűen írni, ha édesebb és sziruposabb is, mint lehetett volna.

Ez egy pont középre belőtt megvolt. Nem tetszett, nem utáltam, olyan olvastam, feledem, ennyi volt.