Fülszöveg: 

„Valaki ​megrágalmazhatta Josef K.-t” – ezzel a valóságos szállóigévé vált mondattal kezdődik Kafka regénye, amely immár a huszadik század nagy klasszikusai közé tartozik.
És így végződik: „… torkára fonódott az egyik úr keze, a másik pedig mélyen a szivébe döfte, s kétszer megforgatta a kést.” Az állítólagos rágalmazást követő letartóztatás és az ítélet végrehajtása között játszódik le a per, amelynek során végig nem derül ki, hogy milyen bűnt követett el az áldozat, és miért kell végül meghalnia. Nem is derülhet ki, mert a polgári jogrend ellen valóban nem vétett Josef K., bűne mitikus bűn, bűnhődését nem valamiféle feszíni igazságosság, hanem a személyben érvényesülő szükségszerűség rendeli el. Josef K. tudomást szerez a per során a „Törvény” létéről, a törvényről, amelynek alapján bűnösnek ítéltetik, és amely alighanem egy társadalmi rend legfőbb törvénye, de megismerni e törvényt már nem áll módjában, ködös, megfoghatatlan élményként rögződik benne. 

Szerintem: 

A szürrealizmus nem az én világom. Hiába tudom, hogy

ez egy nagy regény, én szabályosan szenvedtem vele.

Már a cselekmény se tetszett. Josef K. egyszerű kisember, akit perbe fognak. De ki vádolja, mivel, az nem derül ki. Meghallgatásra megy, nőkkel kerül kapcsolatba, a végén meg elítélik és kivégzik. Értelmetlennek tűnik az egész és furcsa.
Mondhatnám, hogy szürrealista, de attól még nem viseltem jobban.

A főszereplő sem szimpatikus. Nem éreztem úgy, hogy több mindent megtudtam volna róla. Látjuk, hogy reagál erre a helyzetre, miképpen próbál kapcsolatot létesíteni. De olyan reménytelen és szerencsétlen, nem is annyira ő, inkább az egész helyzet. Próbálkozik, de semmire nem megy. Könnyen rámondanám, hogy birkaként tűri a sorsát, de nem is látom, hogyan lehetne másképpen. Követi a szabályokat, rendesen akar megoldani egy lehetetlen helyzetet. Bukásra van ítélve.

Elméletben tudom, hogy a társadalomból való kitaszítottság, a magány és a társadalmi rendszer lehetetlensége, amit értékelni kellene benne. Mert ez benne van, és nem a konkrét történetre kellene fókuszálni, hanem, amit elmesél vele. Azt nagyon át is lehet érezni, mert a mi világunk is ilyen bürokratikus, amikor próbálja beérni magát, a a bíróságot, de a szabályok ismeretlenek és lehetetlenek, nem is ismerheti őket K. De ezt hiába tudom, és egy szinten tudom értékelni, attól még nagyon nem szerettem olvasni a történetet.

Pedig mág csak túlírva sincs. Kafka nem anekdotázik, egészen lényegre törő. Csak éppen vigasztalan is, de minden. A stílusa, a története, a szereplője. Nem esett jól olvasni, és jelenleg ez, amit leginkább érzek belőle.