Fülszöveg: 

Mi ​történik egy fiatal parasztlegénnyel, ha megtudja, hogy az egész világ sorsa az ő vállára nehezedik? Mi történik vele, ha kiderül, múltját sűrű homály övezi, jövőjére pedig félelmetes árnyék borul? Rand al'Thor felhőtlen ifjúkora drámai véget ért, és a fiú kavargó, életveszélyes küzdelmek, politikai cselszövések között találja magát. Miután rádöbbent arra, hogy valóban ő a legendás hős, az Újjászületett Sárkány, elindul, hogy felkészüljön a végső, nagy leszámolásra. Útja során országokat borít lángba, és nemzeteket taszít káoszba. Csodák és félelmetes jelenségek kísérik, bármerre is jár. Egyre több ember tudja meg, hogy él a Sárkány, hogy Rand al'Thor az, aki valóra váltja a Próféciákat. Bárhová is megy, mindenütt ellenségek lesnek rá.

Tear bevehetetlen erődje fölött az Újjászületett Sárkány zászlaját lengeti a szél. Az ifjú hős azonban nem maradhat itt, meg kell ismernie múltját, ezért elindul vér szerinti ősei földjére, az Aiel-pusztába. Miközben a pokoli börtönükből kiszabadult, szinte félisteni hatalmú Kitaszítottak vadásznak rá, Rand eljut a legendák tiltott városához, és valamennyi ősi törvényt és szabály felrúgva, elindul a misztikus Rhuideant övező felhőfal irányába.

A Sárkány közelében mindenkinek felborul az élete. Barátait és harcostársait szörnyű, véres látomások kísértik, s mind gyakrabban kerülnek életveszélybe. Dönteniük kell, kitartanak-e Rand mellett, vagy inkább elmenekülnek, mielőtt megőrül a férfi, aki képes arra, hogy fókuszálja az Egyetlen Hatalmat.

A Fehér Torony ügynökei, Nynaeve és Elayne elindulnak Tanchicóba, a bűnök városába, hogy szembeszálljanak a Sötét Urat szolgáló aes sedai-ok újabb cselszövésével. Útközben megpróbálnak fényt deríteni a Tengeri Nép féltve őrzött titkára. Nem sejtik, hogy célba érve új, félelmetes ellenfelek várnak rájuk.

Szülőföldjén halálos csapda vár Randre. Az Újjászületett Sárkány helyett azonban Perrin, a kovácslegény vállalja magára a hazatérés kockázatát. Maroknyi csapatával elindul, hogy szembeszálljon a hazáját pusztító fehérköpenyekkel.

Miközben Rand arra készül, hogy bebizonyítsa a vad és szilaj aiel harcosoknak, hogy ő Az, Aki a Napkeltével Érkezik, drámai események történnek a Fehér Toronyban. A világ a feje tetejére állt, mindenütt hódít az Árnyék.

Szerintem: 

Jó hír: ez most kicsit visszahozta nekem a sorozatot. Még mindig szenvedek egyes

elemeivel, de ebben a kötetben most találtam több mindent, ami tudott tetszeni.
Nézzük szendvics-módszerrel? Vagyis, egy rosszat, egy jót.

A legrosszabb, hogy még mindig minimálisat halad a cselekmény. Ki van jelölve az út, hova kell eljutni. A nagy csatába, amikor Rand eldönti, hogy a fény vagy a sötétség nyer. De még mindig olyan tyúklépésekkel haladunk oda, hogy abba elfáradok. Ezen a vonalon most annyira jutottunk, hogy Rand megtalált a születése jogán a népét, és szerzett a kötet végén egy tanárt magának. Különben meg azon vitatkoznak vagy gyötrődnek a szereplők, hogy ki merre felé akarja befolyásolni a fiút.

Viszont, vannak benne kifejezetten jól sikerült jelenetek és cselekményszálak. Rand ugyan alig haladt, de Perrin kap egy saját kalandot, és az tényleg meg van írva minden elemmel. Van egy célja, egy terület, amit meg akar védeni. Lemegy, harcol, szerelmet és társat talál, szembenéz a félelmeivel. De tetszett az is, ahogy Rand megszerezte magának a leendő mágiatanárát.

Még mindig túlírt a kötet. Miközben fejben értékelem, milyen kitalált és jól megírt ez a világ, kb. azt érzem, hogy el is veszett benne az író. Mindennek történelme van, sok történet kapcsolódik hozzá, és egyre újabb helyszíneket, embereket és történeteket ismerünk meg. Hosszas leírások, nagy kitérők és ebből fakadó monumentális oldalszám. Ráérős, túlzottan is.

Végre kezdenek megjönni a női szereplők is, akiket elkezdhetek kedvelni. A lányörökös, Nynaeve, Perrin választottja. Ők jobban tudják, hol a helyük és mire képesek. Mert az bosszantó, talán Mat volt, aki egyszer Moiraine fejére is olvassa, hogy úgy tesz, mintha mindent tudna, de semmi információt nem ad át. Nem lenne jobb, ha el is mondana dolgokat, nem csak utólag magyarázkodna? Mélyen igazat adtam neki. De a legbosszantóbb, még mindig utálatos alak számomra Egwene. Volt az a rész, amikor képes volt azzal bemasírozni Rand termeibe, hogy a fiú mutassa csak meg neki az erejét, majd ő segít neki és baja sem lehet, mert van olyan erős, mint Rand. Aztán köpni-nyelni nem tudott, amikor szembesülhetett azzal, hogy ő nincs sehol a fiúhoz képest. Már sokadik rész óta fel nem fogom, hogy miből fakad Egwene azon meggyőződése, hogy ő olyan erős, különleges, meg mindentudó. Főleg az utolsó zavar. Mert azt elmondták neki, hogy nagy erejű aes sedai lesz belőle, megvan a képessége. De még szinte nem tanult semmit, nem több egy parasztlánykánál, aki nem is tudom, minek képzeli magát. Rand, aki az Újjászületett Sárkány, viaskodik azzal, hogy mit kellene tennie, hogyan vezessen embereket, amikor csak egy parasztfiú vidékről. Most különben megismeri a szülei történetét, és születése jogán nem az. Az apja az utóbbi évek legnagyszerűbb törzsfője, mondhatni királya volt, az anyja meg harcosnő. Egwene-nek nincs ilyen gondja, ő már most azt képzeli, hogy mindent mindenkinél jobban tud. De milyen alapon? Az álomjárásban tűnik csak tényleg kiemelkedőnek.

Elkalandoztam, de Jordannek sikerült egy elméletben pozitív szereplőt alkotnia, akit már most sokkal jobban rühellek, mint a hősökkel szembenálló lényeket.

De, hogy egy jó megállapítással zárjam, most felkeltette az érdeklődésem, hogyan halad majd tovább a cselekmény. Ha Rand nem is indul még háborúba – és gyanítom, még egy darabig nem is fog –, az érdekel, hogy mire lehet képes, és hogyan lehet tanítani varázsolni.