Fülszöveg: 

Rand leghűségesebb szövetségeseit a tulajdon otthonukban támadják meg a Sötétség emberei. Minden jel arra utal, hogy az Árnyék tudja, hogy mit bízott rájuk az Újjászületett Sárkány – és bármi áron meg akarja szerezni tőlük. Mat megmenekült Ebou Darból, de még mindig seanchan felségterületen bujkál három szökött aes sedai-al – és a Seanchan Birodalom elrabolt örökösnőjével, a Kilenc Hold Leányával, aki a jóslatok szerint egy nap a felesége lesz.

Perrin beéri a feleségét fogva tartó shaidókat, de nem tudja, milyen csellel mentse ki Faile-t a fogságból. Ha ez nem lenne elég, meg kell akadályoznia azt is, hogy Masema, az Újjászületett Sárkány őrült Prófétája megölesse a kíséretében lévő Berelain Paendrag úrnőt, vagy szövetségre lépjen az Újjászületett Sárkány legelszántabb ellenségeivel, a seanchanokkal.

Szerintem: 

Ennek most mégis mi értelme volt? Néha olyan egy-egy kötet a sorozatban, hogy csak azt nem értem, miért nem lehetett ezt a közel 1000 oldalt

benyomni max 2-3 fejezetbe egy könyvön belül.

Mert mit is kaptam Az alkony keresztútján történetében? Párhuzamos történéseket. A kötet nagyja azt ecseteli, hogy amíg Rand és Nynaeve megtisztította a forrás férfi felé, a többi szereplővel mi történt. Csak éppen, azok az események se nagyon haladtak, hanem előkészítések, hogy minek kell majd történnie.

Vagyis: Perrin nagyban dolgozik a felesége kiszabadításán, aki közben egy más társadalomra lát rá. De igazán nem indítják be az eseményeket, ahogy a többiek sem.
Mat szökésben van, és a társulat rejtegeti a körükben a leendő feleségét is. Mat meg küszködik, hogy nem az esete a lány, de mégiscsak meg kellene ismernie és a végére járnia, hogy lesz-e belőlük egy pár. Eddig Jordan nem remekelt szerelmi szálakban és most sem éppen ez az erőssége. Már a jeget megtörték, de nagyon meg leszek lepve, ha ebből a 'már nem akarom leharapni a fejed, de azért még gyanús vagy nekem ' helyzetből a következő kötet végére eljutnak a frigyig.
Egwene pedig ostromol, de ott is inkább elveken nyüglődnek és terveznek, minthogy valóban leszámoljon egymással az aes sedai kétféle vezetése – most a Feketéket nem számoltam, az egy következő csatának tűnik. De arra mégis, mikor lesz idő?

A könyvet megtölti, de annyira nem éreztem egyik oldalon sem, hogy haladna a megoldás felé. Majd a következő részben. A közös elem az, hogy mindenki érzi, hogy Rand valami nagyot csinál és így majd felmerül, nem-e kellene nekik is segíteni. De mindenki szépen kilyukad oda, hogy intézik a maguk ügyeit, ahogy Rand is a sajátját.

Iszonyatosan anekdotás, még mindig rengeteg a kitérő. Még mindig hoz be új szereplőket, helyszíneket, konfliktusokat. Kezdem azt hinni, ha Jordan még pár évet él, akkor ennek a sorozatnak soha nem is lett volna vége. Mindig kitalált volna egy mellékszálat, amit ragozhat, mielőtt a szereplők felvonulnak a végső csatára.

Kidolgozott, munka van benne és nagyon nagy mesélő kedv. De a szereplők már nem fejlődnek, csak vonszolják maguk a nagy csata felé, ami soha nem akar eljönni. Nagyon várom már a Sanderson megpörgette részeket, mert Jordan elveszett ebben a világban, én meg nem vagyok hajlandó vele merülni.