Fülszöveg: 

Kedves Naplóm! Bess, George és én tényleg Alaszkában vagyunk! Bármerre nézünk, hatalmas hegyeket és szikrázó, mélykék vizeket látunk. A Sarkvidéki Csillag luxushajó első útján veszünk részt, és régi barátomnak, Becca Wrightnak, a hajóigazgató asszisztensének szüksége van a segítségünkre. Már indulás előtt fenyegető e-maileket kapott, majd felbukkant egy véres holttest az úszómedencében. És amikor a gyanús esetek száma csak nőtt, már sejtettük, hogy a Sarkvidéki Csillag talán tényleg el van átkozva! Annyi utas van a fedélzeten, hogy nem is tudom, hol kezdjem. De jobb, ha sietek; ha nem cselekszem gyorsan, lehet, hogy ez lesz mindannyiunk utolsó – és végzetes – útja!

Szerintem: 

Nancy Drew – van filmen, sorozatban, és egy újabb regénysorozatban nyomozgatni is kezd most. Az első kötet alapján

nem nekem való – túl könnyed és ifjúsági jellegű annak ellenére, hogy fiatal felnőttek a főszereplői.

Talán az a legfontosabb, hogy nekem sok vonás benne nagyon gyerekes. A Scooby-Doo ötlött fel nem egyszer lelki szemeim előtt, csak ebben nincs állat meg az a fajta humor. De Nancynek is simán lehetne mondani, hogy: Sikerült volna, ha nem vagy te kotnyeles kölyök!

Nem hihető, hogy komoly fenyegetések ellen egy civilt és így vonnak be. Pláne, hogy Nancy munkamódszere se tiszta. Megfigyel, beszélget, de mintha maga nem tudna következtetéseket levonni. Neki alap, hogy mindent át kell beszélnie a barátnőivel, vagyis trióban nyomul Bess-szel és George-dzsal. Aki a neve ellenére lány, megjegyzem. Az agyamra is ment, ahogy egy-egy jelenetben azért gyötrődik, mert a többiek mással foglalkoznak, és nem tud velük beszélni.
Valahol értem, mi a funkciója az olvasó felé: így magyarázhat a szerző az olvasójának. A történetben ugyan Nancy a barátainak mesél és kombinál, de a cél az, hogy ezt Keene így az olvasóknak is közkinccsé tegye.

Némi bajom volt azzal is, hogy milyen gyerekes az ügy és a megoldása is. Ahogy már írtam: Scooby-Doo. Ketten épülnek be a hajó utasai közé, hogy kis balesetekkel a hajóút és a cég rossz hírét keltsék. Ezért vannak olyan olcsó bűntények, mint egy próbababa vízbe hajítása és pánik keltése, mintha halott lenne ott. Vagy egy pók szabadon engedése az étkezőben. Bűnügy, de más környezetben simán csínynek nevezném.

Kevésbé krimi, mint ami nekem jól esne. Nancy eleve nem igazi nyomozó, és nincs is az a krimi hangulat, amit a komoly szerzők hoznak. Ez annyira könnyed, szinte gyerekes, hogy egyszerűen nem esett jól. Pedig ilyen téren nem rossz – szórakoztató, jó a tempója és a párbeszédek se lettek erőltetettek. Csak sajnos nekem végig az pörgött a fejemben, hogy érthetetlen Nancy alkalmazása és annyira piti minden bűneset.

Ebből jön, hogy a szereplőkért se voltam oda. Típusok és semmi egyedi jellemző. Nancy az egyik legüresebb mind közül, róla csak annyit tudtam meg, hogy kötődik a két barátnőjéhez és a rejtélyek a hobbija.

Ragozhatom még, de mindig kilyukadok ugyanoda. Túl könnyed, túl komolytalan – krimihez képest, még ha könnyed is, túl egyszerű.