Fülszöveg: 

A ​jó és a rossz örök harca, tiszta, makulátlan fehér és velejükig gonosz fekete figurák, hősök és antihősök, emberi sorsokat befolyásoló egyszerű döntések és szörnyű, vagy örömteli következményeik elevenednek meg ezekben a mesékben. Mindegyik egy-egy példabeszéd hűségről, engedelmességről, kötelességtudatról, jóságról és gonoszságról, legyőzhetetlen vágyakról, amik az embereket kormányozzák. Olyan alapvető emberi motivációk, amiket gyermekkorban tanulunk meg kezelni, és uralkodni fölöttük. Ám ezeket a bölcs tanításokat sokszoros mese- és fantáziarétegbe, lepelbe, kincsekbe és pompázatos történetekbe csomagolta az írónő, melyek még bennünket, felnőtteket is magukkal ragadnak és felhőtlenül élvezzük, ahogy a mese és szövete beszippant, magával ragad és elvarázsol. És ez, a mesélés Comtesse de Ségur titkos eszköze, győzedelmes fegyvere a lélek fölött: varázslatos történetei olyannyira egyediek, hogy azokat ma a legjobb fantasy-irodalom fősodrába sorolnánk. Ám akkor, amikor ő ezeket írta, ezek még „csak” tündérmesék voltak. Olyan tündérmesék, amik akár a nép ajkán is születhettek volna ezer meg ezer évvel ezelőtt.

Szerintem: 

A címet nem mondanám éppen

találónak. Műmesék, egy orosz születésű francia grófné írta őket a 19. század hajnalán, már idős korában. Annyira nem régiek, és a francia is megkérdőjelezhető. De kicsit szőrszálat hasogatok, tudom, nem ez a lényeg.

Sokkal inkább az, hogy ez a mesekönyv 5 mesét tartalmaz. Mindegyik több részre van tagolva, mintha csak arra lenne szánva, hogy részmesénként olvassa fel az ember esténként a gyerekének. Különben a kiadás is olyan, hogy akár gyermek is olvassa. Levegős, bár nem túl nagy betűkkel van nyomva. Szerintem belefér a kényelmesen olvasható kategóriába 9-10 évesen.

Az 5 mesében nagyon észrevenni, hogy milyen műveltsége volt a grófnénak. Megvannak azok a mesék/mítoszok, amelyek megihlették. Így annyira sajátnak sem tudom nevezni, inkább kicsit az ismert történetek újramesélése, amit rámondanék.
Amor és Psyché történetének elemei, a Hamupipőke, Pandóra, Hófehérke is felemlegethető lenne. A közös elem általában egy tündér keresztanya vagy segítő, ami indokolttá teszi a címbeli tündérmeséket – egyedüli szóval benne, amivel teljesen egyet tudok érteni. Ezek tündérmesék.

Ennek megfelelően jó – rossz szereplőkkel dolgozik. A hercegek jóképűek és nemesek, a királylányok szépek és kedvesek. A gonosz meg nagyon irigy és féltékeny. Mindre jellemző, hogy beszélő nevei vannak a szereplőknek. Van itt Szöszi hercegnőtől kezdve Csodálatos hercegig mindenki. A hősöknek veszélyeket kell túlélni, kalandjaik vannak, hogy aztán a végére mindenkit ott hagyjuk el, ahova érdemei juttatták.

Az talán egy fokkal érdekesebb, hogy milyen ezekben a történetekben egy igazi nemes hölgy, egy hibátlan hercegnő. Mert ezzel tükrözhető, hogy a francia grófné az 1800-as években milyennek látta az ideális nemes leányt: szép, több nyelven beszél, zenél és fest. Ennyi. Kiemelném, hogy nem egy történetben jellemhiba, ha egy lány kíváncsi, kérdez és meg akar tudni dolgokat. Erény az engedelmesség, még akkor is, ha a hercegnő kénytelen egy rosszat akaró szülő parancsának engedni – mert meglesz érte a jutalma. A tündér, a sors, mindig megsegíti, ha engedelmes és szerény volt.
Ezzel mai fejjel annyira nem tudok egyetérteni, de olyan szempontból érdekesnek találtam, hogy mire következtethetünk ebből a korszakra nézve.

Kellemes, mesélős, barátságos történetek ezek. Mesék, jó értelemben. Ha kedvenceket kellene választani, akkor a klasszikusok újraértelmezése után nyúlnék. Rózsika meséje, amelyben a Hamupipőke alapjai vannak annyi eltéréssel, hogy itt a lány nem szegény, királyi hercegnő, csak éppen a nővérei és szülei kínozzák, gyűlölik, elrejtenék. A másik Szöszi – bár a nevét borzalmasnak találtam –, aki Hófehérke történetével indul, de aztán Amor és Psyché szerelem és próbatétel lesz belőle.

Még, egy utolsó gondolat, mivel mesekönyv. A borítóképe a szarvassal szép lett. A kötetben is van kevés, általában történetenként 1-1 egész oldalas rajz. Elsőre még aranyosak és tetszenek is, másodszorra bajban vagyok az arcokkal. Közel rondák. Hát, nem azoknak a gyönyörű hercegeknek és hercegnőknek néznek ki, akiknek a szöveg elmeséli őket…