Fülszöveg:

Egy közeli, alternatív jövőben a szuperhősök mindenütt jelen vannak, ám a viselkedésük egyre kevésbé hősies. Az Igazság Ligájának tagjai hosszú évtizedek után visszavonultak a nyilvánosságtól, helyükre pedig a bűnüldözők új generációja lépett, akiknek agresszivitása korántsem lelkesíti, hanem egyre inkább megrémiszti az emberiséget. De amikor a bolygó jövője kerül veszélybe, Superman, a Csodanő és Batman kénytelenek visszatérni, hogy még egyszer, utoljára kiálljanak az igazságért és az igazságosságért…

Szerintem: 

Az olyan történetekből, hogy milyen veszélyei lehetnek, ha

a világ csak a szuperhősökre támaszkodik, és mit lehet ellenük lépni, nekem a Watchman ugrik be. Tudjátok, ki őrzi az őrzőket? Ha meg olyan történetet keresek, hogy milyen könnyen lesz a szuperhumánokból önjelölt isten, ott van Sanderson ezt boncolgató trilógiája. A korlátlan hatalomnál mi korrumpálna jobban?

A te országod hasonló témát visz, és nehezemre esik nem a fentiekkel hasonlítgatni. Nem olyan nagy történet, és nem olyan csattanós, mint a Watchman. Képregény, így nem lehet annyira kidolgozott, mint egy regénytrilógia. De van egy üzenete, egy témája, amiket meg is fog és átad.
Még szimpatikus is, amire kilyukadnak. Kellenek-e a világnak a szuperhősök, vagy jobb lenne nélkülük? Tudjuk, hogy tette ez a kérdés méltatlanná Thort. Waid más választ tud adni – ebben a sztoriban olyan kompromisszum születik, ami mindkét félnek megfelel és happy end. Kellenek, de nem istenként, az emberekkel együtt dolgozva. Vagyis, megvan benne az emberekbe vetett hit, és ezt a hősök is megkapják. Ha még egy képregényt ide akarok rángatni, akkor tulajdonképpen egy olyan jövő építésébe kezdenek, ami X professzor álma is lehetne.

De a konfliktusrendszerében ott van egy nagyon képregényes kérdés is. Az önbíráskodás meddig mehet el? Tartható-e az elv, hogy a hősök nem ölnek? Azt sem, aki nagyon megérdemelné? Ez feszítette szét a világuk kereteit, ezért ment el a történet szerint pár évtizede Superman, és vele visszavonult az Igazság Ligája is. Érdekes is, hogy egyes képregények erre milyen választ adnak. A Meghasonlás ugyanezt nagyon másként mesélte, és más volt a tanulság. Ez ilyen szempontból pozitívabb, és jobban bízik az emberiségben.

Tetszett benne, ahogy a hősök egy idősebb verzióját látjuk, és hogy miképpen reagáltak a világuk összeomlására. Ki maradt harcos, ki fordult ki magából, ki az, aki látszólag oldalt váltott? Akár lehangolónak is lehetne találni, hogy egyesek az öregséggel hogyan változtak meg fizikailag, de jól elkapták az alakokat benne. Bruce a testgéppel. Superman őszülő halántéka – bár pont ő az, akinek a kapcsán kérdőjeles az öregedés. Neki nem regenerálódnak a sejtjei a napfénnyel? De ennél fontosabb, hogy milyen döntéseket hoztak. A kedvencem különben Bruce, aki újfent bizonyíthatja, hogy ő a legokosabb az Igazság Ligájában. Ő az, aki a megváltozott világban kitűzte a célt, és haladt is a megvalósulás felé.

Van a történetben moralizálás, akciók és érzelmek is. Már ebben itt van a Superman – Diana kapcsolat, ami különben sokkal inkább elképzelhető, mint a Superman – Lane volt korábban. Nekik egyszerűen több a hasonló vonásuk, hátterük, passzolnak. Plusz, a kedvenc mosolygós részem is ők hozzák, amikor Bruce-t felkérik születendő gyerekük keresztapjának, aki meg is jegyzi nekik, hogy ezzel hozzáférést kínálnak neki a világ legnagyobb hatalmú gyermeke felett. A Bruce – Clark összeborulásnak is megvolt a maga megható súlya.

Jó a keret, a megfigyelővel és a világ sorsának eldöntésével. Itt tényleg értelmes a narráció, és működnek az olyan kikacsintások is, amikor valaki felfedezi őket a tömegben. Superman, Batman is kap egy-egy ilyen pillanatot.

De, hogy valamit kiemeljek, ami azért végig bántotta a szemem. Az alakok. Drabálisak, amitől olyan gumiszerűek is. Vannak kifejező arcvonások, követhetők az akció jelenetek, de a legtöbb alak maga nem nyerte el a tetszésem. Az egyik negatív csúcs különben Wonder Women ruhája. Tényleg csak egy lelógatott kendőszerűség a szoknyája? mondjuk, az legalább takart valamit, sokan a fürdőruhát idéző minidresszben vonultak.

Összességében nekem tetszett ez a sztori és a megoldása is. Azért még nem vagyok teljesen cinikus, hogy örültem volna egy világvégének.

Idézet: 

Diana: Akkor megegyeztünk?
Bruce: Ugye tisztában vagy vele, hogy most biztosítottál nekem befolyást a világ legnagyobb hatalmú gyermeke fölött?
Kal: Gyanús is volt, hogy ilyen gyorsan belementél.
Diana: Biztos ki tudunk dolgozni valamiféle osztott felügyeletet. Nem árthat, ha a baba nem velünk, a világtól elzárkózva tölti minden idejét. Elvégre nem akarhatjuk, hogy fanatikusok elszigetelt társaságában nőjön fel.
Bruce: Tuché. A nevén gondolkodtatok már? A Bruce-nak jó a csengése… […] Superman, Wonder Woman… és Batman gyermeke. Gondoljatok bele, miféle fiú…
Diana: … lány…
Bruce: … lesz belőle.
Kal: Az igazság, az igazságosság… és egy új amerikai hagyomány élharcosa. Alig várom, hogy a saját szememmel lássam. Menjünk haza és álmodjunk a jövőről.