Fülszöveg: 

Ha Párizs, akkor szerelem. Ez evidens. De vajon akkor is, ha a nő magyar és a férfi francia?
Julien Morelle, párizsi irodalomprofesszor és dr. Varga Júlia, orvos egy francia kávézó teraszán pillantják meg egymást először – így indul a történetük, ami lehetne egy szokványos love story is, ám nem az… A férfi titkai évekkel, évszázadokkal ezelőtti eseményekig nyúlnak vissza, felvillannak az ír burgonyavész, az amerikai polgárháború és a varsói gettó jelenetei is. De vajon mi köze ehhez a XXI. századi irodalmárnak?

Julien cseppet sem szokványos és nyitott gondolkodást igénylő múltja nem riasztja-e el Júliát, a földhözragadt gyermekgyógyászt? Vajon van esélyük ebben az életben együtt a boldogságra? Vajon a szerelem minden esetben elegendő?

Szerintem: 

Talán kissé negatív érzelmekkel álltam hozzá

a témához. Lélekvándorlás, mindig egymásra találó szerelmesek? Olvastam már ilyet, és általában fájni szokott a vége. Az egyik fél korai és értelmetlen halálát nekem nem vigasztalja meg, hogy egy másik életben majd újra egymásra találnak. Az írónő igazából nem nyom a végére papírzsebkendőt a kezünkbe, pozitívabb a hangulata, de majdnem.

A történet alapvetően napjainkban játszódik, amikor az orvos Júlia és az irodalomprofesszor Julian egymásra találnak. A férfi emlékszik az előző életeire, benne Júlia alakjaira, és a kutatási területe is ide köthető. A nőnek ugyan vannak fura álmai, de neki ebben nincs hite. Sokáig ez nem is téma közöttük, szerelmi történet, amiben a távkapcsolat és Júlia visszatérő exe jelenthetnek gátakat. Ha kiveszem a lélekvándorlást, akkor is megállna a lábán, modern és mai szerelmi történetként. A felépítése, a cselekménye is megfelel a követelményeknek.

De benne van a lélekvándorlás. Beékelt fejezetekből derül ki, hogy mi történt a korábbi életekben. Sajnos, ezek nem tudtak lekötni. Inkább letörtek – sikerült mindből azt kiéreznem, hogy miképpen siklanak ki az életek, gyűlik a fájdalom. A kötet annyira a jó dologra koncentrál benne – ahogy megtalálnak a régi dolgok és az emberek is. Nekem nem ment. De ez az én agybajom. Most olyan hangulatom volt, hogy a veszteségek jobban fájtak annál, mint amit a lélekvándorlás nyújtani tud.

Júlia és Julian a kiemelt szereplők, tulajdonképpen itt minden köröttük forog. Sok a közös jelenetük, az életük egyéb szereplői legfeljebb végszavazó statiszták tudnak lenni. Romantikus regényes is, ahogy nehezemre esik rosszat találni bennük. Románcok tipikus hősei, akiknek az erényeit tudnám hosszan és ismerősen sorolni. Legyen az külső, intelligencia vagy éppen az, ahogy szeretni tudnak. Júlia még azt is megugorja, hogy el tudjon fogadni egy világnézetétől nagyon eltérő hitet. Ilyen szempontból a szerelem győz – bár az élet nevet a végén, és küldi vissza a startra a szereplők bábuját.

Össze van rakva, gondosan szerkesztett, mikor melyik életbe járunk, és a tárgyak miképpen kötik majd össze az életeket és az embereket. Kellemes, érzelmes, csajos. Még Julian részei is, aki ilyen szempontból elég nőies. Az ő érzelmi élete is olyan színes és olyannyira feltárt, mint ahogy Júlia meg lett írva.

Még emésztem kicsit. A történet, a vége, a lélekvándorlás nem az én világom, és idegenkedem is kissé tőle, pedig ezzel lesz ez a sztori több, mint egy átlag románc.

Idézet: 

Az embernek sokszor el kell tévednie,hogy tudja,melyik lett volna a helyes út és visszataláljon.