Fülszöveg:
Ebben a klasszikus történetben az X-men ősellensége, az aszteroidán emelt fellegvárában ármánykodó Magneto, a Mágnesesség Mestere új szövetségesek után kutat. Miután az embergyűlölő Akolitusokkal új seregre tesz szert, fondorlattal az egyik X-men-csapatot a másik ellen fordítja, ám közben két nagyhatalom – az Egyesült Államok és Oroszország – is összefog ellene.
Ezalatt a Földön a Kéz feltámasztja a hidegháború egyik kísértetét, Vörös Omegát, aki olthatatlan bosszúszomjat érez Rozsomák és annak esküdt ellensége, Kardfogú iránt. Bár az X-ek legyőzése sem kihívás számára, Omega egy még nagyobb hatalmat rejtő titok után sóvárog, amelynek egyedül Rozsomák van a birtokában, és semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze azt Logan adamantiumkoponyájából…
Szerintem:
Túl sok mindent nem fogok tudni írni róla. Ez most
kevésbé fogott meg, szinte azt mondanám, közömbös volt a számomra.
Az alap a filmekből ismerős: Magneto élne békében és magában, de az emberiség nem hagyja. Mivel erős, fenyegetésnek érzik, és megelőző csapást mérnének. Magneto meg visszavág, az X-ek pedig összefognak ellene.
Vagyis, ebben a történetben is ott van, hogy az ember nem tanul a hibáiból. Hogy önző indokok vezérlik, és vérszomjas. Mert lehet azt nézni, mit tesz Magneto, de az emberek voltak, akik nem hagytak békét neki. Megint szembenáll Charles és Eric világképe: az egyik hisz az emberekben és a békében, a másik Auschwitzban tanulta meg, mit tesznek azokkal, akik mások.
Végső soron ez minden X-Men alapkonfliktusa, nem igaz? Az emberiségnek van-e még remény? Megtanulják elfogadni, aki más, vagy a rasszizmus és a mások üldözése mindi is az alaptermészete része marad? Itt is ez van megírva, ha jó sok akciót és mutánsok közti harcot rá is pakoltak.
Claremont különben reménnyel zár. Magneto megadja Charlesnek az esélyt a jövőre, amiben hinni akar. Akkor is, ha ő maga képtelen is hinni benne. Ezért kell meghalnia és feláldoznia is magát.
A konkrét cselekmény nem kötött le. Az akciófilmekért se vagyok oda, képregényben még kevésbé tudom díjazni, ahogy a különféle hősök egymást verik. Most szórakozásból nyitogattam a kötetet, és 8-ból hétszer olyan lapnál nyílt ki, ahol valaki harcol. Vagy robban valami. Még, ha egy adott szereplőt bírnék is, akkor se fog meg 200 oldal nagyjában, hogy harcol ököllel vagy a képességével.
Ami nekem eladja, amit az X-ekben mindig is legjobban szerettem, az a Magneto – Professzor közti dinamika. Az egykori barátok, akik ellenségek lettek. Magneto karaktere, aki mintapéldája az antihősnek. Meg lehet érteni, miért erre az útra lépett. Igazság van az ő véleményében – az X-ek nézeteit alapvetően naivnak tartom. Én sem hiszem, hogy az átlag ember elfogadná az együttélést valakivel, aki genetikailag több nála. Ugyanakkor túl szélsőséges a reakciója – azzal sem teremthető meg a jövő, ha gyilkolnak és agresszorként lépnek fel.
Jó 30 éves sorozat, és ez sajnos a grafikán látszik. Annyira szexista, hogy nem szerettem nézni sem a rajzokat. Feszülős, semmit sem rejtő ruhák, a nők pedig kb. fürdőruhákban mennek csatába is. Van olyan nő, akin fűző meg tanga van. Nem is mondok semmit. Beszélnek a képek magukért is.
Ha nem Magneto lenne a kedvenc alakom ebből a világból, még ennyi tartalmat sem találnék benne. Lehet klasszikus képregény, én nem jövök ki vele.
