Fülszöveg: 

Amikor a barátokból ellenségek lesznek, határtalan pusztítást tudnak okozni.

Oliver Marks tízéves börtönbüntetése végéhez ér, és a szabadulása napján az az ember fogadja, aki lecsukta őt. Colborne nyomozó visszavonul, de előtte tudni akarja, mi történt valójában egy évtizeddel korábban.

Oliver egyike annak a hét színinövendéknek, akik Shakespeare-t tanulmányozzák egy elit művészeti főiskolán. Ők heten ugyanazt a szerepet játsszák a színpadon és az életben: hős, gonosz, zsarnok, csábító, szende, statiszta.

Viszont amikor a szereposztás megváltozik, és a mellékszereplő sztárságra tör, a színjáték veszélyesen átszivárog a valóságba, és egyiküket holtan találják.

A többiek életük legnagyobb alakítása előtt állnak: meggyőzni a rendőrséget és magukat, hogy ártatlanok.

Szerintem: 

Nem egy izgalmas thriller. Inkább

nagyon kényelmes, és a társas viszonyokra koncentráló. Sokkal fontosabbak benne a szereplők közti érzések, mint a bűnügy. Mennyire is bűnügyi ez a sztori? Nem érzem annak.

Annak ellenére, hogy a keret szerint 10 év börtön után szabaduló Oliver meséli el, hogyan jutott erre a pontra. A nyomozó, aki annak idején lecsukta, tudni akarja az igazat, és Oliver a szabadulása után elmeséli, ha cserébe a nyomozó nem tesz semmit. Nem megy bíróságra, nem mond el semmit, megtartja magának. Beleegyezik, így mi is mehetünk velük a múltba.
Egy színi akadémiára, ahol egy baráti körben mindenkinek megvolt a kiosztott szerepe. A helyes meleg, a nagy tehetség, a végzet asszonya, a szolid lány, a megbízható fiú, a vezéregyéniség. Közülük hal meg egy, és az derül ki, miért és hogyan, miképpen hatott ez a csapatra és milyen titkokat őriztek egymásnak.

Sokkal inkább szólt arról, ki kit szeret és kinek falaz, mint magáról az esetről. Ezt mutatja az is, hogy nagyon hosszú a felvezetés. Szinte a regény harmada lemegy, mire kiderül, ki halt meg. Az még tovább marad titok, miért ül Oliver. Sőt, olyan szinten nem a bűnügy a lényeg, hogy a haláleset után sokáig nem is történik semmi, csak a diákok iskolai mindennapjait követjük. Feszültség van benne, de az nem a halálból jött.

Sok minden feldobhatná – akár a keret a rejtéllyel, de mégsem így történt. Ahhoz túl lassú az egésznek a folyása és kevés a bűntény. Annyira, hogy a végére az a meggyőződésem volt, hogy el kellett volna mondani már mindent 10 éve, önvédelem miatt nem is lett volna letöltendő. Maximum az igazságszolgáltatás akadályoztatásáért kaphattak volna felfüggesztetett. De persze, akkor miről szólt volna a regény?

Még így is tetszhetett volna, mert hangulata van a könyvnek. Azt remekül leképezi, hogy az a bizonyos este és a következményei kire milyen hatással lesz. Csak éppen a történet kezd átmenni majd olcsó románcba, amit rosszul viseltem. Egy ponton már csak arról szól, ki kivel kavar, és erre ki féltékeny.
Nagyon fura, ahogy a srácok szexualitását kezeli. Egy bevallottan meleg van közöttük, Richard a nagybetűs alfahím, a többiek is a lányokhoz vonzódnak. Aztán kezdenek dőlni a bábuk – az egyik bevallja, hogy biszex. Majd Oliver, aki akkor már Meredith-szel jár, hirtelen rádöbben, hogy Oliverbe szerelmes. Aki titkon viszonozza is, miközben neki is van alkalmi barátnője. Akkor most a fiúk 4/5-e meleg vagy biszex? Nem túlzás ez? És a semmiből jönnek ezek a szerelmek. Oliver és James között annyira fura ez a kapocs, hogy elsőre el se hittem. Évekig szobatársak, semmi, aztán most meg szerelmesek? Amikor nem is vonzódtak korábban se egymáshoz, se más fiúkhoz? Nem az LMBTQ szállal van gond, hanem az aránytalansággal. Túl hamar, túl sok szereplő vált.

Tetszhetett volna a színész vonal, ahogy Oliver az egyetlen, aki bevallottan nem szerepet játszik. A többiek mind azonosultak azzal a karakterrel, akit a színpadon is leginkább játszanak. Jó téma, hogy mennyire őszinték, mikor hiszik el maguk is, amit csinálnak. Azonosulnak, magukévá teszik a szerepet, és kérdés is, hogy mikortól azok ők maguk, meddig még csak szerep?
Rengeteg benne a Shakespeare-szöveg is, ami szintén jó lehetett volna. Iszonyat munka lehetett benne, mert ehhez rengeteg darabot kellett nagyon ismerni. Shakespeare az összes szereplő nyelvének a része, simán kommunikálnak úgy, hogy idézeteket mondanak egymásnak, és olyankor nem csak a puszta szöveg számít, hanem a kontextus is, ahogy az eredetiben elhangzott. Mert az is ráutal a helyzetre, amiben ők mondják az idézetet. Csak éppen Rio ezzel is átesett a ló túloldalára. Borzalmasan sok az ilyen beidézés, és az már rontotta az élményt. Plusz, nem is nagyon hiszem el, hogy a srácok ennyi Shakespeare darabot ennyire tudnak fejből.

Ha már színház, a szöveg szerkezetében is visszaköszönnek a darabok. A felosztása, a tipikus szerkezeti elemek. Gyakran még a párbeszédek is olyan formában vannak nyomva, hogy színdarabra emlékeztessenek. Ebben is van ötlet, de valahogy mégsem az igazi.

A vége viszont nagyon ült. Nem is a bűneset megoldása, azt valahol lehetett már onnan sejteni, hogy Oliver rájön, hogy Jamesbe szerelmes. Ki mást akart volna ennyire védeni? Még az indoklás is tetszett. Ahhoz hasonlítja a tettét, hogy ez olyan, mintha a Rómeó és Júliában Benvolio előállna azzal, hogy nem Rómeó, hanem ő ölte meg Tybaltot. Azzal elkerülhető lett volna a tragédia. Viszont, ahogy Oliver kikerül, és megtudja, mi történt a többiekkel, ott van egy jókora pofon. Pedig van annak értelme, hogy James nem bírt együttélni a bűntudattal. Pontosan lehetett érezni már akkor, amikor Oliver feladta magát, hogy mindenkinek nehéz az igazság terhe, de Jamesnek túl sok. Ettől még Oliver döbbenete a megtudottakról igazi, fájó és jól lenyomja a regény hangulatát. Bennem fel is merült, hogy ezzel értelmetlenné válik az áldozata.

Technikailag sok mindent lehetett ebben a könyvben szeretni, de csak technikailag. A cselekmény, a megoldás, a szereplők, a vége, a szerelmi szálak nem tetszettek. Pedig tényleg iszonyat munka lehetett összerakni, de túl sok tekintetben éreztem túlzásnak.