Fülszöveg: 

Pearl és Vally Cole egy könyvesboltban él. Méghozzá a világ legnagyszerűbb, legkülönlegesebb, legvarázslatosabb könyvesboltjában, a Cole Könyvesházban, ahol minden nap új csodákat kínál: bűbájjal töltött cukorkák, beszélő papagájok, télikertté varázsolt dzsungel, saját zenekar, teázó, maguktól mozgó polclétrák és persze temérdek könyv…
Amikor Pearl és Vally megtudják, hogy édesapjuk egy ördögi csere miatt kockára teszi a Könyvesházat és a saját életét, a testvérek azonnal cselekszenek, s hamarosan veszélyes-varázslatos kalandok közepén találják magukat. A feladványok megoldásában nem csupán az eszüknek, de a szívüknek is a helyén kell lenniük, ám a játékban, ha nyernek, megmenthetik a Könyvesházat és az édesapjukat. Ha elbuknak, a Könyvesházzal és édesapjukkal együtt a velük kapcsolatos emlékeiket is elveszíthetik…

Szerintem: 

A történetet csak egy

aranyos gyerekkönyvnek gondoltam, annak is olvastam, hogy aztán a végére meglepődjem. Mert a család valóban élt, könyvesházuk is valóban volt – csak éppen Mellor mágiát adott a világhoz, és így valami mássá formálta a valóságot.

Maga a történet lineáris, egyszerű és a gyerekek számára is követhető. A gyászoló apa egy ünnepre vissza szeretné kapni a halott kislányát, ezért mágikus alkut köt. Két másik gyermekének, Vallynak és Pearlnek meg azért kell alkut kötnie, és halálos játékot játszania, hogy megmentsék a családjuk és a házukat. A történet ezt a játékot követi végig – 7 van, és közös elem, hogy mindben van rejtvény, amit a gyerekeknek meg kell fejteni. Mindben van egy csapda, ami akár halálos is lehetne.

Még felnőtt fejjel is jópofának találtam, csak van egy gyengesége pl. a Benedict Társasággal szemben. Olyanok a feladványok, hogy az olvasó nem tud a gyerekekkel együtt játszani. Kell a család és a házuk ismerete hozzá, és egy olyan mágikus közeg, amit mi legfeljebb elképzelhetünk. Filmen biztos jól mutatna, de én az ilyen típusú könyvekben szeretem a gyerekekkel együtt oldani a feladatokat. A Benedict Társasággal lehetett, a Cole gyerekekkel nem.

Megvan a varázsa annak, hogy az egész történet helyszíne a Könyvesház, és mégis sok-sok világot magába tud foglalni. Mert ez a hely olyan, mint egy mágikus pláza. Sok üzlet, sok helyiség van benne, és a mágia miatt ezek sokkal többek is, mint egy-egy szoba. Mellor jól megfogja, láttatja ezt a házat, miközben minimalizálja a leírásokat. Sok mindent hagy a képzeletünkre, csak támpontokat ad, milyen lehet egy-egy része a varázslatnak.

Ha már varázslat – a regény világában valamennyire mindenki képes rá. A Chrestomanci-krónikák világához tudnám hasonlítani. Csak vannak, akik sokkal többet tudnak teremteni, akiknek tényleg hatalmuk van. Edward Cole, a főszereplő gyerekek apja ilyen ember. A könyvesházban minden őt tükrözi – pl. a kis Ruby halála után egy bizonyos szobában soha nem állt el az eső, ahogy az apa könnyei is folytak belül. A gyerekei közül a lányai lettek fogékonyabban a varázsra, így a főszereplők közül Pearl. Ő, az apja és a nővérei teremtő mágiát használnak – szebb hellyé szeretnék tenni a világot. Az apjuknak a felesége a fejére is olvassa, hogy túl optimista elképzelése van a világról. Ők a jó oldal, akik segítenek másokon, kedvesek és jókedélyűek.

Az ellenfelük Edward egy régi ismerőse, aki szintén nagy erővel bír, de ő önző célokból használja, és egyáltalán nem a segítés, jószándék vezeti. Vannak részek, amelyekben mesél arról, az ő vezetése alatt milyen lenne a Könyvesház. Sötét hely lenne, és ahogy ő fogalmaz, vannak olyan emberek, akiket a félelem és félelmetes szórakoztat. Az ő világukat teremtené meg. Így a gyerekek nem csak az otthonuk, a családuk védik, de a pozitív értékek védelmezői is lesznek azzal, hogy szembeszállnak a bűvésszel és játék párbajra hívják.
Túl sok jellemet nem is ad a szereplőknek, megmarad ennél a jó – rossz felállásnál. Mi több, még a gonoszát sem átláthatatlanul sötétnek festi, nem ijesztő alakká lett írva. Inkább csak veszélyessé.

A játékosságán, a humorán és a fantáziával megtöltött üzleteken túl egy komolyabb téma is bele van rejtve. A halál és a gyász. Miközben a gyerekek kalandjait olvassuk, az egész alfája az volt, hogy a betegségben elhunyt kislányt gyászolják. Eltelhetett 3 év, de van olyan seb, ami teljesen nem gyógyul be, csak kevésbé fáj. De még akkor is vannak szabályok, amiket nem lehet megszegni – egy fantasy világban sem. Ilyen a holtak visszahozása – amiért az egész családnak szenvednie kell, ráadásul nem is tér igazén vissza Ruby.

Gyerekkönyv, érthetően és egyszerűen megfogalmazva. A fejezetek nem túl hosszúak, és elég sok a párbeszéd is, hogy pörgesse a történetet.

Bár olvasva se rossz, azért végig az járt a fejemben, hogy nekem mesefilmként vagy animálva jobban tetszene – úgy jobban el tudom képzelni a 7 játékot, amit meg kell nyernie a gyerekeknek.

Idézet: 

Minden elmúlik. Az értelme pedig az, hogy amíg tart, addig jól érezzük magunkat.