Fülszöveg: 

Emilyvel sok minden történt, amióta tizenöt évvel ezelőtt elvesztette két nagy szenvedélyét: a zenélést és szerelmét, Robot. Most pszichológus egy New York-i egyetemen, olyan válságba került diákoknak segít, mint amilyen annak idején ő maga volt. A férje, Ezra orvos, nagyon szereti Emilyt, szépen élnek. Boldogok. Remélik, hogy hamarosan gyerekük születik. De amikor egy tragikus eset túl élénken idézi fel Emily számára a múltat, és olyan múltbeli eseményeket, amelyekről remélte, már soha többé nem kerülnek felszínre, a nő tökéletes élete hirtelen a feje tetejére áll. Aztán Emily hall egy dalt a rádióban – a dal egy nőről szól, aki faképnél hagyta az énekest. A dallam és a hang is kísértetiesen ismerős. Lehetséges volna?

Emily két régi szenvedélye dübörögve tér vissza. Muszáj feltennie magának a kérdést: ki is ő valójában? És kihez fűzi sorsszerű szerelem?

Szerintem: 

Ez a könyv könnyen félre is

csúszhatott volna. Benne volt minden eleme annak, hogy egészen más románc legyen, de szerencsére Santopolo ízléssel döntötte el, hogyan alakítsa a szereplők sorsát.

De mielőtt a cselekményen agyalnék, megjegyzem, mennyire egyedi és valahol különös elbeszélési formát választott. Egyrészt, a történet jelenében Emily harmincas doktornő, egy szeretett férjjel, akivel gyereket szeretnének vállalni. Nehezen esik teherbe, folyton retteg a vetéléstől. Bevonzza a bajt, nálam simán bent van, hogy azért is megy el majd a baba, mert annyira stresszelt végig a terhesség alatt. Közben meg vannak a visszaemlékező fejezetek, amelyek olyanok, mint levelek a gyermekének. Megszólítja, mesél – vagy inkább gyón neki. Olyan őszinteséggel, amit a jelenében nem tud megtenni. A két szál majd természetesen összeér, de nagyon sokáig fenn van tartva ez a kettős elbeszélés.

Ha kicsit is figyelmesen olvassuk, nagyon sok minden előre kiderül belőle. A jelen, de a vallomások is hoznak olyan elemeket, amelyek előreutalnak a történetben. Pl. ha a vetélés körülményeit nem is tudjuk pontosan, arra nagyon hamar rá lehet jönni, hogy egy fiatalkori terhesség és vetélés miatt van Emily ennyire kiborulva.
Ez mutatja, hogy átgondolt és szerkesztett regény, amiben nem véletlenül vannak elhelyezve elemek. Jó taktika, ahogy húzza az ember agyát. Elejt részleteket, amiből már a kimondásuk előtt lehet találgatni mi volt és lesz.

A történet konfliktusa az, amivel azért nem voltam megbékélve. A vetélés és az egykori nagy szerelem, Rob rádióban meghallott dala új útra indítja a nőt. Megint a zene, megint Rob felé. De szerencsére Santopolo itt ízléssel dolgozott. Elkerülte, amitől az ilyen történetek ki tudnak borítani. Rob arra ment volna, amit nem bírok. 13 év eltelt, de mindig szerettelek és folytassuk, ahol abbahagytuk? Rob már elvált, gyerekei vannak, közepes karrierje. De azért még Emily az igazi? Persze. Emily ki is mondja, hogy az a múltjuk. Változtak, más emberek. Persze, vannak visszamaradt érzelmek és olyan emlékek, amelyek összekötik őket. De már mások ők is, az életük is. Az, hogy Emily józan és Santopolo nem egy kezdetekhez visszakanyarodó regényt írt, nekem sokat javított a regény megítélésén.

Mert különben nem az a sztori és forma, amit én szeretnék. Nagyon érzelmes, túlzottan a szerelem körül forog és Emily nagyon, de nagyon túlbonyolítja és gondolkodja a dolgokat. Bele lehet képzelni magunkat, igyekszik érzelmileg mélyen megfogni, de erre ritkán vagyok vevő. Én a cselekményre szavazok a túlgondolt érzelmek helyett, és ebben az utóbbi van részletesen.

Kevés szereplővel dolgozik, ráadásul igazából csak Emily van benne mélységében. Még élete két férfija, Rob és Ezra is halványak mellette. Ebben a történetben a nő útja és újbóli önfelfedezése a lényeg. Igaz, ebben érzem a mese habbal vonalat – 13 éve egyáltalán nem zongorázott, túl van egy elég súlyos sérülésen, és jobb mint valaha? Amikor tudjuk, hogy pont a zenészek azok, akiknek napi szinten és sokat kell gyakorolni, hogy szinten tartsák a tudásukat.

Bele tudnám lovalni magam, miért nem szerettem, de igazából nem ennyire tragikus a helyzet. Csak nagyon női, nagyon érzelmes – sokkal jobban, mint ami még a toleranciaküszöböm alatt lenne. De még így is, ahogy tudnak dönteni a szereplők, az sok mindent el tudott feledtetni abból, ami nem tetszett.