Fülszöveg: 

A tizenkilenc éves Mej Ling számára merőben új élet kezdődik, amikor szülei a család kilátástalan helyzete miatt férjhez adják egy Kaliforniában élő kínai özvegyhez. Az amerikai beutazási szigorítások miatt kénytelen felvenni a férfi első feleségének nevét. Így kétszeresen is személyazonosságot vált, hisz ő valójában nem az a lány, akivel a gazdag kereskedő házasságát elrendezték. De nem csak a saját hazugsága miatt kell aggódnia. Még a San Franciscóba induló hajó fedélzetére sem lépnek, amikor kétségei támadnak újdonsült férje anyagi helyzetét és foglalkozását illetően.
A több hétig tartó, gyötrelmes úton egy árva kislány szegődik mellé, akit Mej Ling olyannyira a szívébe zár, hogy a férje félárva kisfiával együtt szeretné örökbe fogadni, ám ehhez a kis Szjú nagybátyja nem járul hozzá. Mej Linget nyugtalanítja a lányka sorsa, főleg, miután felmerül a gyanú, hogy a rosszhírű Jack Vong nem is vér szerinti rokona, csupán azért hozta magával, hogy általa törlessze adósságát a kínai maffiának. Márpedig ha ez igaz, akkor a lányra előbb a házi rabszolgák, majd a prostituáltak keserves élete vár…

Szerintem: 

Már csak azt nem tudom, miért volt ilyen

hosszú ez a regény? Általában cselekményben mérem, hogy sok vagy kevés az oldalszám. Ibrahim esetében határozottan sok.

Adott egy kínai lány, Mej Ling. Ez az ő története, de egyszerűen nincs benne ennyi esemény. Minden túl van ragozva, és egyszerre sikerül sok és kevés érzelmet is beletenni. Az oldalakat tesz ki, hogy magában mit gondol, mit érez, mit kalkulál. De ki alig mutat valamit, még kevesebbet mond ki, és gyakran nem is lehet érteni, honnan jönnek a változások. Kaj-li, a szerzett férje az egyik percben egy idegen, a következőben meg már egy jó ember, akit szeret? Talán úgy fogalmaznám meg, hogy ami szerintem érdekes lenne és fontos változás, az csak megtörténik. Jelentőséget sem tulajdonítanak neki. Mások meg annyira túl vannak írva, és annyira feleslegesen.

Vannak viszont olyan elemei, amelyek érdekesek. Kifejezetten szerettem azt a szálat, ahogy Mej Ling árulni kezdi a kézimunkáit, és saját pénzt keres. Csak sajnos, nem az a hangsúlyos, hogyan boldogulnak az Államokban. A történet a végére teljesen oda fordul, hogy egy Szjú nevű gyereklányt kellene megmenteni, aki még kiskamasz, de amint nagyobb lesz, lehet tudni, hogy a gazdája prostitúcióra fogja kényszeríteni. Ez is túl van ragozva, alig halandnak valamit, inkább csak ötleteket vetnek fel, aztán az élet mondhatni megoldja nekik.

Életszerű, ami önmagában nem lenne baj. Csak éppen ez egy regény, és valaminek el kellene adnia. Ez lehetne az, hogy Mej Ling és Kaj-li szervezett házassága hogyan lesz igazi. Lehetne az, hogy a hagyományosan nevelt, fiatal kínai lány hogyan talál magára az Államokban, egy teljesen más kulturális környezetben. Még akár az is lehetne, hogy Szjú érdekében hogyan szállnak szembe a maffiával. Lehetne fejlődésregény, romantikus, thriller is. Helyette a lehetőség benne, de mindegyik csak ígéret marad. Túl semmilyen, és csak csordogálnak az események.

Egyetlen szereplőt tud mélyen ábrázolni: Mej Ling ezt megkapja, de a többiek nem. Még a hozzá legközelebb állók sem. Mej Ling családját, természetét, a történtek során a tetteit és gondolatait megkapjuk. Gondtalan fiatal lányból lesz pillanatok alatt a családért felelős anya. Benne van a kitartása, a kezdeményező képessége, a hevesége. Az önzetlensége, ahogy egy idegen gyereket felkarol és igyekszik biztonságba tudni. A többiekről viszont csak szemelvényeket kapunk. Amilyennek elmondják őket, nem amilyennek tapasztaljuk őket.

Mindezek ellenére nem volt rossz élmény a kötet. Van benne érdekes esemény – a papírfeleség lét, a más életben boldogulás, a számunkra idegen keleti szokások. Mej Ling is szimpatikus. Csak jobb lehetett volna.

A stílusa sem rossz. Olvasmányos, kellemes, és az a másság, amit a szokásaikban meg lehet figyelni, a szövegben nem köszön vissza, nem idegenít el. Lehet, a szedés miatt is érzem soknak – nagyon levegős, nagyok a betűk is. Könnyen lehet, hogy egy más szedéssel, emiatt alacsonyabb lapszámmal nem is panaszkodnék annyira, hogy a hosszához képest kevés a tartalom. Így viszont úgy éreztem, csak olvasok és olvasok, és az események meg alig haladnak.

Igaz, egy jobb borító sem ártott volna. A kötetet kézbe véve nem lett olyan érzésem, hogy ezt el akarom olvasni.