Fülszöveg: 

Finlay ​Donovan kétgyerekes, egyedülálló és idegileg teljesen kimerült anyuka, aki mellesleg leadási határidőkkel küszködő írónő is egyben. Az élete totális káosz. Az ügynökének beígért könyvével egyáltalán nem halad, a volt férje kérdés nélkül elbocsátotta a kisegítő bébiszittert, négyéves kislányát pedig épp egy igen szerencsétlenül alakult első hajvágási kísérlet eredményeképpen a fejéhez szigszalagozott tincsekkel kénytelen óvodába vinni.

Finlay egyre sokasodó problémáin az sem segít, hogy az ügynökével folytatott üzleti ebédje alatt a szomszédos asztalnál ülők kihallgatják krimije tervezett történetét, és tévesen bérgyilkosnak vélik. Finlay pedig saját maga legnagyobb döbbenetére igent mond a felkérésre, hogy elintézzen egy kellemetlen férjet. Mert hát valamiből élni is kell.

Persze a való életben közel sem olyan egyszerű egy rendes bűncselekményt elkövetni, mint egy regény lapjain, ráadásul kisvártatva – hogy semmi se legyen egyszerű – Finlay menthetetlenül belebonyolódik egy nagyon is valódi gyilkossági nyomozás eseményeibe.

Szerintem: 

Csajos, szórakoztató és akad benne krimis vonal. Szinte

strandkönyv, határozottan egy jól eltalált keverék.

Már az alapötlet is nyerő: tévedésből az írónőt bérgyilkosnak nézik, aztán a pénz miatt a két kisgyerekes, elvált anya bele is vágna a szakmába. Csak aztán mindig jön egy de, egy nem várt fordulat és Finlay össze kell kapja magát, ha épen és börtön nélkül akar kikeveredni a történetből.
Az is egyik jósága a könyvnek, hogy pörgeti az eseményeket és a főszereplőjét őrültebbnél gyagyásabb helyzetekbe keveri.

Jól sikerült benne a barátnős vonal is – Finlay a bébiszitterrel köt szövetséget, és ketten együtt már sikeresebben szerencsétlenkednek és nyomozgatnak. A párbeszédeik meg növelik a történet értékét. Azokban is ott a humor, meg Vero különben is egyedi, színes figura. Nem egy olyan vérszegény barátnő, aki csak azért van a cselekményben, hogy a főszereplőnek közben legyen kihez szólnia.

A konfliktusok egyszerűek: a volt házastársak a gyerekfelügyeletért vannak harcban. Finlay küzd a számlákkal, mert ponyvaregény íróként nem nagyon telik neki még az alapvető dolgokra sem. Majd aztán jön a szerelmi bonyodalom is, de szerencsére az kapja a legkisebb szerepet. Finlay gyerekei és a számlák ebben a részben a legnagyobb ellenfelek és mindkét eset meg is tud oldódni ebben a részben.

Viszont, ha már felhoztam. Finlay körül két pasi tűnik fel: egy rendőr, aki passzol korban, akire alapozni is lehetne. Meg egy évtizeddel fiatalabb dögös csapos egyetemista. És ez az, ami nem tetszett a könyvben és nem vagyok hajlandó elhinni. Mégis, mit akarna egy egyetemista egy harmincas, kisgyerekes elvált nőtől? És igen, az nem tetszett a regényben, hogy Finlay viszonyba bonyolódik ezzel a fiatalabb sráccal. Annyira az életben maradásért és az egyensúlyért küzd végig, hogy nem hiszem el, hogy egy ilyen viszonyra van szüksége. Azt még értem, hogy nem akar azonnal újabb komolyabb kapcsolatot a válása után, de ez? Én nem találom menőbbnek attól a 31-32 éves hősnőt, hogy egy huszonévessel kavar.

De, ha már azt vesézem, ami nem tetszett. Finlay testvére egy rendőrnő. NŐ! Akkor miért visszatérő elem, hogy miért nincs a testvérének felesége? Először még leráztam azzal, hogy biztosan leszbikus, de végig olyan az utalási rendszer a testvére szerelmi életével kapcsolatban, mintha bátyja lenne, és nem nővére. A végére ez már komolyan idegesített.

A szereplők humoros figurák, és a karikatúrák módszerével készültek. Mindenkinek van egy olyan vonása, amit a szerző felnagyít, és típussá alakítja vele. Steven, az ex például a tipikusan csalfa férj, aki nem tudja azt a bizonyos szervét a nadrágjában tartani. Megtudjuk, nem elég, hogy a házasságát egy viszony miatt rúgta fel, már az újabb nőt is csalja, és a bébiszittert is azzal üldözte el, hogy megtagadta a fizetését, ha nem hajlandó le is feküdni vele.
A fura talán az, hogy ennek ellenére sem ellenszenves figura senki. Inkább könnyeden, humorosan vannak megfogva, és szórakoztatók.

Jó a könyv tempója, és könnyed, olvasmányos a stílusa is. Sok a horog, ami egyik fejezetből húz át a másikba. Van benne lelkizés is, de nincs eltúlozva. Itt nem az a lényeg, hogy Finlay miképpen dolgozza fel a vele történteket, inkább haladnak előre az események.

Ha Finlay nem kezdene viszonyba a csapossal, kifejezetten szerettem volna. Így is elvagyok vele, csak így morgok is azon, hogy miképpen alakult e regény cselekménye.

Idézet: 

– Gondolkodj – támaszkodott az ásóra. Az arca már földes volt. – Azzal az izével öt perc alatt végeznénk. Közgazdaságtan-órán tanultam erről. Az idő pénzben is mérhető. Ha profik akarunk lenni, akkor nem ártana profi módon eljárnunk.
– Mert a profi bérgyilkosok földmunkagépekkel ássák el a hullákat?
– Csak azt mondom, hogy ésszel kell ezt csinálni. Nem lassan.